Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Sting – Budapest Aréna, 2017. október 13.

Sting hatvanhat évesen is egy igazi fenomén, egy olyan sztár, aki nem csak fürdik egykori fényében, hanem folyamatosan táplálja azt, fantasztikus formában és kedvvel játszik. A csordultig telt Arénát egyik fia, Joe Sumner melegíti be, de hogy a kezdés se csak langyos legyen ezen a meglehetősen kellemes őszi estén, először egy Sting/Sumner duót hallhatunk.

 

Némileg zavarba ejt, hogy a távolból és a kivetítő közelijén nem látszik köztük nagy korkülönbség, fiatalabb csemetére számítottunk – vagy inkább Sting van elképesztő jó formában a 57th & 9th lemez turnéján. Sumner mindent eltanult a papától és a közönség jól szórakozik a magát gitáron remekül kísérő művész előadásán, hogy ezt követően Sting rögtön az egyik Police klasszikussal, a „Many Miles Away”-jel nyisson. Pillanatnyi kétségünk sincs, hogy egy olyan program elébe nézünk, amely elsősorban a mi kedvünkben szeretne járni, és hogy szuper egy este lesz.

 

Sorra jönnek a slágerek – „If I ever Lose My Faith in You”, „Spirits in the Material World” –, hogy aztán az „English Man in New York” szaxofon szólója helyett azért hiányoljunk legalább egy tangó-harmonika szólót, ha már egy ennyire virtuóz zenészt hallhatunk Sting mögött. A „Fields of Gold” témára már mindenki kellően bemelegedik, hogy a „Shape of My Heart” tényleg igazi lágy és érzékeny muzsikával töltse meg az Aréna hatalmas terét.

 

Az új korongról mindössze csak egy téma, a nyitó „I Can’t Stop Thinking About You” fog elhangozni a ráadásban, addig csak úgy szárnyalnak a zenészek az egyik jobban megírt dalról a másikra – nagyszerű képek, amikor a két gitáros kezét egyszerre nagyítják ki és láttatják a rendezők a játék komplexitásában. Egyébként remek a látvány, mind a világítás, mind pedig a kivetítőn megjelenített pillanatok. Annyira profin vannak rendezve a képek, a kameramozgások, hogy voltaképpen minimális utómunkával kész koncertfilmet lehetne belőlük készíteni.

 

Egyszerűen pazar minden, csak mi már nagyon elszoktunk az ilyen helyszínektől, és voltaképpen úgy térünk haza, mintha moziban lettünk volna: a zenészek ugyanis olyan távol voltak, mint az esti égbolton látható csillagok, amelyeknek csak a fényeit látjuk, és ehhez hasonlóan a koncerten is leginkább a kivetítőt bámultuk az élő előadás helyett. A hangok azért kárpótoltak minket, különösképpen amikor az örökzöld Police sláger, a „Roxane” előadása során Sting belelopja zenekarával Bill Whiters dalát, az „Ain’t No Sunshine”-t.

 

Köztünk járt egy igazi rock/pop istenség, legközelebb se/ne hagyják ki.


Németh Attila - 2017. október 14.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!