Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Sonic Syndicate / The Shiver, KVLT BP, 2017. április 30.

Persze, már akkor bőven gyanús volt az egész, amikor a buli átkerült a Barba Negrából a KVLT-ba (ex-Kék Yuk, Blue Hell, meg még biztos volt valaha más neve is), de azért abban mégis reménykedtem valahol titkon, hogy egy, a Sonic Syndicate-hez hasonló név több embert fog megmozgatni annál, amit végül a főváros április utolsó napján (és a Walpurgis-éjen!) fel tudott mutatni. És ilyenkor nyilván nem (csak) a szervezőket és a bandákat sajnálom, hanem azokat, akik akkora király koncertekről maradnak le, mint amiket ez a két (három) zenekar vezetett elő a KVLT aprócska színpadán.

 

A korai kezdés miatt a Lovecrose számomra teljesen kimaradt, de még épp időben értem be, hogy a The Shivert a színpadon találjam. Több szempontból is múltidézés volt az este (már önmagában a helyszín szép emlékeket ébresztett bennem), de a legerősebb nosztalgiafaktort talán mégiscsak a The Shiver által képviselt zenei stílus jelentette. Az olasz banda ugyanis egy manapság már a metalvilágból is némileg kikopott, vagy inkább túlhaladott zsánerben nyomul, valami olyasmiben, ami annak idején egy kis időre a honfitárs Lacuna Coilt is naggyá tette. Ez a fajta, kicsit elektronikus, kicsit indusztriálos modern gót metal/rock elegy (természetesen női énekkel és egy kis hörgéssel) mára tényleg aktualitását vesztette, de nem is azért, mert most más a „divat”, hanem mert a műfaji jellegzetességek annyira erősen kötődnek az ezredforduló első évtizedéhez, hogy manapság már nehezen tudnak relevánsak lenni.

 

Ennek ellenére a zenekar nagyon szuper és energikus bulit nyomott le (az ekkor még tényleg szégyenletesen gyér közönségnek), és koncerten bármikor szívesen újranézném őket, de talán még nemrég kijött Adeline című lemezükkel is bepróbálkozom majd. A banda nagy erőssége a fiatalos lendület (tényleg mindenki nagyon fiatal a bandában, így a műfajválasztás terén az őszinteségük megkérdőjelezhetetlen, magyarán tuti nem a pénzért/hírnévért csinálják ezt az egészet), és persze a frontlány, Federica, aki kis termete ellenére hatalmas karizmával van megáldva, és végig folyamatosan pörögve kormányozta a zenekart. Emellett nagyon szimpatikusak és emberiek voltak, és még így a turné vége felé is élvezték, hogy játszhatnak, még ha ilyen méltatlanul kicsi közönségnek is.

 

Ez aztán hatványozottan igaz volt a főzenekarra, a Sonic Syndicate-re, akik viszont a The Shiverrel ellentétben korábban biztos belekóstoltak már néhány nagyobb arénakoncert hangulatába is, így az apró bulihelyszín és a gyér tömeg bizonyára szíven ütötte őket. Vagy nem. Mert, ha ez így is volt, hogy ebből az ég egy adta világon semmit nem lehetett észrevenni, az biztos. Ezek a srácok pontosan ugyanúgy játszottak hatvan embernek, mint tették volna azt ötezer előtt. Semennyire nem volt alibizés, egész tisztességesen is szóltak (tényleg, amit ebből a cuccból és helyszínből ki lehetett hozni, azt a KVLT hangosítói megtették), a frontember Nathan pedig a lelkét is kiénekelte. Az óriási energiát pedig a nézők is hatalmas bulival hálálták meg: mindenki elég hamar elkapta a fonalat és ugrált, énekelt, headbangelt, volt itt minden.

 

A koncert a Confessions című tavaly év végi lemez bemutatója volt, így el is hangzott róla jó néhány tétel, persze a legnagyobb, de csakis újkori slágereikkel megtűzdelve. Mert az ugye világos mindenkinek, hogy ez a Sonic Syndicate már rég nem AZ a Sonic Syndicate. A metalcore, vagy dallamos death szinte csak nyomokban található meg a dalokban, és az egész inkább egyfajta modern, érzelmes stadion metal (nagyjából a késői Howard Jones-os Killswitch Engage és In Flames vonalon), ami azért ironikus, mert a nagyobb stadionokba ilyen zenével manapság nem igazán lehet már bekerülni. De ezzel tényleg csak azok a stadionok és a nézőik veszítenek, mert a buli, mint mondtam, hatalmas volt. Működött a kémia mind a zenekaron belül, mind a közönség és a banda között, és a dalok is nagyon-nagyon jók, érződik, hogy élő előadásra szánták őket, és hogy az erős dallamokra és refrénekre vannak kihegyezve (mondom én, aréna metal). A korábbi (értsd, We Rule the Night előtti) korszakból éppen ezért nem is hallhattunk számokat, az Only Inhumanes „Denied” és a vízválasztót jelentő „Jack of Diamonds” kivételével. De ez így is volt jól, Nathannek érezhetően jobban is mennek a dallamok, mint az ordibálás, és nem hiszem, hogy bárkiben is hiányérzet maradt volna a buli után az elmaradt hörgések miatt. Jó bő egy órát játszottak, de szép kerek volt így a műsor, és hatalmas vigyorral távozott szerintem mindenki, mind a színpadról, mind a közönség soraiból.

 

A végén a pacsizás sem maradt el a bandákkal a merch-pultoknál, és itt értettem meg igazán, mi is volt olyan nagyon király ebben az estében: az, hogy egyesítette magában a nagyobb bulik profizmusát és energiáit az underground koncertek emberközeliségével és családias hangulatával. Nyilván a zenekaroknak jobb lett volna, ha ötször ennyi ember jelenik meg a helyen, de ez az este mégis így, a maga kiscsoportos jellegében volt tökéletes.


Kökény Pali - 2017. május 2.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (The Shiver)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!