Főkép

A Ministry of Wolves, azaz A farkasok minisztériuma az Einstürzende Neubauten, a Nick Cave & The Bad Seeds és a Firewater egykori tagjaiból összeállt supergruop. A fellépők külön-külön már szinte mindannyian jártak az A38 Hajón, most pedig egy egészen különleges koncertet tartanak itt: egy színházi előadás zenéjét adják elő, sajátos szereposztásban.

 

Mick Harvey, a Nick Cave & The Bad Seeds egykori gitárosa, Paul Wallfisch, a Firewater egykori billentyűse, Alexander Hacke, az Einstürzende Neubauten egykori basszusgitárosa, Danielle de Picciotto, a Love Parade egykori alapítója (és Hacke jelenlegi felesége) – ez a négy nagyszerű művész alkotja a Ministry of Wolves nevű projektzenekart. A Ministry of Wolves eredetileg egy színházi előadás kísérőzenéjének megalkotására alakult: az ötletgazda Wallfisch volt, aki (a Botanica nevű zenekar mellett) a dortmundi színház zenei vezetője is egyben. A színház idén februárban tűzte műsorra a Grimm testvérek meséiből, többek között a Piroska és a farkasból, az Aranyhajból, a Csipkerózsikából, a Hamupipőkéből összeállított, A farkasok köztársasága előadását, aminek zenei kíséretét a fent említett zenészek alkalmi társulására bízta. Az előadás akkora sikert aratott, hogy a kísérőzenét lemezen is megjelentette a nagy múltú Mute kiadó, Harveyék pedig turnéra indultak a produkció egyszerűsített, multimédiás verziójával – ez érkezik ősszel Budapestre.

 

Hacke és de Picciotto pár éve már fellépett az A38 Hajón, akkor Sebastian Brant Bolondok hajója című műve alapján készült koncert-performaszukkal érkeztek. Mick Harvey szintén koncertezett az A38-on, csakúgy mint a Firewater – ez utóbbi azonban már Wallfisch nélkül, aki addigra már a Botanica tagja volt, ez utóbbi a Cöxponban lépett fel 2010-ben. Egyszóval régi ismerősöket köszönthetünk, új, különleges szerepben. És a szerepek annyira különlegesek lesznek, hogy a billentyűs-gitáros Harvey például dobosként lép fel a „farkasminisztérium” előadásában.

 

A zenekar tagjai:

Alexander Hacke: gitár, basszusgitár, ének

Danielle de Picciotto: ütősök, ének

Paul Wallfisch: billentyűsök, ének

Mick Harvey: dob, ének

 

The Ministry of Wolves (D/AUS/I/UK)

2014. szeptember 28., vasárnap 19:30

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 3000 Ft, elővételben május 15-ig: 1700 Ft, utána: 2500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

 

Forrás és további infó:

http://www.a38.hu/hu/program/ministry-of-wolves-de

https://www.facebook.com/theministryofwolves