Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Lukács Miklós Trió – Opus Jazz Club, 2017. május 30.

Egy koncert értékét eldöntheti, hogy a hallgatóság a másfél-két óra alatt mennyire kerülhet közel a fellépő zenekarhoz. Persze itt nem az idolikus imádatból fakadó fizikai közelségről van szó, hanem arról, hogy a színpadon álló muzsikusok a hangjegyekbe foglalt üzenetüket mennyire képesek dekódolhatóvá tenni a közönség számára. A sokoldalú cimbalmos, Lukács Miklós és trióbeli partnerei Orbán György (nagybőgő) és Baló István (dobok) remekül megoldották ezt a feladatot az Opus Jazz Clubban tartott koncertjükön: szélesre tárták a zenei világuk kapuját, aki figyelt és a zenészekhez hasonlóan önmaga is megnyílt, az sok élménnyel gazdagodott a koncert során.

 

Habár az elmúlt időszakban több lemez is megjelent Lukács neve alatt, a mostani koncert mégsem nevezhető szigorú értelemben vett lemezbemutatónak. Ugyanis a repertoár „svédasztal-jellegű” volt, vagyis a műsorban több album is képviseltette magát. A trió tagjai bátran szörföztek a különböző zenei stílusok között, ennek eredményeként az energikus bepoptól a könnyed nyári illatként lebegő dallamokig több szinten is ment a hallgatóság fülének a kényeztetése. Lukácsék láthatóan nagy élvezettel vetették magukat a nagyobb lélegzetű „kifejtős” témákba is – persze korántsem csak nagy futamokról, hangos nekivadulásokról van szó, kellő hozzáértéssel bántak a csendes szavakkal is. Szívesen elidőztek egy-egy gondolatnál, közben lehetőséget biztosítottak a közönség soraiban ülők számára is egy kis befelé fordulásra. De senki ne gondoljon valamiféle depresszióba taszító „feeling”-re: minden ilyen „belassulós számból” a muzsikusok és a közönség is egyaránt pozitívan jött ki. A zenekar látszólag teljesen kötetlenül csapongott a műfajok között, egy számon belül hallhattunk andalítóan romantikus filmzenét és teljes kakofóniába forduló free jazzt is, de mindezt jó arányérzékkel, pontos vezetéssel, irányítással, ám mégis a szabadság érzetével. Ez az a vonal, amely egyre inkább jellemző az európai jazzre: klasszikus, jazz, többféle népzene egyfajta egészséges fúzióban egyesül.

 

Lukácsról ma már – Budapesttől New Yorkig – mindenki tudja, hogy egyáltalán nem nevezhető átlagos cimbalmosnak. Hangszerének összes lehetőségét kihasználta – pengette, ütötte, pöcögtette, simogatta az instrumentumot. Az izgalmas és kreatív játék természetesen elmondható Orbánról és Balóról is, nem véletlenül tartoznak a legnépszerűbb muzsikusoknak a saját hangszerük tekintetében. A három zenész egyébként „érezte” egymás stílusát, érzékenyen reagáltak egymás gondolataira, rezdüléseire, dallamviláguk gazdag.

Ez a koncert szerintem azok számára is nagyon kellemes meglepetés, akik nem voltak különösebben „képben” a fellépők tekintetében, még ha azért a döntő többség láthatóan a „biztosra” is jött – de láthatóan mind a két tábor elégedetten hagyta el az Opust. A trió teljes odaadással játszotta végig a műsort, alázattal közeledve a zenéhez, a muzsikusok nem nyomták el egymást, „nem siettek haza”. A teljes tehetségüket és tudásukat adták a produkcióhoz, és ennek megfelelően kitűnő előadás is született. 


Czékus Mihály - 2017. június 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!