Főkép

Három este, három hang, három kivételes tehetség: ezt kínálja idén a Jazztavasz programja. Május 4. és 6. között minden estét egy-egy jazzdíva társaságában tölthetünk, akik egyedi hangjukkal és személyiségükkel varázsolják különlegessé május első hétvégéjét. Ahogy a tavaszt, a nyarat is jazzel ünnepeljük, hiszen sokak örömére visszatér hazánkba a bársonyos hangú, szelíd óriás, Gregory Porter, akinek június 27-i koncertje egyben a 2016/17-es évad méltó lezárása is.

 

Ha május, akkor Jazztavasz, immáron tizenkettedik alkalommal. A 2005-ben útjára indult sorozatot idén a női energiák és hangok lengik körül, hiszen három kivételes énekesnő ad koncertet estéről estére a Müpában. Egyikük még csak most bontogatja szárnyait és próbálgatja határait, egyikük már állandó, stabil szereplője a szakmának, egyiküket pedig régi ismerősként köszönthetik majd a színpadon a nézők. Az évad zárásaként pedig a Jazzlegendák sorozatban egy régen várt énekes lép majd a hangversenyterem színpadára.

 

A sort május 4-én az a Kandace Springs nyitja, akit tavaly megjelent első, Soul Eyes címre hallgató nagylemeze rögtön az amerikai jazz élvonalába emelt, pedig még csak 27 éves. A nashville-i születésű énekesnő gyermekkorában két dologért rajongott: a zenéért és az autókért. Utóbbi olyannyira nagy szerelem volt, hogy a kis Kandace bizony komolyan fontolgatta az autótervezői karriert. Szerencsénkre inkább a zenét választotta, és a négyütemű járművek iránti vonzalom a színpadon csak a Ferrari-piros Fender-zongorában maradt meg. Előadásaihoz mindenhonnan merít, bátran egyensúlyozik soul,jazz és pop között. Mély, telt altja olyan őszinteséggel szólal meg a dalokban, amely vitathatatlanul ösztönös tehetségre vall. Budapesten a debütáló album dalai mellett újabb szerzemények is megszólalnak majd.

 

Zara McFarlane ma az Egyesült Királyság egyik vezető jazzénekesnője, annak ellenére, hogy pályatársaival szemben viszonylag későn kezdett érdeklődni a műfaj iránt. Jamaicai szülők gyermekeként a reggae és az r’n’b már kezdetekkor jelen volt az életében, a jazzel ellenben csak középiskola után kezdett foglalkozni. A rangos Guildhall Shcool of Music diákjaként szerzett vokális jazz szakon mesterdiplomát – az intézmény padjait koptatta többek közt Bryn Terfel, Jaqueline du Pré, Ewan McGregor, és még maga James Bond, azaz Daniel Craig is. Bár már első, 2011-ben megjelent albumára is felfigyeltek a szakemberek, az igazi áttörést a 2014-es If You Know Her hozta meg, amiért többek közt a Jazz FM év jazzénekesnőjének járó díjat is elnyerte. Sőt, volt olyan kritikus, aki a legjobb angol jazzénekesnőnek kiáltotta ki. Kristálytiszta hangját a korai Nina Simone-éhoz és Roberta Flackéhez is hasonlították, koncertjein saját, a jazz, a reggae, a pop, a folk és a blues elemeit mesterien vegyítő dalai is megszólalnak, amit bársonyos énekhangja és szuggesztív előadásmódja kovácsol kerek egésszé. Erről május 5-én a Müpa közönsége személyesen is meggyőződhet.

 

A tavasz jazzünnepe egy igazi élő legendával zárul: Cassandra Wilson 8 év után május 7-én tér vissza a hangversenyterem színpadára. A kétszeres Grammy-díjas művésznő külön fejezetet érdemel a jazz képzeletbeli történelemkönyvében. Már fiatalon is szívesen kalandozott a jazz mellett más ritmusok - a country, a folk, a funk és a blues - irányába, felfedező énjét pedig azóta is megtartotta. 1993-as, Blue Ligh ’Til Down című albumán blues és rockdalokat, valamint örökzöldeket bújtatott akusztikus köntösbe, tavalyelőtti, Coming Forth by Day című korongján Billie Holiday dalokat dolgozott fel, legújabban pedig az ír népzene jazzre gyakorolt hatását kutatja. Zenei világát a hagyományok iránti tisztelet, és a korszerű közlésvágy kettőse határozza meg; előadásaiban mély, dinamikailag árnyalt altja és egyedi kiejtése titokzatos és érzéki atmoszférával párosul.

 

Gregory Portert legalább annyira ismerik szuperlágy, soulos hangjáról, mint a színpadon viselt füles sapkájáról. Az általa csak „jazzkalapnak” nevezett fejfedővel eredetileg egy műtét nyomati szerette volna elrejteni, de mára már annyira az imidzse részévé vált, hogy nélküle tán fel se ismernék rajongói. Porter az elmúlt évek egyik legsikeresebb jazzénekes-dalszerzője, aki bármibe kezd, a kritikusok és a közönség is egyaránt kitörő lelkesedéssel fogadja. Mint sok énekes esetében, nála is már gyerekkorban jelen volt a zene – csonka családban felnőve kedvencére Nat King Cole-ra egyfajta apafiguraként is tekintett. Ennek ellenére csak az egyetemi évek alatt kezdett komolyabban foglalkozni a jazzel, egészen addig profi futballistának készült. Már első albuma is Grammy-jelölést hozott, az azóta platinává érett Liquid Spirit című harmadik korong pedig a jelölést díjra is váltotta 2014-ben. Porter, sokakhoz hasonlóan azt vallja, a jazz inkább kitágítja, mintsem beszűkíti az énekesek lehetőségeit, és mint egy nagy esernyő, sok különböző műfajnak jut hely alatta. Dalaiban egyaránt megtalálható a jazz, a gospel és az r’n’b is, de akkor is büszkén húzza ki magát, ha vérbeli bluesénekesként aposztrofálják a kritikusok. Mosolygós, szelíd óriásként, mindent betöltő baritonjával olyan atmoszférát teremt bármilyen helyszínen, hogy élőben látni és hallani felejthetetlen élményt ígér a június 27-i koncert nézőinek.

 

Kandace Springs

2017. május 4. csütörtök  20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

 

További információk: https://www.mupa.hu/program/kandace-springs-2017-05-04_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/188030228350751/

Kandace Springs – Soul Eyes: https://www.youtube.com/watch?v=SiQAk-AGzdY

 

Zara McFarlane

2017. május 5. péntek 20:00 — 22:00

Fesztivál Színház

 

További információk: https://www.mupa.hu/program/zara-mcfarlane-2017-05-05_20-00-fesztivalszinhaz

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/382285322155289/

Zara McFarlane - Police & Thieves: https://www.youtube.com/watch?v=xBXbrOOo2nM

 

Cassandra Wilson

2017. május 6. szombat 20:00 — 22:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

További információk: https://www.mupa.hu/program/cassandra-wilson-2017-05-06_20-00-bbnh

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/784677875046241/

Cassandra Wilson - Don`t Explain: https://www.youtube.com/watch?v=NLp-tCH0zwM

 

Gregory Porter

2017. június 27. kedd  20:00 — 22:30

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

További információk: https://www.mupa.hu/program/gregory-porter-2017-06-27_20-00-bbnh

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/189515641536541/

Gregory Porter - Take Me To The Alley: https://www.youtube.com/watch?v=Qj5z4SbrH20  

 

Forrás és további információ: https://www.mupa.hu/programok/jazztavasz-2017