Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Beszámoló: Sol Gabetta és a Bázeli Kamarazenekar – Művészetek Palotája, 2014. február 27.

A mostani koncertjüket megelőzően kétszer volt szerencsém élőben meghallgatni a Bázeli Kamarazenekart, és mivel ennek köszönhetően meggyőződhettem róla, hogy úgy a régizenében, mint a modernizmusban tökéleteset nyújtanak, abban a biztos tudatban indulhattam el az alapvetően a romantikus repertoárból válogatott hangversenyükre, hogy ezúttal sem csalódhatok bennük. Ám ha lehetséges, még ennél is többet nyújtottak, mivel jól ismert műveket olyan frissességgel, elevenséggel adtak elő, amihez hasonlót valóban ritkán hallhatok. És ehhez sokban hozzájárult az argentin születésű csellista, Sol Gabetta feledhetetlen előadása is.

 

Már a „Prométheusz” nyitány első hangjainál tudni lehetett, hogy nem mindennapi élményben lesz részünk. Tudom, nemzetközi hírű zenekarok esetében alapkövetelmény a tökéletes együttjátszás, de az a pontosság és összehangoltság, ahogyan a bázeliek az egymástól teljesen elkülönülő kezdő akkordokat megszólaltatták, valóban párját ritkítónak hatott. Ami pedig ez után következett, az a legmagasabb szintű zenei élmények közé tartozott. A hangzást legfeljebb a „ragyogó”, „fenséges” és „pompás” szavakkal jellemezhetném, a lényeg azonban az, hogy amikor a vonósoknak tombolni kellett, hát tomboltak, a rezek recsegtek, ha recsegni kellett, de mindvégig magukat a mű lényegének alávetve tették ezt, a zenében, vagyis a kottában rejlő gondolatok megelevenedett kifejtéseként.

 

Az est fénypontja azonban nyilvánvalóan – hiszen első helyen a művésznő nevével hirdették a koncertet – Schumann gordonkaversenye volt, ami sokunkban örökre összefonódott Jacqueline Du Pré nevével, így bármely csellista számára a megszokottnál is nagyobb kihívást jelent. A még csak harmincharmadik esztendejében járó Sol Gabetta a szabásában az ókori tunikákat, áttételesen pedig Isadora Duncant idéző lángvörös ruhájában a latin vér teljes tüzességével szólaltatta meg hangszerét – a színében az öltözékkel is harmonizáló, csodálatos Guadagninijét. Az átéltség, a romantikus virtuózokat és a mai kor könnyűzenei nagyságait egyaránt eszünkbe idéző előadói stílusa mindenekelőtt a technikailag komoly kihívást jelentő futamokban és az egészen magas fekvésekbe feltörő felbontásokban mutatkozott meg különös látványossággal, ám úgy érzem, még ennél is nagyobb élményt jelentettek a Gabetta lírai oldalát kidomborító pillanatok. A ráadások közül mégis a saját énekével szintén kísért szólódarab, Pēteris Vasks Dolcissimója fogta meg igazán a közönséget üveghangjaival, glissandószerűen felcsúszó motívumaival és komoly virtuozitást igénylő passzázsaival, habár Gabriel Fauré ezt megelőzően elhangzott, az ébredezést andalítóan szép hangsorokkal megjelenítő Après un Rêve-je úgyszintén ellenállhatatlanul gyönyörködtetett.

 

A szünet után Schumann „Tavaszi” szimfóniájának hangjai csendültek fel Giovanni Antonini sajátos értelmezésében. A tempóvételek közötti különbségek jóval hangsúlyosabbnak érződtek a megszokott előadásoknál, de a rendkívüli vehemenciával dirigáló Antonini eleve nem a hagyományokhoz való feltétlen alkalmazkodásáról híres. Ám azzal, hogy ekképp kidomborította a mű lüktető elevenségét, tagadhatatlanul annak lényegéhez vitt minket közelebb. Mindezt olyan fényes, erőteljes zenekari hangzással, amit semmiféle felvétel soha nem pótolhat. Előfordult, hogy a dinamikai váltásokra egyetlen gyors futamon, vagy akár egy viszonylag rövid hangon belül került sor, és ettől minden pillanat az újdonság erejével hatott. Ami engem illet, én egyértelműen úgy éreztem, hogy egy ilyen nagyszerű, egyes pillanataiban valóban hátborzongatóan gyönyörű darab megérdemli ezt a beleéltséget. Ahogyan a ráadásként felcsendülő Gioachino Rossini kompozíció, az Olasz nő Algírban nyitányának itt hallott értelmezése mellett is bármely hangfelvétel porosnak, tompának és avíttnak tűnne. Persze ehhez igencsak sokat hozzátettek a Bázeli Kamarazenekar kiváló zenészei.

 

Bárhogy nézem is, feledhetetlen élmény volt a Bázeli Kamarazenekar idei budapesti koncertje is, habár a magyar közönség mintha még nem méltányolná kellőképp azt a zsinórmértéknek tekinthető színvonalat, amit képviselnek. Ennek ellenére úgy érzem, ezúttal is kellően nagy sikert arattak ahhoz, hogy újból ide látogassanak, ahogy minden bizonnyal Sol Gabettát sem utoljára láttuk magyar koncertszínpadon.

 

Előadók:

Sol Gabetta – cselló

 

Bázeli Kamarazenekar

Giovanni Antonini – karmester

 

A hangversenyen elhangzott művek:

Ludwig van Beethoven: Prométheusz teremtményei, op. 43 – nyitány

Robert Schumann: a-moll gordonkaverseny, op. 129

Robert Schumann: I. (B-dúr „Tavaszi”) szimfónia, op. 38


Galamb Zoltán - 2014. március 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Sol Gabetta)

A szerző (Pēteris Vasks) további művei:

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Gabriel Fauré)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!