Főkép

A KELLÉKES

2017. augusztus 4. (péntek), 20.00, Tokaj Fesztiválkatlan

Kern András egyszemélyes „one man show-ja”

A kellékescímű nagy sikerű előadás tulajdonképpen egyetlen vicces, ám egyben elgondolkodtató monológ, egy színházi kellékes másfél órás „one man show-ja”. A fantasztikus ritmusú magyar szöveget Parti Nagy Lajos írta, melyet Kern András előadásában, sokszínű humorával fűszerezve élvezhetünk 2017. augusztus 4-én a Tokaj Fesztiválkatlan Teátrumában.

 

Eberhard Streul német író története egy színházban játszódik, Bieder József kellékes pakol a színpadon, mikor felnézve váratlanul a közönséggel találja szembe magát, a közönséggel, akinek nem kellene ott lennie, hiszen az előadás elmarad. Megpróbálja felhívni az egyik munkatársát, ám a vonal foglalt, így neki kell megoldania a kellemetlen szituációt.

A kellékes zavarban van, de mesélni kezd, megtudjuk például, mi a különbség a díszlet és a kellék között. Az anekdoták elmondása közben Bieder azzá válik, aki mindig is lenni akart, színésszé. A váratlan helyzetben Bieder önmagát is meglepve eljátszik mindent, amit az elmúlt negyven évben szeretett volna, azonban a kellékes lelkében lévő keserűség és önirónia a sok humor mellett is érződik, egyszerre csodálja és veti meg a színház világát, menekülne belőle, de szüksége is van rá.

Streul darabjának magyar szövegét Parti Nagy Lajos írta, amelynek nagy erénye fantasztikus ritmusa, frappáns dramaturgiája. Az egész előadásban váltakozik a szánalmas kisember és a nagyformátumú művész karaktere, a darabban a sokszor fájdalmasabb, szomorúbb emberi történeteket is humorral párosítják, így válik szórakoztatóvá az este.

A színházi kellékes munkája akkor ér véget, amikor megszólal a telefon és kiderül, hogy megérkezett az illetékes. Kern András morogva hagyja el a terepet, mondván: nagy marhaság, „ez az egész színház-izé”.

 

A KELLÉKES

Eberhard Streul darabja nyomán

Magyar szöveg: Parti Nagy Lajos

Bieder József, kellékes: Kern András

Látvány: Iványi Árpád
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa

Nyersfordítás: Deres Péter

Mozgás: Király Attila

Produkciós asszisztens: Fenyvesi Katalin

A rendező munkatársa: Putnoki Ilona

 Producer: Orlai Tibor

Rendező: Ilan Eldad

A kellékes a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása.

 

 

MÁTÉ PÉTER – CSERHÁTI ZSUZSA EMLÉKKONCERT

2017. augusztus 5. (szombat), 20.00, Tokaj Fesztiválkatlan

Cserháti Zsuzsa és Máté Péter dalai megkérdőjelezhetetlen, örökérvényű mondanivalóval rendelkező alkotások, melyek a mai napig jelen vannak a zenei életben is. A két zseniális művész személyének és munkásságának ismert énekesek, színészek és musicalsztárok állítanak emléket egyetlen koncert erejéig, augusztus 5-én a Tokaj Fesztiválkatlanban.

 

A Máté Péter – Cserháti Zsuzsa emlékkoncerten a számos dal között felcsendülnek a mindenki által ismert klasszikusok: az Azért vannak a jó barátok, a Hamu és gyémánt, a Boldogság, gyere haza, az Egyszer véget ér és a Száguldás, Porsche szerelem is. A két nagyszerű művész slágereit előadni megtiszteltetés és egyben felelősség is, nem könnyű vállalkozás. A hozzáállásukkal és hangjukkal a kiváló énekesek az emlékezés melankóliája mellett nagyszerű hangulatot biztosítanak a koncerten.

A két legenda dalait Fésűs Nelly, Janza Kata, Gubik Petra, Fejes Szandra, Szomor György, Varga Miklós, Vastag Tamás, Egyházi Géza énekli el. Bennük nemcsak az a közös, hogy ugyancsak az ország kedvencei, hanem mindegyikőjük életében meghatározó jelentőségűek voltak Cserháti Zsuzsa és Máté Péter slágerei. A vonósokkal és fúvósokkal kiegészített Főnix együttes szolgáltat remek alapot a fellépőknek, vezetőjük Ruff Tamás.

 

Közreműködik:

Fésűs Nelly

Janza Kata

Gubik Petra

Fejes Szandra

Szomor György

Varga Miklós

Vastag Tamás

Egyházi Géza

Vonósokkal és fúvósokkal kiegészített Főnix zenekar, vezetőjük: Ruff Tamás

 

 

Zorán koncert a Tokaj Fesztiválkatlanban

2017. szeptember 2. (szombat), 20:00

A legendás énekes, Sztevanovity Zorán koncertje zárja szeptember 2-án a Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadi programját.

 

Zorán a magyar zenei élet egyik legnagyobb, a mai napig aktív, folyamatosan koncertező művésze. Rengeteg közkedvelt, hangulatos, fülbemászó dal fűződik hozzá előadóként, és zeneszerzőként egyaránt. Hiszen ki ne ismerné az Apám hitte című nosztalgikus balladát, melyet testvérével, Dusánnal írtak édesapjuk emlékére, vagy akad-e – korosztálytól függetlenül – olyan magyar zenekedvelő, aki ne dúdolta volna még a melankolikus A szerelemnek múlnia kell jól ismert dallamát egy-egy csalódás után. A lista, Zorán emlékezetes, már-már örökzöld alkotásainak sora túl hosszú ahhoz, hogy felsoroljuk, vagy akár azt a rengeteg hangulatot megidézzük, amelyekről ezek a szerzemények szólnak.

 

Az idei nyárutón, 2017-es turnéja egyik állomásaként, szeptember 2-án este a Tokaj Fesztiválkatlanban romantikus-emlékezős dalaihoz tökéletesen illő helyszínen, a csillagos ég alatt ad koncertet. A körülbelül két órás szabadtéri előadás alatt lehetőségünk lesz elgondolkodni az élet dolgain, utazást tenni az időben, együtt sírni-nevetni, hiszen a legújabb daloktól kezdve a ritkán játszott szerzeményeken keresztül, a kihagyhatatlan klasszikus Zorán slágerekig megszólal majd jó pár, a Liszt- és Kossuth-díjas énekes-zeneszerző nem mindennapi, zeneileg és témáját tekintve is izgalmas repertoárjából.

 

Forrás és további információ: http://fesztivalkatlan.hu/