Főkép

25 év a csúcson: ezalatt 7 stúdió-, 4 koncert-, és 3 válogatás-album, 46 kislemez, valamint 4 nagysikerű turné 1989 és 2006 között - ez a franciák „Vörös Angyalának”, Mylene Farmernek eddigi mérlege.
 
A negyedszázados jubileumot hivatott ünnepelni a soron következő koncertkörút, melynek próbái április végén kezdődnek Nizzában, és amelynek gyakorlatilag minden helyszínére elkeltek már a jegyek, még jóval az aktuális nagylemez, a tavaly augusztus 25-én megjelent Point De Suture boltokba kerülése előtt.
 
Tudom, kis hazánkban mindenki Madonna augusztus 22-i fellépésére készül gőzerővel, de higgyék el, hogy az sem jár rosszul, aki kiutazik Franciaországba, esetleg Svájcba vagy Oroszországba, netán - mint jelen sorok írója - Belgiumba, hogy élőben is megcsodálja a méltán legnépszerűbb francia énekesnőt!
Feltéve, ha kap még jegyet a 36-állomásos turné valamelyik koncertjére.

Hogy ki is ez a misztikus nő, akinek népszerűsége a galloknál Madonnáéval vetekszik? Hozzánk jellemzően csak közvetve jutott el két kiemelkedően nagy slágere - a Désenchantée és a Libertine -, egy belga diszkópacsirta 2002-es átiratának köszönhetően. Más dalt a későbbiekben nem is nagyon jegyeztek a szóban forgó Kate Ryantől… Vajon miért?
 
A válasz kézenfekvő: az eredeti szinte mindig jobb az utánzatnál! Erről az olvasók maguk is meggyőződhetnek, ha összehasonlítják a két verziót - ég és föld a különbség! Hacsak nem a rágógumi-popra esküszünk…
Farmer
Ryan
 
Ráadásul, a legnagyobb példányszámban elkelt francia kislemezhez, a Désenchantée-hoz készült klipet nem másutt, mint Magyarországon forgatták, 1991 februárjában. Egyébként a művésznő azóta még egyszer járt Magyarországon, amikor is a 2005-ös Q.I. című számához készített videót.

Közép-Kelet-Európa iránt érzett vonzalma nem maradt teljesen viszonzatlan, hiszen nálunk, valamint Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban és a volt Szovjetunió területén is vannak szép számmal rajongói.
Szentpétervárra és Moszkvába például második alkalommal látogat majd el, hogy koncertet adjon a nyáron.

Mivel Magyarország még csak klip-, és filmforgatás helyszíneként került szóba nála, így a magamfajta rajongó kénytelen útilaput kötni a talpára és külföldi koncerthelyszínt választani, hogy élőben is megcsodálhassa rajongása tárgyát.
Két párizsi koncert - 1999 szeptembere, és 2006 januárja - után ezúttal Brüsszelre esett a választásom.

A 70000 fő befogadására képes, és a U2-t, a Genesist, valamint Bruce Springsteent is vendégül látó Stade Roi Baudouin színpadán adja majd elő Mylene Farmer új és régi számait, köztük - ha hinni lehet a pletykáknak - a fent említett Désenchantée-t, és Libertine-t, valamint a L’Âme-Stram-Gram és a Je Te Rends Ton Amour című slágereket is.
 
A várhatóan rendkívül látványos, futurisztikus show díszlete még hétpecsétes titok, de annyit azért már tudni vélnek a rajongói hírforrások és a pletykalapok, hogy Dominique Lebourge dolgozik rajta.

A fényekért várhatóan Fred Peveri felel majd, és Jean-Paul Gaultier vörös és fekete színeket előnyben részesítő ruhakölteményeit viselik majd az énekesnő és táncosai, akik közül Reed Kelly neve már biztosnak mondható.
A művészi háttér-vetítéseket valószínűleg ezúttal is Alain Escalle álmodja meg. Lásd.
 
Mindez persze - Mylene Farmer titokzatosságát alapul véve - még korántsem vehető készpénznek, így a rajongóknak május 2-ig várniuk kell, amikor is a turné végre kezdetét veszi Nizzában.
Az énekesnő hazai tisztelői pedig az ősszel várhatnak tőlem egy szubjektív koncert-beszámolót, valamikor szeptember végén…

Kapcsolódó írás:
Mylene Farmer: Point de Suture