Főkép

Junior Kelly, a kortárs reggae középgenerációjának egyik legnagyobb alakja a nyári Reggae Camp után visszatér Magyarországra, hogy új, október 9­én megjelenő nagylemezét. Igazi, hamisítatlan roots reggae, egyenesen Kingstonból!

 

Az 1969­es születésű Junior Kelly a kortárs reggae egyik legkomolyabb figurája. "Az öt tanítvány" egyike, ahogy Sizzlával, Capletonnal, Lucianoval és Anthony B-vel közösen felvett lemezeinek címe is mondja. Kelly valóban "tanítvány", abban az értelemben, hogy hűségesen ragaszkodik a rasztafári elvekhez és a roots reggae­hez. Azok közé tartozik, akik visszautasítják az elektronika meg a sound systemek használatát, és a lehető legautentikusabb módon közelítenek a reggae­hez.

 

A Kingstonban született, szegény ötgyerekes családban felnőtt Junior Kelly első nagy sikereit a kétezres évek elején aratta, a Love So Nice emlékeztető felvételével, ami hosszú hónapokon keresztül vezette a jamaikai listákat. Azóta is következetesen járja a "hiteles roots reggae" útját, gondosan kerülgetve az olyan modernizációs próbálkozásokat, mint a dancehall és hasonlók.

 

A kétezres évek végére aztán Európában is nagyon népszerű lett (először tíz éve járt Magyarországon), legújabb, október 9­én megjelenő tizedik nagylemezét például már az osztrák Irievibrations adja ki. Junior Kelly nyáron részt vett a Ladánybene 27 által szervezett Reggae Campen, és most klubkoncertre tér vissza, ezúttal az A38 Hajóra, hogy az Urban Poet című nagylemezt bemutassa.

 

Lemezek:

Rise, 2000

Love So Nice, 2001

Juvenile, 2002

Conscious Voice, 2002

Smile, 2003

Creation, 2004

Tough Life, 2005

Red Pond, 2010

Piece of the Pie, 2013

Urban Poet, 2015

 

Junior Kelly (JAM)

2015. november 19., csütörtök 21:00

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 4500 Ft, elővételben: 3900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!

 

Forrás:

http://www.a38.hu/hu/program/junior-kelly-jm

http://juniorkellymusic.com/

https://www.facebook.com/juniorkellymusic

https://www.youtube.com/user/JuniorKellyTV

https://soundcloud.com/juniorkellymusic