Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Hiromi: The Trio Project – Művészetek Palotája, 2016. október 21.

A Müpa nagyterme csordulásig telik. Vannak sokan a viszonylag kicsi, Budapesten élő és inkább csak lazán összekötődő japán közösségből és persze rengeteg fiatal, ami talán a művésznő fiatalosságának és dinamizmusának köszönhető.

 

Hiromi egy japán tünemény, akin átragyog a maga módján egy egészen komoly tradíció, a jazz zongora nagymestereinek legapróbb hatása, szinte az ősidőktől, egészen a kortársakig. Utóbbiak közül elsőkén Tigran Hamasyan köszön ránk rögtön az induláskor: Hiromi sajátosan ötvözi a közel-keleti skálákat a távol-keletiekkel, a basszusgitár pedig a zongora trió szituációban ilyen dominánsan Hamasyan trióiban került tudtommal ennyire előtérbe, ezen az estén Jimmy Johnson előadásában.

 

Hiromi extatikusan kezd, nála ez az alaphang. Szemben mondjuk Christian Scott trombitás fenoménnel, aki 200-300% közötti energiák között mozog egy koncert során, Hiromi megreked 100%-on, ami azért szintén nem kis teljesítmény. Egyrészt a társak szerintem nem az igaziak – még ha egy rendkívül tanult rock-dobost is ismertünk meg Simon Phillips személyében –, másrészt pedig Hiromi saját hangja a virtuozitás, de az minden formában, ritmusban és mennyiségben.

 

A ritmusok nagyon szórakoztatóak, az 5/4 bontása 3-2-ben egészen zseniális az egyik ritmikailag állandóan váltakozó témában, de egy sima 4/4-et is feje tetejére tudnak állítani. A dobok valahogyan mégsem simulnak bele a muzsikába és a finomkodás Hirominál is többnyire abban merül ki, hogy nem püföli a zongorát. Mégis, valahogyan mindig annyira meggyőzően veri, hogy képtelenek vagyunk nem észrevenni Herbie Hancock, Keith Jarrett vagy éppen Oscar Peterson hatását, akik talán sosem értek ennyire agresszíven a hangszerhez, de akiknek az árnyékából Brad Mehldaun vagy a már fent említett fiatal zongoristán kívül nem is tudom hirtelen, hogy kinek sikerült kilépni. Hiromi tudatosan szakít ezzel a hagyománnyal, de azáltal, hogy túlnyomórészt a lehengerlő virtuozitását csillogtatja, mintha elveszne a zenével való viszonya. Ő nem egy muzsikus, hanem egy zongorista, aki a hangszerrel van elfoglalva. Másrészt viszont roppant intelligens és ezért több, mint egy epigon, de mintha félne hallgatni is, és nem csak játszani a zenét.

 

Ez leginkább akkor mutatkozott meg, amikor magára maradt a színpadon, hogy egy szóló darabot adjon elő. A koncert legjobb része volt, végre előbújt a vagányság mögül a muzsika, hogy aztán időről időre a félénkség miatt megint a virtuozitással takarózzon. Mégis valami igazán egyedi minőség jött létre, hogy aztán a társak visszajövetelével együtt dübörögjenek tovább.

 

A közönség állva tapsolt a mindössze egy ráadás után, amit ezért a show-ért teljesen megérdemelt a trió.

 

Előadók:

Hiromi – zongora

Jimmy Johnson – basszusgitár

Simon Phillips – dobok


Németh Attila - 2016. október 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Hiromi)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!