Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Koncert: Judas Priest – Sziget, 2011. augusztus 11.

A második napon elképesztően erős volt a felhozatal a nagyszínpadokon. Ha valaki nem talált kedvére való előadót, méghozzá bármely időpontban, egészen különleges ízlése – jobban mondva: különlegesen finnyás – lehet.
 
A Pop-Rock Nagyszínpad programjaiból elsőként a brit La Roux koncertjét néztem meg, és bizony pontosan olyan jók, mint amilyennek mondják őket. A nyolcvanas évek jelentős brit szintipop együtteseinek hatását le sem tagadhatnák, mégsem sablonos Yazoo- vagy Eurithmics- vagy Depeche Mode-kópiák. Határozottan van egyéniségük, ráadásul a 21. század elejének kihívásait tükrözően, ahogy az már az emo-stílben is kikristályosodott, határozott androgün beütésekkel.
 
Elly Jacksonnak van még viszont mit tanulnia szórakoztatóként, hiszen amíg a számokban kétségkívül meggyőzően teljesített, az átvezetések kissé akadoztak még; ilyenkor határozottan sterilnek hatott Jackson színpadi egyénisége. Ráadásul, ha az igazat megvallva a mostanában befutott brit szintipop csapatok közül szívem szerint a Hurtsöt néztem volna meg a nagyszínpadon, hiszen nekik van legalább egyórás színpadkész anyaguk, és nem kellett volna alig harminchat perc után befejezniük a programjukat.
 
Ezután egy kis klezmervadászatra indultam, de a Világzenei Nagyszínpadban csalódnom kellett. Még szerencse, hogy a Spektrum Open-Civil Színpadról kihallatszottak a Sheket jellegzetesen magyaros hangjai, és azonnal kiderült, hogy ha színvonalas és valóban univerzális világzenére vágyom, akkor felesleges mindenáron idegen országok előadói közt keresgélnem az igazit – hacsak nem igazán távoli, mondjuk, dél-amerikai, afrikai, ázsiai zenészek kerülnek a képbe –, amikor van nekünk is saját, méghozzá világszínvonalú világzenénk.
 
A Sheket első hallásra a klezmert keveri magyar népzenei motívumokkal, és ehhez tesz hozzá diszkós, hard rockos és egyéb elemeket, mindezt pedig a hangszerek abszolút magabiztos, virtuóz kezelésével, és ami még ennél is fontosabb, ellenállhatatlan felszabadultsággal teszi. Pontosan az a fajta fiatalosság árad belőlük, amit a La Roux kissé deprimált show-jából hiányoltam.
 
Ugyanilyen fergeteges erővel hatott – immár újfent a Pop-Rock Nagyszínpadon – a Good Charlotte is. A kemény külső, a kigyúrt és tetkókkal borított testek inkább amolyan amerikai kisvárosi melós romantika jegyei, maga a zene azonban szimpla, bár rettenetesen hatásos punk-rock, aminek sokkal több köze van az ír kocsmazenékhez, mint a valódi, szemtelen és harcos rock and rollhoz. Erélyes kiállásról legfeljebb némelyik bandatag állatvédő és vegetáriánus aktivizmusa kapcsán beszélhetünk.
 
Valahogy mégis megfogott a buli, és bár rég magam mögött hagytam már a gimnazista éveimet, így, élőben nem tudtam ellenállni a csapatnak, és igaz passzívan, mégis be kellett állnom a színpad előtt tomboló tömegbe. Igazi nagyszínpadra való produkció volt ez, mellyel a Good Charlotte tényleg tízezreket mozgatott kedve szerint. Egyszóval újabb telitalálattal büszkélkedhetnek a fesztivál szervezői.
 
Számomra az e napi legfontosabb előadó mégis a Rock-Metal Nagyszínpad fő fellépője, a Judas Priest volt. Akár a Motörhead, ők is élő legendának számítanak, akiket akkor is meg kellett volna nézni, ha már csak árnyékai önmaguknak. Szerencsére megintcsak egy lélegzetelállítóan jó koncertben lehetett részem, és igaz, előfordultak rövidebb üresjáratok, alapvetően a Priest is végigdübörögte a számukra kijelölt időt. Vagyis ennél még jóval többet is, és ezzel mintegy a La Roux kimértségét ellenpontozták nekem. Ám egy egész életműből válogató csapattól ez el is várható.
 
Igazi régi vágású metal koncertet láthattunk, amihez hasonlóban már meglehetősen régen lehetett részem. A pazar fények mellett a birminghamiek bevetettek a közönség feje felett pásztázó lézereket, no meg a kötelező pirotechnikát. Volt dobszóló, és rengeteg harapós riff, és ezúttal – szemben például a kacagtatóan elavult Helloweennel – hallhattunk karakteres gitárszólókat is. A Lauren Harris zenekarából átigazolt Richie Faulkner tökéletesen bevált, sőt, ha lehet, még dobott is a csapaton, és Gibsonjaival egészen új színt vitt a zenébe.
 
Rob Halford született frontember. A közönséges halandó számára elviselhetetlenül súlyos, szegecsekkel kivert kabátjában kétségtelenül úgy néz ki, mint egy ősi titkos szekta papja, és bárki más teljesen nevetséges lenne ilyen szerelésben és efféle manírokkal, neki mégis sikerül elhitetnie, hogy ez a maga módján természetes. Emellett még a hangja sem kopott meg úgy, mint számos más, egykor kiváló metal-énekesnek. A mozgása, el kell ismernem, lomhább valamivel, ám ezt tökéletesen ellensúlyozták Glenn Tipton és Richie Faulkner gitáros attrakciói.
 
Annak külön örültem, hogy Halford inkább a „Turbo Lover” alatt énekeltette meg rendesen a közönséget, és nem erőltette, hogy az ezúttal instrumentálisan megszólaló „Breaking the Law” refrénjét skandálja velük. A kislemez megjelenését követő, 1981-es brixtoni zavargások emléke most túlzottan is felkavaróan hatna, amikor Angliában a legkisebb provokáció értelmetlen rendbontásokra adhat alkalmat.
 
Egy szó, mint száz, kegyetlen buli volt, amely kizárólag a Motörhead előző napi koncertjéhez hasonlítható, így a megtestesült kőkemény rock and roll után most a brit heavy metal voltaképpeni apostolait is ugyanazon a színpadon láthattuk – végre megfelelő hangzással és külsőségek között.


Galamb Zoltán - 2011. augusztus 12.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Good Charlotte)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (La Roux)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Sheket)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!