Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: 25. Sziget Fesztivál 5. nap - 2017. augusztus 14.

Nos, a tömegről szóló korábbi kommentemet mindenképp revideálnom kell, mert hétfőn a nagy húzónév hiányának ellenére azért már tisztességes nézőszám volt mindenfelé, érezhető volt a telítettség (meg a por, ismét, erre sajnos 25 év alatt se nagyon tudtak a természet kegyén kívül mást kitalálni a szervezők), meg jobb érzés volt végigmenni a főúton, mert egy fesztivál mégiscsak akkor jó, ha tele van élettel, emberekkel, meg részeg hollandokkal. Kicsit megint sajnáltam, hogy én az a fajta fesztiválozó vagyok, akit a koncerteken kívüli programok nem igazán hoznak lázba, mert az látszott, hogy ismét rengeteg színes kulturális és kevésbé kulturális workshop, kiállítás, stb. van kinn, és tényleg próbálkoznak a szervezők egyedivé és vonzóvá tenni a Szigetet, de ez esetemben tényleg zárt kapukat döngetnek, nekem bulika kell sajnos.

 

Viszont ezen a napon ebből is jutott bőven, sőt, talán ez volt az egyik legtáncosabb Sziget, amin valaha részt vettem. A partyvonat a Jagwar Ma késődélutáni szeánszával kezdődött az A38 sátorban, ami kellemes tőgymeleg volt a folyamatos napsütéstől. De ez a klíma illett is az ausztrál banda bulijához, ők ugyanis savas/szintis pszichedelikus dance rockban utaznak, nagyjából hasonló hangulati vonalon, mint a honfitárs Tame Impala, csak míg Kevin Parkerék a vintage rock végéről fogják meg ezt az acidos világot, addig a Jagwar Ma inkább szintis és bugyborékolós, de a sivatagi nap felett táncoló szinesztézia ugyanúgy megvan ebben is, mindennemű tudatmódosítók nélkül persze. Amennyire az előző Szigetes koncertjük csalódás volt, annyira eltaláltak most a táncra késztető, de hangulatban is nagyon erős dalok. Az olyanok, mint például a „Come Save Me”, vagy az ultimate Jagwar Ma sláger, az „Uncertainty”. Sajnálatos, hogy a végéről le kellett lépni a Two Door Cinema Club kezdése miatt, de az is igaz, hogy egy kicsit később is kezdődhetett volna a szett, sőt, visszatekintve akár helyet is cserélhetett volna Mac DeMarcóval, mert a még mindig meleg éjszakába jobban illett volna ez a sivatagi pszichedelikus danceshow (Mac DeMarco dad rockja meg a fülledt koraesti sátorba).

 

De ezzel együtt is az egyik buliból rögtön a másikban találtam magam: bevallom, a koncert előtt nem pontosan értettem, hogy kerülhet egy ilyen (a szememben) másodvonalas zenekar főműsoridőben a Nagyszínpadra, de nagyon-nagyon hamar kiderült, hogy mi az oka. Az ír együttes ugyanis a már lemezen is pattogós táncos számait annyira tűpontosan, feszesen és lazán adja elő, hogy az elképesztő. Egyáltalán nem tolakodó, inkább a `80-as évek végére jellemzően hűvös, párszor krautosan zakatoló ritmusok érkeznek (néha meglepően érdekes, a popzenében szokatlan ritmusképletekkel), math rockra hajazó gitármunkával és egy kristálytiszta androgün hanggal. De a hűvösségük mellett nagy szív is van a dalokban, és nagyon beléjük lehet feledkezni a táncikálás közben. Nekem a „Do You Want It All?” már szinte katarikus volt, de az „I Can Talk”-ra is hatalmas topogás volt, meg nyilván a szupersláger „What You Know”-t is elsütötték. A várakozásaimnak megfelelően szinte a teljes macskás lemezt lenyomták (de legalábbis erősen képviseltették), de az új tételek se lógtak ki a setlistből. Nagyon nagyon kellemes underdog-jellegű befutú volt a Two Door Cinema Club, és ezek után egy pillanatig se fogok kételkedni, ha meglátom őket a fesztivál headlinerek között.

 

Az este koncertes felét számomra a kanadai Mac DeMarco zárta, szintén az A38-on, akitől, őszintén nem tudtam mit várhatok. A dalai jó esetben is középtempósak, de inkább még annál is lassabbak, rendkívül hangulatosak és pszichedelikusak, de ez nem a Jagwar Ma nagy ívű pszichedeliája, inkább az Ariel Pink-féle hálószobatripek világából származik. Tehát kérdés volt, hogy élőben hogy működik majd ez a sokszor azért poénra vett, Mac által jizz jazznek vagy blue wave-nek nevezett lila muzsika. Aztán végülis rossznak egyáltalán nem volt rossz, ami a színpadon ment, de nem tudtam kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy olyan a buli, mintha valakinek a kriptarészeg bácsikája zenélne valamilyen családi összejövetelen. Abszolút nem rosszul, csak kicsit fáradtan, öregesen bágyadtan és tényleg merevre beállva. Dad rock, ahogy írtam, ami már csak azért is érdekes, mert Mac 27 éves, de legalább kétszer annyinak néz ki. Viszont ezzel együtt is volt egy nagyon furcsa bája a koncertnek, ami így este időnként fárasztóvá válhatott bizonyos nézők szemében, de nekem tulajdonképpen bejött. Nem mondom, hogy világraszóló party volt, nem is akart az lenni, de egy nagyon egyedi színfoltot hozott a Szigetre.


Kökény Pali - 2017. augusztus 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Jagwar Ma)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Two Door Cinema Club)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Mac DeMarco)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!