Főkép

Önként vállalt munkaköri kötelességem, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel kísérjem pár zenei kiadó újdonságait. Ebből az idők során egy meglehetősen terjedelmes lista kerekedett, aminek eredményeként minden nap számos levelet kapok a megjelenő videókról. Ezek többsége egy felületes szia után elmegy mellettem, de van pár, ami ilyen-olyan okból kifolyólag megpendít bennem valamit. Ezekről a videókról igyekszem a jövőben rendszeresen beszámolni.

 

Pink Floyd: Louder Than Words

 

Hiányzott. Egyrészt a zene, amit elsőre felismer az ember, feltéve, ha hallotta a falat, a Hold sötétebb oldalát, vagy bármit, ami ezekben az években jellemezte az együttest. Mintha nem évtizedekkel korábban lett volna. De a mai Pink Floyd egyáltalán nem poros, vagy unalmas – egyszerűen a saját zenéjüket játsszák. A lemezfelvezető klip pedig egyszerre varázslatos és torokszorító.

 

 

 

AC/DC: Play Ball

 

Úgy tűnik, a zenekarok és a kiadók elkezdik szórni az év végére időzített csemegéket, hogy azok biztosan odakerüljenek a karácsonyfák alá. Nincs ezzel semmi baj, hiszen így olyan kuriózumokat kapunk, mint például új AC/DC lemez. Felvezetőnek pedig itt egy klip, amiből nemcsak az derül ki, mennyire megöregedtek a tagok, hanem az is, mire képesek manapság. A zene elsőre olyan nyugis AC/DC, a képi világ pedig az emberiség vonzalmával foglalkozik a különféle labdajátékok iránt. Részünkről jöhet a lemez.

 

 

 

David Bowie: Sue (Or In A Season Of Crime)

 

Úgy tűnik, az idei ősz kedvező hatással volt az öregek alkotókészségére – más magyarázatot hamarjában nem találtunk arra az irányzatra, hogy immáron a harmadik, évtizedek óta aktív muzsikus rukkol elő új zenével. David Bovie novemberben megjelenő válogatáslemezén hallható új nóta klipje elsőre inkább meghökkentő, nem árasztja magából azt az megszokott érzést, amit mondjuk a Pink Floyd esetében átéltünk. A noir filmek hangulatában fogant videó pedig inkább sejtet, mintsem mutat, ráadásul a zene hangulata is fura – igazából nem tudtuk eldönteni, mit látunk, hallunk. Aki birtokában van a megfejtésnek, az ossza meg velünk. Mondjuk az énekestől nem meglepő a váltás, hiszen pályafutása során már annyira arca volt, hogy időbe telne mindet összeszámolni.

 

 

 

Stary Olsa: ONE (Metallica cover)

 

Úgy tűnik, ezen a héten nem a feltörekvő együttesek uralják a rovatot, hanem a régóta működő zenészek – vagy zeneszámok. A mostani feldolgozás elkövetője egy fehérorosz együttes, akik középkori felfogásban adják elő a Metallica első videóklipes számát. Az eredetitől távol álló hangszerek (fuvola, duda, lant) egészen más karaktert adnak ennek a háborúellenes nótának, mint ahogyan 1989-ben megismertük. Nem üt akkorát, mint a finn parasztlegények AC/DC verziója, de határozottan tetszik.

 

 

 

Cirkusz-KA: Májusi Tangó / A Dance in May

 

Szlávics Anna és Rock Tamás fura nevű zenekara évek óta létezik, de a jelek szerint idén sikerül nagyobb nemzetközi ismertségre szert tenniük. A most elkészült klip alapban minimalista, és mégis van benne valami fura hangulat, ami egyszerre idéz tágas mezőt, gyerekkort, múltat, míg a képi világ az utazással, az idő múlásával, a változással asszociál. Annyira letisztult az egész, mint amilyen tiszta Szlávics Anna hangja. Friss hír, hogy a Cirkusz-KA dala a második helyen végezett az angol Worldmusic Network világzenei online dalversenyén.

 

 

 

iamamiwhoami: shadowshow

 

Cseppet sem meglepő, ha nagyon kevesen ismerik a svéd énekesnő, Jonna Lee projektjét, a fura nevű iamamiwhoamit. Pedig nemrég jelent meg a harmadik nagylemeze, bár esetében nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy az audió, vagy a képi megvalósítás a fontosabb. Mindenesetre ez a klip kellőképpen érdekes látnivaló, ahol a zene csak kíséri a látványt, ami egyszerre történet és fura valami. Egy biztos, alaposan eltér a manapság divatos irányzatoktól, és határozottan bizonyítja Jonna Lee művészi hajlamait.

 

 

 

Slipknot: The Devil In I (LIVE)

 

Az idei ősz egyik legjobban vár metal eseménye a Slipknot új lemeze volt. Az ehhez kapcsolódó turné egyik állomásán (KNOTFEST, 2014. október 25.) élőben rögzítették a szürke fejezet egyik legjobb nótáját. A „The Devil In I” nem csak azért különleges, mert látható az ideiglenes turnétagként felvett Jay Weinberg dobos és Alessandro Venturella basszer, hanem azért is, mert a klipből mindenki számára kiderül, milyen az, amikor kilenc őrült fazon együtt zenél. A hangzás nagyon súlyos, a két ráadás ütős biztosította plusz elemi erővel döngöli földbe a hallgatót, a látvány pedig feledteti az énekes hátrakeverése miatti szomorúságot.

 

 

 

Imagine Dragons: I Bet My Life

 

Szerintünk az Imagine Dragons nem tud unalmas klipet forgatni. A december elején publikált „I Bet My Life” videó egy lenyűgöző látomás, amiben egyszerre vannak jelen a hétköznapi élet pillanatai és az álombéli víziók fizikától és megszokottól elrugaszkodott képei. A zene pedig ha lehet, csak fokozza az élményt. Na ezért szeretjük az alternatív zenekarokat – az meg már csak a ráadás, hogy a Dane DeHaan is szerepel a klipben.