Főkép

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Müpa a közép-európai régió legnagyobb jazz-tehetségbörzéjét, a Jazz Showcase-t. Az esemény idén visszatér kezdeti célkitűzéséhez, és a feltörekvő magyar fiatalokra irányítja a figyelmet. Január 22. és 24. között kilenc pályakezdő zenekar mutatkozhat be a nemzetközi zsűri és a közönség előtt. Esténként pedig a Fesztivál Színház lesz a fő helyszín, ahol a nyitónapon a Berklee College of Music zongoraprofesszora, Gárdonyi László triójával koncertezik. Január 23-án Binder Károly mutatja be új lemezeit, míg másnap a Montreux-i Szólózongora-verseny döntőjébe jutott Gayer Mátyás, Tálas Áron és Oláh Krisztián zenél.

 

Harcsa Veronika, Fábián Juli, Csemer Boglárka, Jónás Vera, Balogh Roland, Ávéd János – csak néhány név azok közül, akik az elmúlt években bemutatkozhattak a Jazz Showcase programjában. Ők mára mindannyian a magyar zenei élet meghatározó szereplőivé váltak, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy idén is ígéretes zenészkarrierek indulásának lehetnek részesei azok, akik a jazz-tehetségbörzét választják. Idén újdonság, hogy a fiatal csapatok nemzetközi zsűri előtt mérhetik össze tudásukat, és a legígéretesebbnek ítélt előadók további fellépési lehetőségeket nyerhetnek el. Emellett a nézők szavazatai alapján közönségdíjast is avatnak, az eredményhirdetésre a vasárnap esti zárókoncerten kerül sor. A tehetségbörze ingyenes koncertjei 16 órakor kezdődnek, a csapatok az Átriumban és a Zászlótérben lépnek fel.

 

A Jazz Showcase hagyománya szerint esténként a Fesztivál Színházban a műfaj nagy öregjei és a korábbi évek legígéretesebb tehetségei lépnek fel egész estés produkciókkal. Január 24-én három fiatal zongorista mutatkozik be, akikben közös, hogy tavaly bejutottak a Montreux-i Szólózongora-verseny döntőjébe. Tálas Áron, Gayer Mátyás és Oláh Krisztián szólóban és saját trióikkal is zenélnek, valamint egy hatkezes improvizációt is hallhatunk majd tőlük.

 

Egy nappal korábban a katedra másik oldaláról érkezik az est főszereplője. Binder Károly zongorista-zeneszerző, ugyanis 2000 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének vezetője. A hetvenes, nyolcvanas években működött, legendás Binder Quartetre - melyben Binder Károly zongorázott, Dresch Mihály játszott szaxofonon, Benkő Róbert bőgőzött és Baló István dobolt - az akkori magyar jazzmuzsika egyik legeredetibb és hosszú évekre meghatározó együtteseként emlékezhetünk. A zenekar felbomlása után Binder zeneszerzőként és előadóművészként, a nemzetközi és hazai fesztivál- és koncertélet rendszeres fellépőjeként szerzett elismeréseket. 2012-ben alapított új zenekarában Borbély Mihály fúvós hangszereken játszik, a ritmusszekciót pedig két, egykori Showcase fellépő, Fonay Tibor bőgős és Benkó Ákos dobos alkotja.

Január 23-án két tavaly megjelent lemezt mutatnak be. A Retropolis 2 a magyar népzenét a modern jazz foglalatába helyezi, az Old Dreams, New Dimensions című album pedig a régi Binder Quartetet is megidézi. Az est sztárvendége a régi Binder Quartet egyik tagja, Dresch Mihály lesz.  

 

A Jazz Showcase nyitónapján a Magyarországon ritkán hallható zongorista, Gárdonyi László lép fel a Fesztivál Színházban. 1983-ban a Berklee College of Music ösztöndíjas hallgatójaként érkezett az Egyesült Államokba. Bostonban olyannyira a helyére került, hogy diplomája megszerzése után a tanári kar tagja lett, és közel három évtizede a legendás intézmény zongoraprofesszora. Legkedvesebb formációja a trió, első lemezét Miroslav Vitousszal és Ian Formannel rögzítette. Egy másik korszakos jelentőségű formációjában Dave Holland és Bob Moses kísérte. 2003 óta John Lockwood és Yoron Israel zenésztársai. Life In Real Time című albumát a Boston Globe tavaly az év tíz legjobb jazz lemeze közé választotta.

 

Jazz Showcase
2016. január 22-24., Müpa

Oláh Kálmán jr. Quartet - 2016. január 22. 16:00 Átrium (Előcsarnok)
Lilienn és Kónyai Tibor - 2016. január 22. 17:00 Zászlótér
Ég Alatti 5 - 2016. január 22. 18:00 Átrium (Előcsarnok)

Laszlo Gardony Trio
2016. január 22., 20:00 Fesztivál Színház
Közreműködők: Gárdonyi László – zongora; John Lockwood – bőgő; Yoron Israel – dob

Song-Óra Csoport - 2016. január 23. 16:00 Átrium (Előcsarnok)
D.A.S. Trio - 2016. január 23. 17:00 Zászlótér
BG5 2016. január 23. 18:00 Átrium (Előcsarnok)

Binder Quartet: Old Dreams, New Dimensions / Retropolis 2
2016. január 23. 20:00, Fesztivál Színház
Binder Quartet: Binder Károly – zongora, Borbély Mihály – szaxofon, Fonay Tibor - bőgő, basszusgitár, Benkó Ákos - dob
Vendég: Dresch Mihály - szaxofon, fuhun
Közreműködők: Kiss Borbála, Zsikó Zoltán - ének

Németh Kyra Smallchestra - 2016. január 24. 16:00 Átrium (Előcsarnok)
Indigo Project 2016. január 24. 17:00 Zászlótér
Landing Venus 2016. január 24. 18:00 Átrium (Előcsarnok)

 

Montreux-i döntősök
2016. január 24. 20:00, Fesztivál Színház
Oláh Krisztián Trio: Oláh Krisztián – zongora, Schildkraut Vilmos – bőgő, Serei Dániel – dob
Tálas Áron Trio: Tálas Áron – zongora, Barcza-Horváth József – bőgő, Gyárfás Attila – dob
Gayer Mátyás Trio: Gayer Mátyás – zongora, Hofecker Mátyás – bőgő, Oleg Markov – dob

 

Forrás és további információ:

https://www.mupa.hu/programok/jazz-showcase-2016
https://www.facebook.com/events/1673707976247624/