Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Roger Waters – Budapest Aréna, 2018. május 2.

Valószínűleg elég kevesen voltunk azok, akik elsősorban Roger Waters szólókarrierje miatt látogattak el szerdán az Arénába, és nem a Pink Floydos múltja miatt. Amivel nem azt akarom mondani, hogy utóbbira nem voltam kíváncsi, de engem a tavalyi szólóalbuma, az Is This the Life We Really Want? sokkal jobban érdekelt élőben – az ugyanis tényleg egy friss darab, ami teljes egészében hozzá (és a mellette játszó zenekarhoz) kötődik, így talán sokkal inkább beleteszi magát, gondoltam én, mint a negyven-ötven éve szinte folyamatosan játszott best of Pink Floyd listába. Aztán persze nem lett igazam, mivel nem számoltam a koncert minimum második legfontosabb alkotóelemével, magával a közönséggel, akik sokkal lelkesebbek voltak a régebbi daloknál.

 

De ne szaladjunk ennyire előre, mert a meghirdetett nyolc órás kezdésnél még senki nem értette, mi is történik valójában. A koncert ugyan pontosan kezdődött, ám nem azzal, amivel vártuk volna: az óriási kivetítőn egy napfényes tengerpart tűnt fel, ahol egy fejkendős nő nézte a végtelen óceánt. Sirályvijjogás, zúgó szél, a hullámok halk moraja – húsz percen át ezen keresztül hangolódhattunk az este további részére, miközben legfeljebb annyi történt, hogy a nekünk háttal ülő nő néha picit megmozdult. Sebaj, legalább a későn érkezők is odataláltak a helyükre, én meg már vizionáltam magamban valami szerzői estet, ahol inkább a mondanivalón (nem véletlenül Us + Them a turné címadója sem...), a dalok szövegén, a zenész (vagy hát az együttes) és a közönség között kialakuló, intim, bensőséges hangulaton lesz a hangsúly, nem a látványon vagy a showműsoron. Így jár az, aki szándékosan nem készül koncertekre, úgyhogy újfent nem lett igazam: bár a mondanivaló természetesen nagyon is előtérbe került, azért a látvány sem volt elhanyagolható.

 

Pedig az első blokk még kifejezetten szolidan kezdődött. Amikor végre színre lépett Roger Waters a legendás The Dark Side of The Moon lemez elejével, volt időnk bevonódni a zenébe. Nyugodtan megfigyelhettük, hogy Jonathan Wilson és Dave Kilminster miként tudja pótolni David Gilmourt (kifejezetten jól egyébként, Wilson elég sokat is énekelt), hogy milyen jól néznek ki a kijelzőn megjelenő animációk (pedig hol volt még az est második fele...), hogy az egyformán hosszú és szőke hajú vokalista hölgyeknek mennyire jó hangja van (Jess Wolfe és Holly Laessig, amikor épp nem Waters-szel turnéznak, a Lucius zenekar énekesnői), vagy egyszerűen hagyhattuk magunkat elborítani a Pink Floyd ismerős gitártémáival.

 

Aztán egyszer csak eljött a szólóalbum ideje: „Déjà Vu”, „The Last Refugee” és „Picture That” szorosan egymás után, de mintha még a „Welcome To The Machine” torzított hangzása is jobban rezonált volna a közönséggel. Pedig nagyon jól szóltak, Waters lelkesen énekelte őket, de mintha nem illettek volna ezek a monologizáló, szövegben erős dalok az Arénába. A zenekarnak sem volt talán annyi dolga, ezekhez nem igazán született olyan látványos fényjáték, mint a Pink Floyd-számokhoz, a többség pedig érezhetően már „Another Brick in the Wall”-t várta. Ami aztán a szünet előtti utolsó lett, narancssárga börtön-kezeslábasba öltöztetett, fekete hóhércsuklyát viselő iskoláscsapattal, akik ebből kibújva végül hirdették az egész koncertet összegző, tökéletes szlogent: „RESIST!”.

Akármennyire is erős volt, amikor egy arénányi ember kiáltotta, hogy „We don’t need no education”, a szünet alatt még nem egészen értettem, hogy mi is lesz ebből. Aztán amikor húsz perces pihenő utolsó tíz perce egyre erősödő rendőrségirádió-hangokkal, szirénával, üvöltöző és verekedő emberek zajával, később egyenesen lövések hangjával telt, olyan nyugtalanító légkört létrehozva, mintha az utcán épp elszabadulna pokol, már sejteni kezdtem, hogy le fog még párszor esni az állam.

 

A második blokk az Animals lemezzel, konkrétan a „Dogs” és a „Pigs” dalokkal kezdődött, amihez az Aréna közepén óriási kivetítőkből felépült az album borítóján látható erőmű, hogy a következő órában az animációkat még nagyobban láthassuk – egészen elképesztő showelem, még azzal együtt is, hogy némileg elvonja a figyelmet a zenekarról. Figyelemelvonásból akadt még bőven, innentől kezdve annyi minden záporozott ránk, hogy képtelenség volt csak a zenére koncentrálni. Irdatlan mennyiségű Trumpon gúnyolódó szöveg és kép, a lehető legszélsőségesebb ötletekig (egy ponton egyenesen a „Trump egy disznó” felirat tűnt fel magyarul), amihez csatlakoztak más diktátorok is, hogy aztán egy hatalmas lufimalac repüljön körbe a stadionban. Jött a „Money”, majd az „Us And Them”, és az is egyértelművé vált (már ha eddig, az életmű ismeretében nem lett volna az), hogy Waters az ellenállásra való buzdítással, az önálló gondolkodásra ösztönzéssel azon van, hogy az emberek még jobban elfogadják egymást – és falak felhúzása helyett inkább bontsuk le azokat (magyar aktuálpolitika ugyan nem volt, de szerintem nem volt olyan ember az Arénában, akinek nem jutott az eszébe).

Talán ezért jut először a „szerethető” jelző az eszembe erről a koncertről. Persze, brutálisan jó volt hallani a legendás számokat, imádtam a látványelemeket, örültem az Is This the Life We Really Want?-nak (a második blokkba a „Smell the Roses” sokkal szervesebben tudott illeszkedni), ráadásul a hangosításra sem lehet panaszkodni, de mégis Waters személyisége, harcos kiállása és mélyen emberi gondolkodásmódja az, ami emlékezetes lesz ebből a közel háromórás műsorból. Mert miközben lézerből felépült a nagyon látványos, jellegzetes prizma-gúla (a The Dark Side of The Moonról egyébként szinte minden elhangzott), ahelyett, hogy visszatapsolás alatt lement volna a színpadról szusszanni pár percet, inkább megköszönte, hogy eljöttünk együtt ünnepelni a falak lebontását. Ez pedig nekem többet ért, mint a ráadásban a „Mother”-beli „should I trust the government?” kérdésre való kötelező válasz: „kurvára nem”.


Szabó Dominik - 2018. május 4.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!