FőképA 38. Magyar Filmszemle Játékfilmes zsűrijének döntése

- A 38. Magyar Filmszemle legjobb szerzői filmjének járó díját Bollók Csaba: Iszka utazása című filmje kapja a lelki mélység realista és őszinte megközelítéséért, a meggyőző integritásért.

- A 38. Magyar Filmszemle legjobb műfaji filmjének járó díját Rohonyi Gábor kapja Konyec című filmjéért, a film ötletességéért, gazdag humoráért.

- A 38. Magyar Filmszemle legjobb rendezője díját a zsűri Szász Jánosnak ítéli az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója c. filmért, amely merész kísérletként elhatol az emberi tapasztalás végső határáig.

- A legjobb operatőrnek járó díjat a zsűri Máthé Tibornak ítéli az Ópium c. film fényképezéséért, a határozottság és gyengédség együttes megjelenítéséért.

- A Simó Sándorról elnevezett elsőfilmes díjat a zsűri Bogdán Árpádnak ítélte a Boldog új élet című filmért, a személyes tragédia költői látomásáért.

- A legjobb látvány díjat a Dolina című film alkotóközösségének ítélte a zsűri (díszlet: Árvai György, jelmez: Szűcs Edit, Breckl János, operatőr: Medvigy Gábor, rendező: Kamondi Zoltán).

- A legjobb forgatókönyvírói díjat Elek Judit: A hét nyolcadik napja című filmjének ítéli a zsűri, a számos eredeti karaktert felvonultató, valósághoz közeli komplex történetért.

- A legjobb női alakítás díját Kovács Katának ítélte a zsűri, a Kythera című filmben folyamatos és határozott filmes jelenlétet nyújtó eszköztelen szerepjátékáért.

- A legjobb férfi alakítás díját Zsótér Sándornak ítélte a zsűri a Töredék című filmben nyújtott intenzív megigéző alakításáért.

- A legjobb eredeti filmzene: Membran a Boldog új élet című film zenei munkájáért.

- Produceri díj: Sipos Gábor és Rajna Gábor, a Laokoon Film producerei. A Boldog új élet produceri és a Lassú tükör társproduceri tevékenységéért.

- Arany olló-díj: Czakó Judit vágó az Iszka utazása és a Kythera vágói munkájáért

- Arany mikrofon-díj: az Ópium című filmben végzett hangmérnöki munkáért Sipos István, Manuel Laval, Matthias Schwab.

- Elismerő oklevél: Igor és Ivan Buharov a Lassú tükör című filmjének a szürreális és reális kompozíciójáért, melyet a nézőnek kell helyreigazítani.


A 38. Magyar Filmszemle Kisjáték– és kísérleti filmes zsűrijének döntése

- A legjobb kisjátékfilm: Nemes Jeles László Türelem című filmjéért, az érzékeny téma szokatlan feldolgozásáért.

- A kísérleti film kategória különdíja: Nicolaus Myslicki: Álszent.
A szöveg és kép formabontó használatáért, valamint egy szakrális téma szokatlan, újszerű feldolgozásáért.

- A zsűri rendezői különdíja: a két testvér találkozásának és elválásának érzékeny bemutatásáért Nagy Dénes kapja az Együtt című filmért.

- A zsűri operatőri díja: az Alterego operatőre, Tóth Widamon Máté kapja a lakásbelsők tartózkodó, de a szereplők személyiségét is kisugárzó világításáért, a képek tartózkodó intimitásáért.

- Elismerő oklevelet kap Horváth Lili a Vakáció c. film atmoszférateremtő, a szereplők belső világát mély empátiával bemutató rendezéséért.


A 38. Magyar Filmszemle Dokumentumfilmes zsűrijének döntése

- A legjobb dokumentumfilm: Kincses Réka: Balkán bajnok - az erdélyi sors egyetemes érvényű bemutatásáért, melyet a rendező családjának és politikus apjának életén keresztül mutat be.

- Rendezői díj: Kőszegi Edit a Menekülés a szerelembe című filmért, az élet, halál, szerelem motívumának ábrázolásáért egy cigányasszony sorsán keresztül.

- Schiffer Pál–díj: Pigniczki Réka kapja a Hazatérés: Egy szabadságharcos története című munkáért, melyben egy 56-ban Amerikába menekült apa sorsát tárja fel dokumentumfilmes módszerrel lányai utazásain keresztül.

