Főkép

Meglepődtél, amikor először felmerült, hogy elmehetsz egy meghallgatásra a Trónok harca sorozathoz?

 

Végül is igen, bár, amikor először voltam meghallgatáson, az emberek nem igazán ismerték a Trónok harcát, én is csak annyit tudtam, hogy az HBO-hoz kötődik. Szóval, igen, meg voltam lepve, hogy egy HBO sorozatba jelentkezhetek. Elég izgalmas volt. De mint mondtam, a Trónok harca nem volt annyira széles körben ismert, mint manapság. Sokkal jobban meglepődnék, hogyha most hívnának egy Trónok harca meghallgatásra.

 

A sorozat manapság már világsikernek számít. Szinte mindenki nézi, még Magyarországon, vagy Közép-Európában is. Fel szoktak ismerni itt, Magyarországon, vagy mondjuk Romániában? Ha jól tudom, nemrég voltál Romániában?

 

Igen, döbbenetes. Úgy tűnik, hogy akárhova mész, az emberek nézik a sorozatot, felismerik, hogy szerepelsz benne. Nagyszerű, szuper érzés.

 

Valóban, nem igazán van manapság más sorozat, ami ennyire globális lenne.

 

Nem, nem, tényleg nincs. Hihetetlen. Főleg, hogy már a kezdetektől a sorozattal voltam. Amikor anno mondtam a családomnak és a barátaimnak, hogy a Trónok harca tv adaptációjában fogok szerepelni, csak legyintettek. Fogalmuk nem volt, hogy miről beszélek. Manapság mindenki tudja, hogy mi a Trónok harca, mindenki ismeri. Őrületes.

 

A könyveket is azután kezdted olvasni, hogy beválasztottak?

 

Igen, miután beválasztottak.

 

Mennyi idődbe telt elolvasni őket?

 

Néhány hónapba, ha jól emlékszem. Talán 4-5 hónapba.

 

Térjünk rá Loras Tyrell, a Viráglovag karakterére. A könyvekben a Renlyhez fűződő viszonya nincs annyira nyíltan kimondva, mint a sorozatban. Nehéz volt a Loras és Renly közötti kapcsolatnak az ilyen valósághű megformálása?

 

Nem annyira. Gethinnal [Renly Baratheont játszó színész], ahogy megismertem, azonnal egy hullámhosszra kerültünk, a forgatás alatt végig nagyon jól megértettük egymást. A forgatókönyv is nagyon jól volt megírva, szóval szinte az egész magától összeállt.

 

Milyen forrásokat használtál? Mert a Renly és Loras közötti kapcsolat szempontjából a könyv nem igazán mondható forrásnak.

 

A fantáziámat. Igyekeztem a sorok között olvasni a könyvben és a forgatókönyvben egyaránt.

 

Szerinted Renly halála hogyan hatott Loras személyiségére?

 

Ez jó kérdés. Szerintem egyáltalán nem biztos önmagában, folyton elsietett döntéseket hoz, és nem találja a helyét a Renly nélküli világban. Ugyanakkor túl büszke ahhoz, hogy szembe nézzen azzal, hogy mennyire megviselte Renly halála. Ezért nagyon igyekszik, hogy az érzelmei ne látszódjanak. Nem nagyon van senki, akihez kötődhetne. Egész életében Renlyhez kötődött a legjobban, de ő nincs többé. Próbál a családjára támaszkodni, de ők is rendesen kiszúrtak vele azzal, hogy sorra hozzá akarták adni egy csomó emberhez. Szóval úgy gondolom, hogy nagyon bizonytalan és sebzett, emellett viszont odafigyel arra, hogy ezt ne mutassa, ezért ez nem is látszódik annyira kívülről.

 

 

Szóval szerinted még mindig gyászolja Renlyt?

 

Ó, nagyon is gyászolja! Csak ugye a gyászt nem mindig mutatjuk ki. Nagyon sokan hosszú éveken át gyászolnak magukban, anélkül, hogy a családjuk, vagy a barátaik tudnának róla. Szerintem Lorasszal is ez a helyzet. Sőt, Loras több mint gyászol, teljesen kiszámíthatatlan, fogalma sincs, hogy mit csinál, olyan, mint egy időzített bomba.

 

Szerinted számíthat a nővére támogatására?

