Főkép

A fantasztikus hangú, d`n`b-vel, dubsteppel, dancehallal kacérkodó, de alapvetően soulénekenes-dalszerző Alex Clare novemberben jelenteti meg harmadik albumát. A lemez februári turnéján visszatér Budapestre, hogy ezúttal az A38 Hajón, egy forró hangulatú klubkoncerten adja elő új dalait és persze a Too Close-t meg többi hatalmas slágerét.

 

A harmincegy éves Alex Clare még a kétezertízes évek elején jelentette meg első lemezét, a Lateness of Hourt. Bár az album tele volt remek dalokkal, producerei a legnagyobb sikerkovácsok voltak, Mike Spencer és a Major Laser duó, igazából csak közepesen érdeklődött utána a közönség. Alex Clare-t ki is rúgták a kiadótól az Island Records türelmetlen urai, pár héttel azelőtt, hogy a lemez egyik slágergyanús dalát, a Too Close-t kiválasztották volna a Microsoftnál egy kampány reklámfilmjéhez.

 

Ahogy az már lenni szokott, a kampány óriási sikert aratott, a Too Close a listák élére katapultált, a dalt Brit Awardra jelölték, Alex Clare pedig egy csapásra hatalmas sztár lett. Egy pillanat alatt felfedezték a Lateness of Hour többi dalát is, amik egymás után kúsztak a slágerlistákra és a rádiós játszásokba.

Clare visszakerült az Islandhez, ott jelentette meg visszafogottab, személyesebb második lemezét, a Three Heartsot. Közben dolgozott együtt a Rudimentallel, Sub Focusszal, Don Diablóval. Aztán ismét kiadót váltott, és az idén novemberben megjelenő Tail of Lions már a Sonynál jelenik meg.

 

Clare fantasztikus hangja, elektronikával kacérkodó dalai, karakteres személyisége hatalmas népszerűséget hozott neki. Ritka alkalom, hogy szűk körű klubkoncerten hallhatjuk-láthatjuk produkcióját, ezért is lesz különleges este ez a februári csütörtök az A38 Hajón.

 

Lemezek

The Lateness of the Hour, 2011

Three Hearts, 2014

Tail of Lions, 2016

 

Alex Clare (UK)

Tail of Lions lemezbemutató

2017. február 23., csütörtök 20:00

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 5900 Ft, elővételben: 5500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

Forrás és további infó:

http://www.a38.hu/hu/program/alex-clare-uk

http://www.alexclare.com/

https://www.facebook.com/alexclaremusic/