Főkép

2018. február 7-én Szabó István Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik hivatalosan a 4. Magyar Filmhét. Február 7-11. között új helyszínen, a Corvin moziban rendezik meg az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával. Rekord számú nevezés érkezett, így öt kategóriában összesen 131 filmet nézhet majd meg a közönség - immár nyilvános a versenyprogram.

 

Február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitálisan felújított változatának vetítésével veszi kezdetét a 4. Magyar Filmhét. Szabó István 1944.ben játszódó, első, Oscar-díjra jelölt filmje Koltai Lajos kameráján keresztül helyezte az arcokat történelmi megvilágításba.

 

Idén az alkotók minden korábbi évnél több filmet neveztek, így a 4. Magyar Filmhéten február 8-11.között a Corvin moziban öt kategóriában összesen 131 filmet láthat majd a közönség. Immár nyilvános az esemény versenyprogramja és a teljes program is hamarosan elkészül. A tavalyi évben bemutatott nagyjátékfilmek közül 18 lepereg majd, így a nézők újra nézhetik többek között a Kincsemet, a Testről és lélekről című Arany Medve díjas filmet, a Brazilokat, a Pappa Piát vagy az Aurora Borealist.

 

Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban. Köztük olyan különleges alkotásokat vetítenek majd, mint Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című megrázó erejű alkotása, az első magyar dokumentumfilm, mely a Sundance, fesztivál versenyprogramjában szerepel, vagy Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült és megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból. A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című alkotása, mely szintén igaz történet alapján készült és egy apa-fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez.

 

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a Filmhét után, hanem később, március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a  Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmalkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

 

Forrás és további infó: http://filmhet.hu