Főkép

Anya kezdődik! – ezzel a lelkes felkiáltással tudattam feleségemmel, hogy mától indul az év általam legjobban várt hazai világzenei eseménye, az immáron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Ritmo. Az idei év előzetesen, pusztán a fellépők névsorát nézve ígéretes, bár egy paraszthajszállal kevesebb kedvencem érkezik Budapestre ez alatt a három nap alatt, mint tavaly, de a lényeg, hogy itt vannak, és közvetlen közelről nézhetem, mire képesek a színpadon.

 

Nekem még mindig fura, hogy valaki csak azért jön el hozzánk látogatóba, hogy aztán a belvárosi bulinegyedben töltse el az éjszakát. Ettől még a tény nem változik, amikor csütörtök este elindultam hazafelé a Szimplából, legalább akkora tömegen kellett átküzdenem magam, mire kijutottam az utcára, mint ami akkor jön össze, ha délután ötkor a kék metrón kimarad két szerelvény.

 

 

Wowakin Trio

 

A lengyel triónak jutott az a hálátlan feladat, hogy elsőként, kora délután lépjen fel. Sajnálatos módon ekkor még nagyon kevesen voltunk jelen, így nem kapták meg azt a figyelmet, amit egyébként megérdemelnek. Hárman vannak, és elsőre az egyedileg kialakított dobfelszerelés keltette fel az érdeklődésemet. Úgy gondolom, amit ki lehet hozni egy trió felállásból, azt maximálisan megvalósították, felváltva ketten énekeltek, ha úgy hozta szükség, akkor hangszert váltottak, és szemlátomást élvezték a zenélést. Ezzel én is így voltam, mert ellenállhatatlannak bizonyult a lengyel népzenéből építkező, azt sokféle stílussal keverő világzenéjük. A legszebb pillanat az altatódal volt, ami alatt Paula Kinaszewska kalimbán (hüvelykujj zongorán) játszott, és újfent bebizonyosodott, hogy milyen remek a hangja. Biztosan írok majd az első lemezükről (Kraj za miastem).

 

 

 

Branka Trio

 

Rövid átszerelés után három magyar muzsikus következett, akik a legnagyobb természetességgel adták elő a görög, szerb és magyar dalokat. Nyilvánvalóan profi zenészekről van szó, mert Wertetics Szlobodán (harmonika) és Czirják Csaba (gitár) olyan tudással és virtuozitással játszott, hogy csak lestem. Básits Branka nem csupán fantasztikus hanggal rendelkezik, de arra is képes, hogy az adott terület megkívánta stílusban énekeljen. Mindazonáltal nekem valami hiányzott a produkcióból, ezért a végleges véleményalkotás előtt még egyszer meg kell néznem őket élőben, hogy minden a helyére kerüljön velük kapcsolatban.

 

 

BraAgas

 

Harmadikként az este első olyan együttese következett, akiknek az idei lemezéről már írtam, szóval régi ismerősként vártam őket, és volt elképzelésem arról, hogy mire számítsak. Nem csalatkoztam, koncertjük az este legjobb produkciójának bizonyult, mind a hangzás, mind a látvány, mind a zene szempontjából. Úgy gondolom, ők bármely középkori tematikájú fesztiválon megállják a helyüket (Castlefest?), miként a Womexről sem zavarnák el őket. A négy hölgy ezúttal két kísérőt hozott magával a még teljesebb megszólalás érdekében, és annyit mindenesetre elértek, hogy azt kívánjam, minél tovább tartson a varázslat. Egyetlen meglepetés ért: belülről fakadó mosolyának, ragyogásának, és annak, köszönhetően, ahogyan élvezte a zenélést, beleszerelmesedtem Michaela Krbcová ütőhangszeresbe. Azt hiszem, lesz mit megbeszélnem a feleségemmel,  és talán ideje lenne régebbi lemezükről is írnom a heti rovatban.

