Főkép

A kiadó tervei szerint a Dark Space sorozatot alkotó regények mindegyike a Nagy Birodalmak korába, a hatalmas űrcsaták világába kalauzolja el olvasóit, ahol – mint már oly sokszor – az emberiség túlélése a tét. Lesznek a sorozaton belül könnyedebb és fajsúlyosabb regények is, csak hogy mindenki találhasson magának kedvére valót. Természetesen az alkotók előrelátásának köszönhetően már elkészült egy világ, amely ugyanennek a világnak a kései történelmét, vagy ha úgy tetszik, jövőjét vetíti elénk. A Gothic Space logó égisze alatt megjelenő történetekben (eddig az „Isten hajói” jelent meg) az egész univerzumra kiterjedő egyházi birodalom egyeduralma jelenti a legfőbb problémát… a galaxist feldúló keresztes háborúkról nem is beszélve.

Szóval, a kiadó ígérete szerint folyamatosan fognak megjelenni a regények mindkét sorozathoz, így szép fokozatosan fog összeállni a teljesen egyedi hangvételű, elsőre kicsit furának tűnő összesség. Eddig a tervek… most pedig lássuk a tényeket… vagyis a lényeget.

A távoli jövőben a Földről kirajzott három, egymással hadilábon álló űrbirodalma (Briton Birodalom, Reich, Rassa) igyekszik az univerzum minél nagyobb részét meghódítani és benépesíteni. Ezzel el is vannak, aztán a Briton Birodalom határán felvonul a Kathar hordaszövetség roppant méretű hadereje – szemmel láthatóan nem baráti látogatás céljából. De vajon mi a csudát akarnak egy periférián lévő kicsi bolygótól az egyetlen nem emberi birodalom agresszív ragadozói?

Ezzel egy időben a fenyegetett Trandark bolygó urát, Ladislas Lancemore admirálist holtan találják kastélyának tövében, fia pedig ahelyett, hogy átvenné örökségét, fogja magát és mindenki számára ismeretlen okokból beáll a birodalmi hadseregbe (és mintegy mellékesen kitöröltet a tudatából pár kellemetlen emléket). Ezzel együtt maga mögött hagyja feleségét, fiát és mindazt, ami eddig fontos volt neki. Hát normális az ilyen?

Közben a helyi űrállomás (egyben flottabázis is) parancsnokának feleségét egészen véletlenül elfogják a katharok. Akik nem sokkal később üldözőbe vesznek egy nem briton emberi hajót. Az ismeretlen, némileg romos állapotban lévő űrjármű birtoklása érdekében mindkét fél beveti vadászgépeit. A britonok győznek, de a fedélzeten csupán egy halott férfit találnak. Vajon ki volt, és mi a fenét keresett erre?

Nem folytatom, mert majd minden fejezetben felbukkan egy első látásra megválaszolhatatlannak tűnő kérdés. Azért Kim Lancehagen (vagyis Bán János) megkegyelmez a becses olvasónak, és a második kötet utolsó harmadában-negyedében a legtöbb titokra fény derül. Ígéretes kezdés, kíváncsi vagyok, milyen lesz a folytatás.