Főkép

Szeptember 8-án, szombaton kora délutántól estig újra zenél majd a Nagykörút. Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén 50 éves BKV együttműködésével, a 4-es villamos vonalán fut a nosztalgia szerelvény, melynek mindkét kocsijában élőzenével, a délután folyamán összesen tizenhat fellépővel találkozhat az utazó közönség.  Fellép többek között az Anna and the Barbies, Molnár Tamás (Jetlag), az OliverFromEarth és YOULÏ is. A Zeneszöveg.hu kultúrmissziója mára a magyar zenét támogató, nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát, amely idén új elemmel: a „gyerekzenei idősávval” gazdagodik, kedvezvén ezzel a kisgyermekes látogatóknak és illeszkedve a Családok Éve koncepciójába is.

 

A szerelvény továbbra is a Magyar Dal Napja szellemében fut, idén kiemelt figyelemmel az 50 éves BKV-ra. Az esemény múltidéző utazást tesz a régi kocsikban, változatos zenei élményt kínál minden korosztály számára: a gyerekzenei koncertek mellett hallhatunk a rendezvényen fiatal, tehetséges csapatokat, már ismert és elismert előadókat és ötven éves slágereket is. Mindezzel méltó módon illeszkedik a BKV fél évszázados évfordulójának ünnepi hangulatához.

 

A programot Újbuda-Központnál 13:20-tól a The Marching Jazz Band formációja nyitja egy látványos és végtelenül hangulatos programmal: a peronon fúvósokkal, dobokkal, óriási „csinnadrattával”. Örökzöldek dixileand-stílusban előadva (operettek és nagy magyar slágerek)

 

A fellépők között lesz az Anna and the Barbies (Akusztik Trió), Molnár Tamás (Jetlag), az OliverFromEarth és YOULÏ. A gyerekkoncertek között találjuk a kicsik nagy kedvencét, a Buborék Együttest, de zenél majd a gyerkőcöknek a Búgócsiga és a Kalap Jakab is.

A villamos rendszeres fellépője a Villon trió. Frontemberük, Kiss Barna szerzeménye a Dallamos Villamos dal is: https://www.youtube.com/watch?v=cDGZqxVFkCs

 

További fellépők: Bárterápia (Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíjas), Ruby Harlem (Fülesbagoly Tehetségkutató első helyezett), NÁGI, a Gyík zenekar és a Raj, a Vírus Zenekar és Veraszívem is.

 

Forrás és további infó:

https://www.youtube.com/watch?v=I9YNmIO8ymY

https://www.facebook.com/events/462983890881736/