Főkép

A múlt heti után most is egy bivalyerős négyest jelentenek be a Rockmaraton szervezői – egy igazi punk rock legenda is a nevek között szerepel.

 

Július 8-17. között Dunaújvárosban eléggé tartalmas 10 nap elé nézünk – tavalyi nagy sikerű koncertje után ismét hazánkban köszönthetjük a Bad Religiont is – a legendás kaliforniai punk rock csapat 1979 óta töretlen lendülettel koncertezik világszerte, miközben Greg Graffin énekes és zenésztársai olyan zenekarokat inspiráltak, mint a Blink-182, a NOFX vagy a The Offspring. Legutóbb 2013-ban jelentkeztek új lemezzel, az akkor megjelent True North dalai pedig jól mutatják, hogy az éles társadalomkritikájáról ismert csapat továbbra sem köt kompromisszumot, és még mindig van mondanivalója.

 

A dobos és énekes O’Keeffe testvérpár által vezetett Airbourne neve a hard rock kedvelői számára egyértelmű piros pontot jelent a Rockmaraton felhozatalában. Az ausztrál csapat le sem tagadhatja az AC/DC, a Judas Priest és a Motörhead hatását, de az elmúlt évek során azt is bebizonyították, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek rockja töretlenül népszerű.

 

A punk rock és a hard rock mellett a dallamos death metalt kedvelőknek is kedveznek a szervezők: a svédek egyik nagy neve is képviselteti magát a Rockmaraton színpadán – tavalyi nagy sikerű budapesti koncertje után az At The Gates is biztosan fellép a Szalki-szigeten. Az 1990-ben alakult, majd az 1995-ös nagy sikerű Slaughter Of The Soul című lemez kiadása után feloszlott zenekar közel tíz év hallgatás után két éve újra aktív - a 2014-ben megjelent At War With Reality óta tudjuk, még messze nincs vége a pályafutásuknak. Az északiak tovább erősítenek a Månegarm viking/black metal alakulattal, akik egy, a skandináv mitológiában szereplő farkasról kölcsönözték a nevüket. Tavalyi self titled korongjuk dalai mellett az elmúlt 10 év anyagából is merítenek majd programjuk során.

 

A dunaújvárosi rockparadicsomban tehát biztosan nem fognak unatkozni a fesztivállátogatók – még messze nem teljes nemzetközi fellépők névsora, jövő héten egy újabb adag név érkezik, és természetesen a hazai fronton is várhatóak még meglepetések. A napokban elindult a SZÉP Kártyás fizetés lehetősége is – egyelőre még csak egy bankkal, hamarosan mindhárommal – a 10 napos early bird bérletekből már csak pár tucat maradt. A világtörténelem leghosszabb rock fesztiváljának számító Rockmaratonra jövő héttől 6 napos és hétvégi bérletet, valamint napijegyeket is lehet váltani a Ticketportal hálózatában, lesznek limitált VIP Passok is.

 

Forrás és további infó:

http://rockmaraton.hu

https://www.facebook.com/rockmaraton

http://on.fb.me/23Tf0AG