Főkép

Ausztria egyik legnagyobb ígérete, a Farewell Dear Ghost 2017-ben mindent megtesz majd arról, hogy a közép–kelet-európai térképen túl is minden a zenekar hamarosan megjelenő új lemezéről szólhasson majd. Az érzékeny textúrákban és hangulati sokféleségben gazdag, gitárcentrikus popot játszó négyes egy héttel az Eurosonicos bemutaktozását követően adja első hazai fellépését az A38 Hajó koncerttermében egy ingyenes estén, ahol a Kamikaze Scotsmen és a Platon Karatev gondoskodnak majd a bemelegítésről.

 

A magyar gyökerekkel bíró dalszerző-frontember, Philipp Szalay eleinte saját projektként tekintett a Farewell Dear Ghostra, ám idővel bevonta legjobb barátait is az alkotásba – ezt a folyamatot, valamint a zenekar eddigi útját (beleértve egy kínai turnét is) summázza 2016 egyik legjobb EP-je, a Skin, aminek törékeny, esendő hangulatát kellő elánnal ellensúlyozzák a katartikus kiállások és a felszabadító gitár-összhangzatok. A hallhatóan jól strukturált dalok már most is jól mutatják, hogy a The National, a The Naked & Famous, és általánosságban az érzékeny indie/post-rock szerelmesei új kedvencet avathatnak majd a Farewell Dear Ghostban, akik a Eurosonicon jó eséllyel kapják majd meg a kiérdemelt figyelmet, és az azzal járó nemzetközi áttörést.

 

A zenekar tagjai

Philipp Szalay - ének, gitár, szintetizátor, zongora
Christopher Frank - gitár, szintetizátor, zongora
George Hartwig - basszusgitár
Philipp Pluhar - dobok

 

Lemezek

Skin EP, 2016
Cool Blood (single), 2013

 

2016 egyik legizgalmasabb hazai lemezét a Kamikaze Scotsmen adta ki, és a Modern Day Gardening nem csupán a zenekar leginkább definitív csúcsalkotása, hanem az utóbbi évek egyik legszerethetőbb kísérleti rocklemeze is. A gazdagon hangszerelt, különleges sodrású dalok atmoszférája eddig is valós karaktert adott a hat éve működő zenekarnak, de soha nem volt ennyire átélhetően életközeli az, amit a budapesti négyes szeretne átadni saját életéből és közvetett hatásaiból. Név szerint a hetvenes évek pszichedeliájából, a kilencvenes évek grunge-kísérleteiből, és általában a progresszív rockzene kreatív lehetőségeiből. A Modern Day Gardening eszköztára pedig elég kiforrottan használja és alkalmazza mindezeket ahhoz, hogy egyértelmű legyen, mennyire ereje és kreativitása teljében van a Kamikaze Scotsmen.

 

A zenekar tagjai

Menyhei Ádám - billentyűk, ének
Fülöp Bence - basszusgitár
Bognár Márton - dobok, ének, gitár
Zsuffa Aba - gitár, ének

 

Lemezek
Modern Day Gardening, 2016
ARK, 2013
Prologue, 2012

 

2016 egyik legizgalmasabb bemutatkozását mindenképp a Platon Karataevhez kell kötnünk, hiszen a trió úgy formálja saját képére az elmúlt évek brit és amerikai indie-folkját, hogy az ízig-vérig szerethető, őszinte és hiteles tud maradni. Az Orange Nights EP így saját dalai miatt is az előző év egyik csúcsteljesítménye: nem véletlen, hogy a zenekar a Kikeltető döntőjén is az A38 Hajó egyik díjazottja lett Cz. K. Sebő új zenekara, hiszen akik szeretik Bon Iver, Laura Marling, a Mumford & Sons vagy Tom Rosenthal dalait, azok garantáltan új kedvencet avathatnak a Normafa Records üdvöskéjében.

 

Tagok:

Czakó-Kuraly Sebestyén - gitár, ének
Bradák Soma - dob
Jáky András - basszusgitár
Balla Gergely - gitár

 

2017. január 20., péntek 19:30

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Az eseményre a belépés ingyenes.

A koncert az európai tehetségeket támogató Liveurope program, valamint az Osztrák Kulturális Fórummal közös programsorozat, a Noises from the Neighborhood keretein belül valósul meg.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

Forrás és további infó:

https://www.a38.hu/hu/program/farewell-dear-ghost-at-kamikaze-scotsmen-hu-platon-karataev-hu

http://farewelldearghost.com/

https://www.facebook.com/farewelldearghost/

https://www.facebook.com/kscotsmen/?fref=ts

https://www.facebook.com/platonkrtv/