 

Hát, azt kell, hogy mondjam, hogy a nővére annyira a Vastrónnal van elfoglalva, hogy nem is igazán törődik Lorasszal. Amire elég rossz lehet rádöbbenni. Én mindig úgy gondoltam, hogy Margaeryre lehet számítani egy ilyen helyzetben, mert a családjuk elég összetartó.  De ennek ellenére a nővére csak a saját céljaival van elfoglalva. Persze jogosan, hiszen neki is a saját túlélésével kell foglalkoznia, épp most fog hozzámenni Joffreyhoz.  Ha ugyanis nem koncentrál teljesen a saját céljaira, és nem küzd minden erejével a Vastrónért, mint mindenki más, akkor az a fejébe kerülhet. Azért úgy gondolom, hogy törődik Lorasszal, de vannak kötelezettségei, amiket mindenképpen teljesítenie kell, ha menteni akarja a saját bőrét.

 

Tehát a nővére ehhez az egész helyzethez úgy áll hozzá, hogy „Felejtsd már el Loras, inkább segíts megszereznem a Vastrónt!”

 

Nem is az, hogy „felejtsd már el Loras”, sokkal inkább „nézd Loras, nagyon ingatag talajon járunk, ha nem kapod össze magadat, hogy segíthess nekünk, akkor mind meghalunk.” De Loras ezzel nem törődik. A vastrón, meg ez egész őt nem igazán érdekli. Csak a saját érzéseivel törődik, és azzal, hogy a helyesen cselekedjen. De abban a világban ez egy nagyon vakmerő hozzáállás.

 

Szerinted Loras maga is játssza a trónok harcát, vagy ő sokkal inkább csak eszköz?

 

Az biztos, hogy nem játssza önállóan a Trónok harcát, eszközként azonban nagyon is használják. De mint már mondtam, Loras egy olyan ember, aki a szíve szerint cselekszik. Mindig a legjobbat próbálja tenni, azonban ez egyszerűen nem az a viselkedés, amivel túl lehet élni a trónok harcát. Erre a legjobb példa Ned. Ha becsülettel cselekszel, ahogy a szíved diktálja, akkor le fogják csapni a fejedet. Lorasnak nagy szerencséje, hogy olyan helyzetben van, hogy nem lehet csak úgy megölni, mert bábként nagyon értékes, ezért a családja odafigyel rá. Tehát szerencséje van. De a családja és a rangja nélkül, nagyon aggasztó lenne a helyzete. Szerencséjére nagyon képzett, tehát ha valamilyen ellenféllel találná szembe magát, jó eséllyel le tudná győzni. De ki tudja?

 

Szerinted le tudta volna győzni Jamie Lannistert egy kardpárbajban?

 

Most, hogy Jaminek nincs keze?

 

Nem, még korábban.

 

Szerintem nagyon érdekes küzdelem lett volna. Nem tudom, bármelyikük győzhetett volna. Azonban most, hogy Jamie-nek nincs keze, Loras simán tönkre verné.

 

Nemrég láthattuk azt a bizonyos jelenetet Tywin Lannister, és Loras nagyanyja, a Töviskirálynő között. Abban a jelenetben a Töviskirálynő nagyon elnéző Loras kis titkával kapcsolatban. Szerinted ez a hozzáállás csak politikai taktikázás a részéről, vagy ez a meggyőződése?

 

Abszolút! A [sorozatbeli] Égikertben nem sújtja hátrányos megkülönböztetés a melegeket, a leszbikusokat vagy a többi hasonló embert. Ez egy nagyon toleráns, liberális hely. Tehát amikor a nagymamája azt mondja, hogy „És ha Loras meleg, akkor mi van?”, akkor őszintén beszél, mert ott így gondolkoznak. Szóval szerintem a nagyanyját ez egyáltalán nem zavarja.

 

A harmadik évad nézése közben feltűnhetett néhány lényeges eltérés a könyv cselekményéhez képest. Számíthatunk valamiféle meglepetésre az utolsó három részben, valamilyen nagy eltérésre a könyv cselekményétől?

 

Sajnos ezt nem mondhatom el.

 

Nem mondhatod el. Loras biztonságban van?

 

Nem mondhatok semmit, nem tudom, talán.

 

Akkor talán elveszítjük Lorast. Köszönöm, hogy válaszolt a kérdéseinkre.