 

 

 

DALINDA

 

A következő triót szintén ismerősként üdvözöltem, hiszen nem olyan régen írtam első lemezükről, ami a vártnál sokkal jobban tetszett. A mostani koncert emlékeim szerint két blokkból ált, elsőként megmutatták, mennyire jó népdalénekesek. Röviden: nagyon jók. Mielőtt azonban elkezdtem volna morogni, hogy engem nem az érdekel, milyen ihletetten éneklik a több száz éves dalokat, szerencsére áttértek a második részre, amely során ízelítőt kaptunk abból, miként értelmezik, dolgozzák át ezeket a hagyományos nótákat. Ez még mindig érdekesnek, izgalmasnak bizonyult, és persze kellőképpen gyönyörű a hangjuk.

 

 

 

Balkansambel

 

Utánuk újabb külföldi fellépők foglalták el a színpadot, akik a balkáni rezesbandák hatására kezdtek el zenélni, azonban a muzsikájuk nem a nép érzelmeinek megnyilvánulásából fakad, ezért hiányzik belőle az élet nagyfokú megélése. Szerintem az történt, hogy ezek a profi muzsikusok sok ilyen zenét hallgattak, és azt mondták, ezt ők is el tudják játszani. Tényleg képesek rá, minden nehézség nélkül hozzák a leggyorsabb témákat, aztán egyszer csak rájöttek, hogy ez még mindig kevés, tehetségük okán ennél sokkal többet tudnak. Így az alapban sem egyszerű dalokat elkezdték variálni, de olyan hihetetlen módon, hogy csak lestem. Mert ugyan kinek jutna olyasmi az eszébe, hogy Mozart és jazz illik a rezesekhez? Egy biztos, nagyon tetszett amit csinálnak, és jó lenne a lemezüket alaposabban megismerni.

 

 

 

Meybahar

 

Erről a koncertről nem tudok mit mondani, mert az este során most érkezett el az a pillanat, amikor levegőre, folyadékra, és némi táplálékra volt szükségem, így csupán annyira emlékszem velük kapcsolatban, hogy négyen vannak, instrumentális zenében utaznak, magyar és görög dallamokra épülő műsorukat gyakorlatilag teltház előtt játszották (a tömeg egyébként a BraAgas óta állandósult).

 

 

 

Dikanda

 

Az est utolsó együttese lengyelföldről érkezett, és tőlük szintén nem hallottam korábban még semmit. A héttagú formáció teljesen betöltötte a Szimpla pici színpadát, és olyan műsort mutattak be, hogy gyakorlatilag mindenkit megmozgattak a nézőtéren. Ők is különféle helyekről származó dallamokat vegyítenek, gyúrnak össze, amiből aztán létrejön a rájuk jellemző vidám, energiától duzzadó, és nem utolsó sorban izgalmas muzsika. Aztán van négy olyan frontemberük, akik nem csupán vonzzák a tekinteteket, hanem képesek olyan műsort produkálni, amire egyszerűen muszáj pozitívan reagálni, és ami feldobja az ember napját. Ők pontosan tudják, miért járnak az emberek koncertekre, mit várnak el, kezdve a zenével és zárva az interaktív kommunikációval. Ania Witczak énekesnő menet közben mindenkit felszólított, hogy érezze jól magát, igyon és legyen szerelmes. Azt még nem tudom, mit szól majd mindehhez a feleségem, de ez már legyen a holnap gondja. Ja és az ő lemezükről is írni fogok.

 

 

Összességében egy jól sikerül napon vagyok túl, láttam egy, két, három – szóval sok remek együttest, izgalmas muzsikákat hallottam, és az idő kétharmadában kellő néző is összegyűlt. Azt sajnálom egyedül, hogy csekélyke angoltudásom miatt a külföldi szakmabeliek véleményét nem kérdezhettem meg. Na majd jövőre. Pénteken jön a folytatás az Akváriumban.