Főkép

Pályafutása első élő albumával lepte meg rajongóit a december 2-án Budapestre érkező Beartooth. A 8 dalt rejtő felvételt, amelyet idén rögzítettek Párizsban, mégpedig a Download fesztiválon, egy az egyben felpakolták a netre, így a Deezer oldalán bárki meghallgathatja, hogy szól a színpadon Caleb Shomo és bandája.

 

A Beartooth november 16-án kezdi az európai turnéját, amely iránt igen nagy az érdeklődés: a német dátumok közül négy biztosan teltházzal fut majd, és a Leeds-i és Glasgow-i bulikra is már csak néhány jegy maradt. A főként metalcore-ban utazó brigád június elején jelentette meg a második albumát, így ebben a körben főként az „Aggressive” dalaira koncentrálnak majd. Ez nem lesz másként a Dürer Kertben sem, ahová december 2-án érkeznek meg a srácok – a Vanna és a Trash Boat társaságában.

 

Az események a fentieken túl is rendesen pörögnek a Beartooth háza táján, hiszen a Hated” klipje már 750 ezer megtekintés felett jár a legnépszerűbb videomegosztó oldalon, és a nóta a brit rádió rock chartján bekerült a Top 20-ba. A 2017-es tervek is szépen körvonalazódnak, hiszen már biztos, hogy fellépnek a Rock am Ring és Rock am Park fesztiválokon, illetve márciusban az Egyesült Államokban turnéznak majd a Bring Me The Horizon vendégeként.

 

Beartooth (US)
Vanna (US)
Trash Boat (UK)

2016. december 2., Dürer kert

 

Forrás és további infó:

http://www.beartoothband.com/
https://www.facebook.com/BEARTOOTHband/
http://www.vannamusic.com/
https://www.facebook.com/vannamusic/
https://www.facebook.com/TrashBoatUK/