Főkép

A nagyszerű dán dalszerző-előadót, Agnes Obelt öt évvel ezelőtt már láthatta a budapesti közönség a Szigeten. Ezúttal egy – meghitt, személyes kamarapop dalaihoz talán jobban is illő – klubkoncertre tér vissza, hogy az A38 Hajó szervezésében az Akváriumban mutassa be tavaly megjelent Citizen Of Glass című lemezét. A zongorista, akinek hangi adottságait Kate Bushoz, dalszerzői kvalitásait pedig Anna Calvihoz szokás hasonlítani, nem csak a modern klasszikus zene szerelmeseit fogja elbűvölni május 29-én.

 

Agnes Obel eddigi karrierje lehetne akár a sikertörténet definíciója is: a MySpace-en felfedezett zongorista első albuma, a hét évvel ezelőtti Philharmonics rögtön ötszörös platinalemez lett Dániában, a Riverside és a Brother Sparrow sorait pedig világszerte ezrek dúdolták vele. Nem meglepő: az albumot átszövő skandináv melankólia, "a művészből áradó lefegyverző tisztaság, az Ane Brun legszebb pillanatait idéző fátyolos ének kombinálva a dús és fülbemászó zongorajátékkal olyan balladákat eredményezett, melyeknek nem lehetett ellenállni. Ráadásul a hangszerelés a Seventh Tree-érás Goldfrapp és Ólafur Arnalds legszebb, legmeghittebb pillanatait idézte, így a modern klasszikus zene kedvelői is új kedvencet avathattak. Nem csoda, hogy a folytatásra nem is változtattak az elsőre annyira bevált képleten: az Aventine-et ugyanabban a házistúdióban, ugyanazokkal a mikrofonokkal vették fel, sőt, még a szék és a zongora sem változott. Sikeres is lett. „Megkapóan őszi album.” - foglalta össze találóan a The Guardian kritikusa. „Tele van szomorúsággal, ami nem elviselhetetlen, inkább gyönyörű és a legtöbbször megbújik a hangok közti csendben.”

 

Saját bevallása szerint azonban nem akart még egy ugyanolyan albumot írni és ennek megfelelően a Citizen Of Glass mind zeneileg, mind pedig a koncepció tekintetében szakít az eddigi hagyományokkal. Utóbbit a német „gläserner bürger” fogalom inspirálta – a terminus arra vonatkozik, hogy mekkora privát tere van az egyénnek az államban, illetve hogy mennyi tudható az egyén testéről biológiai értelemben. „Úgy érzem, hogy a mai világban van egy erősödő nyomás az embereken, hogy olyanok legyenek, mint az üveg. Nyissák meg magukat másoknak, gondoljanak úgy magukra, mint egyfajta alapanyagra, nemcsak a művészek, hanem mindenki. Ha üvegből vagy, minden tudható rólad.” - mesélte a cím mögött álló gondolatokról. Ha magánemberként nem is, művészként mindenképp egy nyitás volt a lemez a részéről. A hangszerelések grandiózusabbak, a szövegek direktebbek, a zongora, a cselló és a hegedű mellé pedig felsorakozott a Trautonium is.

 

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy kreativitása csúcsán, eddigi legjobb lemezével érkezik az Akváriumba Dánia egyik legkülönlegesebb művésze, aki várhatóan mindenkit elvarázsol majd melankolikus és intim kamarapop dalaival.

 

Lemezek

Citizen Of Glass, 2016

Aventine, 2013

Philharmonics, 2010

 

Agnes Obel (DK)

2017. május 29., hétfő 20:00

Akvárium Klub, Erzsébet tér 12.

Jegyár: 4900 Ft, elővételben: 4500 Ft        

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

Forrás és további infó:

https://www.a38.hu/hu/program/agnes-obel-dk-1

http://www.agnesobel.com/

https://www.facebook.com/agnesobelofficial/?fref=ts&ref=br_tf