- Esélyegyenlőségi díj: Zsigmond Dezső kapja az Élik az életüket című munkáért, melyben egy család leépülésének drámai képei és történetei a megállíthatatlannak látszó elnyomorodás világában.

- Operatőri díj: Talán Csaba kapja az Elboronálva c. film fényképezéséért, a tanyavilágban élő emberek lassú elmúlásának érzékeny operatőri eszközökkel történő ábrázolásáért.

- A kiemelkedő művészi teljesítményért oklevelet kap: Forgács Péter a Miss Universe 1929 – Lisl Goldarbeiter – A szépség útja; Gulyás Gyula az Itt az idő; Szobolits Béla a Miért?! Egy tragikus szerelem története; Kékesi Attila A forradalom arca – Egy pesti lány nyomában című filmért.


A 38. Magyar Filmszemle Tudományos-Ismeretterjesztő filmes zsűrijének döntése:

- Az év legjobb tudományos-ismeretterjesztő filmje: Kóthy Judit-Topits Judit: Forró ősz a hidegháborúban című alkotása kapja, elismerve ezzel az alapos és szakszerű kutatást, a pontos szerkesztést, a film objektivitását, s nem utolsó sorban azt a koncepciót, amely az 1956-os magyarországi forradalmat szélesebb történelmi kontextusban mutatja meg.

- Rendezői díj: Dér András: A hét főbűn (Bűnök ezek?), elismerve ezzel azt az eredeti rendezői koncepciót, amely az elvont gondolatokat a megszólalók személyén keresztül megélhetővé, személyessé tette.

- A legjobb témaválasztásért járó díjat a zsűri Tóth Zsolt Marcell: Budapesti vadon című filmjének ítélte, a rendkívül élő, friss témaválasztásért, és remek megfigyeléseivel képes rádöbbenteni nézőit új összefüggésekre.


Különdíjak:

- A Magyar Rendezők Társasága, a HSD által alapított Stáb mestere-díjat - amelyet azok a kiváló film és televíziós munkatársak kaphatnak, kiknek munkája nélkülözhetetlen a filmek megvalósításához - Galsainé Einhorn Zsuzsa berendező és Krasnyánszky Gyula pirotechnikus kapják.

- Az Országos Diákzsűri fődíját, a Zöld Holló fődíjat Bollók Csaba kapja az Iszka utazása című filmért, a minden képkockából sugárzó őszinteségéért, amely képes volt egy ilyen, csak ritkán belátható világot a közönség elé tárni.

- A Színház és Filmművészeti Egyetem Film-főtanszak hallgatói a 2006-os esztendő legjobb tanárának járó Nyakkendő-díjat Sellő Hajnalnak ítélték oda.

- A Magyar Filmplakát kiállítás és verseny szakmai díját Pálos György Sztornó című filmjének plakátja kapta, melynek tervezője: Behan Mária.
A Magyar Filmplakát kiállítás és verseny közönségdíját 2007-ben a helyszíni és az internetes szavazok alapján Goda Krisztina: Szabadság, Szerelem c. filmjének plakátja kapta, melynek tervezői: Kovács Gergely és Juhász Örsi.
A kiállítás szakmai partnere, a Multireklám ZRT. díját a szakmai zsűri által kiválasztott Sztornó c. filmplakát készíttetői, a film producere, Czabán György és a forgalmazó Hungarotop igazgatója, Prukner Pál kapja.

- A Mozisok Országos Szövetségének díját a 2006-os naptári évben a legmagasabb nézőszámot elért magyar játékfilm, a Szabadság, szerelem kapja.

- Az Országos- Rádió és Televízió Testület külön nézettségi díjat ad át, amelyet a legmagasabb nézőszámot elért játékfilm, a Csak szex és más semmi alkotói kapják. A díj kiírása azokra a filmekre vonatkozik, amelyek 2005. október 1. és 2006. szeptember 30. között kerültek moziforgalmazásra, és az idei Filmszemlét megelőző esztendőben 12 teljes műsorhét állt a forgalmazás rendelkezésére.

- Az internetes közönségszavazatok alapján a legjobb nagyjátékfilmnek járó filmhu-díjat a Konyec című filmjéért Rohonyi Gábor kapja.

- Az internetes közönségszavazatok alapján a Tv2 25 millió forintos különdíját a szavazók körében legnépszerűbb film, a Konyec kapja.

- A külföldi kritikusok és újságírók szavazatai alapján a Gene Moskowitz-díjat Szász János kapja az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjéért.