Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Alter Bridge, As Lions – Budapest Sportaréna, 2017. október 22.

Továbbra sem tudok elég hálás lenni annak az üzletembernek, pszichiáternek, mentalistának vagy bárkinek, aki hosszú évek után ismét összeboronálta Axlt, Slash-t és Dufft, hogy egy színpadra álljanak Guns ’N Roses néven, és olyan betegre keressék magukat, hogy még az ükunokáiknak se kelljen odébb tenni egy szalmaszálat sem azért, hogy meglegyen mindenük az édestől a melegig. Felebaráti szeretetemen túl leginkább azért mégiscsak azért örülök ennek a nagy egymásra találásnak, mert így legalább van ideje Myles-nak az Alter Bridge-re, és nem Slash szólóbrigádjával rója a mérföldeket.

 

Tavaly megjelent lemezük, a „The Last Hero” turnéjának őszi, európai kanyarjának egyik megállója volt a Sportaréna az ünnepi hosszú hétvége kellős közepén, így minden adott volt arra, hogy egy remek koncert kerekedjen ki belőle sokezres publikum előtt. Viszont ez sajnos csak félig valósult meg. Az Aréna küzdőtere nagyjából le lett negyedelve (jóindulattal harmadolva), és elég furán lett befordítva a színpadon az oldalsó ülőszektorokra merőlegesen, azonban sajnos még így is messze voltunk a teltháztól. Lehet ezt persze magyarázni az elég borsos jegyárakkal, a – leginkább – retróra vevő hazai közízléssel, vagy a kissé fura reklámkampánynak, hiszen úgy lett promotálva a koncert, hogy „Slash szólócsapata énekesének zenekara ismét Budapesten”. Nem a „sokmillió lemezt eladó zenészek és a csodás hangú Myles Kennedy csapata visszatér Magyarországra” vagy valami ilyesmi, és az is megérne egy külön eszmefuttatást, hogy ha végre van egy itthon egy rockrádió, ahol még ráadásul meet&greet-jegyeket is lehetett nyerni a koncertre, legalább tűzné műsorára a zenekar minimum egyik dalát, de nem, ilyen még csak véletlenül sem fordult elő… Tehát saccra talán 3-4000 fős publikum jöhetett össze erre a vasárnap estére.

 

Sajnos nem vagyunk olyan szerencsések, mint a rövidesen startoló amerikai turné látogatói, ugyanis ott az All That Remains lép színpadra Tremonti-ékkal esténként, Európának pedig az As Lions jutott.

 

Az erősen tucat rockzenét játszó brigád nem valószínű, hogy messzebb jutott volna a küszöbön kívül, hogyha nem az az énekesük édesapja, aki. Ugyanis ennek a csapatnak a frontján Bruce Dickinson fia, Austin hallható és látható. Kellemes muzsikát tolnak, de nem sok olyan momentummal, amire feltétlenül felkapná az ember a fejét, ráadásul sokat a színpadon sem tettek hozzá. A gitárosok nem merészkedtek túl a nyújtott, páros lábas ugrálásnál és a harántterpeszes fejrázásnál, az énekes pedig próbált ugyan kommunikálni a közönséggel, de azok is elcsépelt fordulatok voltak csak, és kissé idegesítő volt, hogy minden harmadik szava az a bizonyos f-betűs angol szó volt. Viszont a dobos klasszul vokálozott, és az ő játéka sokat dobott azon, hogy végülis élvezhető volt a produktum. Voltak ígéretes darabok, mint például a „World On Fire” klassz volt (csakhogy végképp ne tudjunk elszakadni a Slash-párhuzamtól).

 

 

Háromnegyed kilenc magasságában csendült fel az est főattrakciójának intrója, és csaptak bele a betonozásba az új lemezről az egyik kedvencemmel, a „Writing On The Wall”-lal. Meglehetősen puritán volt a színpadkép: se ledfal, se kamerakép, csak egy molinón az album borítóján található csillag. A hangzás nem volt jó az elején, kicsit keresgélni kellett a hangmérnöknek, hogy ki merre van, majd idővel megtalálta őket, akkor jó volt, viszont sajnos ez nem tartott ki az est végéig. Valahogy nem volt teteje, és úgy érezte az ember, hogy nem az egyensúlyra törekszik az úriember a keverőpult mögött, hanem inkább minden potit feltol ameddig csak lehet, emiatt gyakorta volt kásás, recsegős a hangzás, és néha indokolatlanul hangos (például a megszokott akusztikus rész, amikor Myles egyedül adja elő egy akusztikus gitárral a „Watch Over You”-t, a hangerő szinte már az élvezhetőség határát veszélyeztette).

 

Az énekes nem az a szószátyár típus, ezért nagy kommunikálás, konferálás nem volt, bedobott egy „Kosonom”-t, de ezen felül csak a szokásos thankyou-zás, awesome-zás, stb volt. Nem is kell feltétlenül sokat konferálgatni, ha van egyébként produkció a színpadon, és itt bizony volt rendesen: Myles csúcsformában énekelt, Tremonti jól gitározott, vokálozott és énekelt is a „Waters Rising”-ban, és a ritmusszekcióra sem lehetett panasz, Brian jól röfögtette a vastag húrjait és Scott is pakolta a cájgot becsülettel. Utóbbi kettő azonban néha áldozatul esett a hangmérnöknek: hol a basszus rezonált be, hol a pergő hangja volt nagyon demós.

 

Nemrég óta játsszák el ketten Myles és Mark akusztikusan a gitáros elhunyt édesanyja emlékére megszületett „In Loving Memory”-t, és így, már csak a mondanivaló miatt is, nagyon megható hangulatúra sikeredett – itt éreztem az este folyamán az egyik nagy „Pillanat”-ot. A kötelező slágerdarabok közé szerencsére befért a turnén mindössze másodjára eljátszott „Find The Real” is. A másik libabőrös pillanat pedig a megunhatatlan „Open Your Eyes” végerefrén, amikor Myles és Mark egyszerre énekel különböző sorokat.

 

A ráadást a „Show Me A Leader” nyitotta, ami lemezen annyira nem, de itt élőben meggyőző volt. Majd ezután következett egy kis – ahogy a szakzsargon mondja – gitárbuzerálás, ahol Myles és Mark is megmutathatta, mennyire tudják kínozni a gitárt. Ha valaki nem gitáros szemmel nézi, akkor az ilyesfajta, elnyújtott, hosszú szólókat mindig is kicsit öncélúnak tartottam, de itt még épp belefértek az elfogadható hosszba nálam, és a zárás pedig természetesen a „Rise Today” volt.

 

 

A csapat úgy tűnt élvezte a koncertet – valószínűleg nem itt volt a turné legmagasabb nézőszáma, de az ebből adódó esetleges nemtetszésből semmit sem lehetett észrevenni, ugyanis ugyanakkora elánnal tolták a muzsikát mintha a csurig töltött Wembley Arenában lettek volna Angliában. Azt ígérték, hogy visszatérnek, így ebben bizakodhatunk, ugyanis az egyik legjobb koncertbandáról van szó. Addig is pedig lesz mit nézni szerencsére, hiszen a hónap elején a legendás Royal Albert Hallban adott két este is koncertet a banda egy 52 fős szimfonikus zenekar kíséretével, és az a hír járja, hogy forogtak a kamerák...


Débali - 2017. október 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (As Lions)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!