Főkép

A magyar improvizatív jazz kiemelkedő muzsikusaiból álló Aura Triót láthattuk-hallhattuk az Opus Jazz Club színpadán. A Tóth Viktort (szaxofon), Lukács Miklóst (cimbalom) és Orbán Györgyöt (bőgő) a soraiban tudó zenekar fellépését mindig nagy várakozás előzi meg – természetesen ez most sem történt másként, habár a négynapos ünnepi hétvégét sokan tovább „nyújtották”, és többen nem jöttek még vissza a fővárosba, így ezen a koncerten is valamivel kevesebben voltak a szokásosnál... Akik viszont eljöttek, azok közel kétórányi, nem mindennapi koncertélménnyel gazdagodtak: az együttes most is azzal a virtuóz játékkal nyűgözte le a közönséget, amit élőben és lemezen is megszokhattunk tőlük.

 

Zenéjüket nehéz behatárolni, a népzenei gyökér persze tagadhatatlan, akárcsak az ehhez társuló jazzes és kortárs elemek. Az biztos, hogy alapvetően kötött anyag, fegyelmezett kompozíciók sora, egyre jobban visszafogva a zsigerből induló érzelmi kilengést. Habár – alapítását tekintve – egy fiatal zenekarról van szó, mágiájuk máris olyan és akkora, hogy uralni tudták a közönséget. Lassú, és mégis ütős belső parázslású zenéjüket olyan őszintén élték meg a színpadon is, olyan finoman és határozottan szálltak el a ringó lüktetéstől, hogy az magával rántotta a hallgatókat.

 

Tóth Viktor meglehetősen öntörvényű, kísérletező kedvű jazzmuzsikus, sokkal inkább belső késztetéseire, semmint a külső elvárásokra figyel. Így lett az elmúlt években itthon (és az országhatárokon túl) sikeres, hogy igazából nem integrálódott a rendszerbe, megmaradt kívülállónak és következetesnek. Hogy egy koncert hol indul és hova érkezik, az teljességgel az ő hangulatától függ (hogy egy lemezen mi, mikor és hogyan szólal meg, úgyszintén). Ezen az estén nagy kedvvel és rendkívül inspiráltan játszott.

 

Lukács Miklós még a cimbalmosok között is különlegesnek számít. Nemcsak azért, mert egészen magas színvonalon ismeri és játssza például a kortárs műveket, hanem mert a jazzben is otthon van, ráadásul maga is zeneszerző. A koncert során megtapasztalhattuk a gyakorlatban is Lukács többször kinyilatkoztatott hitvallását, amely szerint „a zene a mai napig egy nyitott tér számomra, amelyben kedvemre lubickolhatok”. A muzsikus láthatóan önfeledten fürdött a hangok tengerében.

 

Orbán György bőgőn az egyik legfrissebb és legeredetibb hang ezen a nehéz hangszeren ebben a kis országban, amely szinte hemzseg a virtuóz bőgősöktől. Invenciózus, precíz és érzelmekben gazdag játékával egyaránt szolgált folyamatos inspirációs forrásul, és nyújtott biztos alapokat a zenésztársainak. Egyéni soundja és ritmikus szólói nagyban emelték a koncert nívóját.

Az Aura Triót nyugodtan nevezhetjük szupergroupnak is, hiszen egy olyan formációról van szó, amelyet a magyar jazzélet karizmatikus figurái alkotnak. Ennek megfelelő színvonalú volt az általuk bemutatott produkciójuk is. A hallgatóság olyan műsort látott, amely nem jöhetett volna létre megszállottság, elkötelezettség és zenei alázat nélkül. A muzsikusok annyira magába szippantotta a „flow érzés”, hogy még „kiadós” koncert ráadási is bő tíz percesre sikeredett. De, az arcokat látva, ezt sem a zenekar, sem a közönség nem bánta...