Főkép

A novemberben sajnálatosan Christopher Taylor, vagyis SOHN betegsége miatt elmaradt buli pótlása volt ez a furcsán viharos kedd este, amiről sokáig úgy tűnt, hogy ismét egy beteljesületlen találkozás marad a már májusban is támadó augusztusi apokalipsziseső miatt, ami jéggel és vízzel borította el Budapest utcáit. Aztán persze a betonon gőzölögve szépen fel is szívódott a zivatar, így a kezdő egypár dalról lemaradva szállhattunk alá a hajó gyomrába és SOHN világába, ami meglehetősen korán nyitotta ki kapuit ezen az estén, kicsit érthetetlen módon. Bár igaz, hogy a késő éjszakai visszatartott lélegzetek mellett a kék órához illik a leginkább zenei aláfestésként ez a törékeny, elektronikus és érzelmesen dallamos hangképekből álló, repetíción és SOHN éteri hangján alapuló muzsika.

 

Nulláról beesve is elsőre elkapja az embert az érzés, aztán már csak arra lesz figyelmes, hogy szinte transzba esve bólogat a kék füstben a negyedik sorban az időnként technósan beinduló, de azért leginkább mégiscsak befelé forduló és önreflexív dalokra, amik közül a legtöbb csendes tragédiákról énekel: "my love my love my love don`t love me" és "i`m sorry but, i`ve given up, i`ve given up, i`ve given up".

 

De a repetíció itt nem sujkolja a mondanivalót, inkább halk visszhangként engedi el azt, amit el kell. Kifelé a rosszat, helyet hagyva az újnak, a jónak, a másnak. És ha hagyjuk, akkor tisztító erejű ez a zene, ami elmossa belőlünk, amit kell, és amit hagyunk neki. SOHN legfrissebb lemeze a Rennen, de a setlist nem erre lett felfűzve, minden korszakból megkaptuk a legnagyobb dalokat, tökéletesen elénekelve és eljátszva, az egész egyetlen hatalmas utazás volt fel és le, fel és le. A taps és a szünetek kicsit meg is törték az amúgy rövid dalokból álló műsort, aminek az egyetlen negatívuma szintén saját rövidsége volt, kicsit meg is lepődtek páran, hogy bő egy óra után nem volt folytatás, de az intenzitás és a színtiszta tartalom kárpótolt talán még ezért is.

 

 

After act nem volt, pedig jó lett volna kicsit kimozogni a súlyt és a hangulatot, bár az is lehet jobb, hogy hazajött velünk és elraktuk valahova a téli ruhákkal együtt a poros szekrénybe. Jó tudni, hogy ott van, de minden nap azért nem vesszük elő. Szép zene, jó zene, köszi, hogy volt, köszi, hogy voltunk.