Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Hír: Hamarosan kezdődik a 4. Magyar Filmhét

Szabó István Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik február 7-én a 4. Magyar Filmhét. Az Oscar-díjas magyar rendezőt a Bizalom operatőre, Koltai Lajos köszönti majd. A Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával létrejött 4. Magyar Filmhéten február 8-11. között a Corvin moziban 150 film pereg majd, melyekre a közönség kedvezményes 500 Ft-on válthat jegyet.

Február 7-én az 1938-ban született Szabó István 1979-ben készült, első, Oscar-díjra jelölt filmje, a Bizalom digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét a 4. Magyar Filmhét. Az 1944-ben játszódó alkotás több szempontból is fordulópont volt a rendező pályáján. Ezzel a filmmel kezdődött a hosszú távú együttműködés Koltai Lajos operatőrrel, továbbá ez az első olyan játékfilm, melynek alaptörténetét Szabó István nem egymaga írta. (A filmnovella másik szerzője Szántó Erika.) A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Oscar- és Kossuth-díjas magyar filmrendezőt a Bizalom operatőre, Koltai Lajos köszönti majd.


4. Magyar Filmhéten február 8-11. között a Corvin moziban 150 film pereg majd, melyekre a közönség kedvezményes 500 Ft-on válthat jegyet – már holnaptól. Az esemény programja a http://filmhet.hu/programok linken érhető el.


5 kategóriában 131 alkotás fut majd versenyben. Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, így összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban, valamint mind a 18, a tavalyi évben bemutatott nagyjátékfilm lepereg majd.


A versenyfilmek mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásából lesz látható egy rövidfilmes és egy dokumentumfilmes blokk, valamint az erdélyi Filmtett Workshop 2017-es filmjeiből is láthat egy válogatást a közönség.


A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmek és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Az akadémia tagjai által nominált filmekből több vidéki városban is szerveznek majd vetítéseket.

Forrás és további infó: http://filmhet.hu


ekultura.hu - 2018. február 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások

Nincs találat kapcsolódó tartalomra!

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!