Főkép

Mi is ez a társulat, aminek minden artista vallásos áhítathoz közeli rajongással ejti ki a nevét? A kérdés nem egyszerű, mert a napfény cirkusza nem igazán illeszthető bele semmilyen műfaji skatulyába.
A műsoraik gerincét a cirkuszi produkciók adják, de éppen annyira hozzá tartozik az élő zene és a tánc, a színjátszás és a pantomim. És akkor még nem is beszéltünk a lélegzetelállító jelmezekről és díszletekről. Az előadás egyszerre koncert, cirkusz és színház: az előadóművészetek szintézise.
 
A Saltimbanco világa olyan, mintha egy mesekönyv kelne életre a szemünk előtt. Az előadást négy manó nyitja meg, akik kaméleon-farkukon maguk előtt lógatják a lámpásukat, és lassan járkálnak körbe-körbe. A színpadon megjelenik a Tündérkirály teljes udvartartása, mindenféle színes, tollas-maszkos lény, valahol félúton az állatok és az emberek között.
 
A kínai rudas mutatványnál neonhalakra emlékeztető, világító csíkos ruhába öltözött lények lepik el a színpadot, akik gyíkszerű mozdulatokkal kúsznak fel a vékony póznákon. Néha kéz, néha láb nélkül. Ezután egy lány hajlong fehér latex ruhában, akiről nem tudjuk, milyen fajhoz tartozhat, de az biztos, hogy nem a gerincesek közé.
 
A szereplők végig halandzsa nyelven beszélnek, a gesztusokból és hanglejtésből mégis minden érthetővé válik. A bohóc könnyedén teremt kapcsolatot a nézőkkel, és láthatatlan labdájával bevonja őket a játékba.
Ez a kis ember a maga 160 centijével is betölti az egész színpadot, a színészi játéka egyszerűen zseniális. Képzeletbeli ajtókat nyitogat, vadnyugati pisztolypárbajt vív, és majdnem megfullad egy elromlott WC-lehúzó miatt – a közönség bármit elhisz neki.
 
Minden egyes mutatvány hihetetlen profizmussal kivitelezett akció, a labdazsonglőrtől kezdve a légtornászokig.
Viszont volt egy olyan szám, amihez foghatót én még sehol nem láttam. Egy férfi és egy nő állt ki a színpadra, és a dobjaikon eljátszottak egy veszélyesen gyors ritmust. Majd egyikük lecserélte a dobját két meteorra. (Olyan eszköz, ami egy kötélből és a végére erősített golyóból áll. A zsonglőr a kötél végét fogva pörgeti maga körül a golyókat.) Mialatt a társa folytatta a dobolást, ő is ugyanazt a ritmust játszotta el - csak ezúttal a hangot a golyók földön koppanása adta ki. Ezután a másik artista is meteort ragadott, és egy tizedmásodperc különbség nélkül játszották ugyanazt a ritmust.
 
Akaratlanul is felidézem magamban az idei Nemzetközi Cirkusz Fesztivál magyar előadását, pedig nem kéne. Még a légtornászok alatt sem tátong akkora szakadék, mint ami az akkori és a mostani műsor között.
És nem azért, mert a hazai artisták nem lennének tehetségesek. Sajnos nálunk az artistaképzőben még mindig ugyanazokat a mutatványokat tanítják, mint fél évszázaddal ezelőtt. Mintha megállt volna az idő: semmi új eszközt vagy eredeti ötletet nem lehet látni, a látványtervezés pedig kimerül a smink és a flitterek bőséges alkalmazásában.
 
Értem én, hogy Cirque du Soleil csak egy van, és a világszínvonallal nem könnyű versenyezni. Ám biztos vagyok benne, hogy akad valahol egy újító szellemű koreográfus, aki életet tudna lehelni a magyar cirkusz magnéziumportól sápadt arcába. Ahogy a Soleil is lényegében egy embernek köszönheti, hogy kinőtte magát a semmiből.
 
A történet 1984-ben, egy Québec melletti kis falucskában kezdődött. A helyi csepűrágók társulatának volt egy fiatal és ambiciózus tagja, a kötéltáncos és tűznyelő Guy Laliberté. Ebben az évben ünnepelték Kanada felfedezésének 450. évfordulóját, és Québec állam honatyái éppen azon törték a fejüket, hogy mivel lehetne ezt méltó módon ünnepelni. Az akkor 24 éves Laliberté meggyőzte a szervezőket, hogy mi sem lehetne erre alkalmasabb, mint egy cirkuszi turné.
 
Az anno 73 fővel indult társulatnak ma több mint ezer tagja van, és további háromezer ember dolgozik azon, hogy minden egyes előadás tökéletes legyen. A Cirque du Soleil csapatai jelenleg 20 különböző műsorral járják a világot, de vannak állandó előadásaik például New Yorkban, Las Vegasban és Tokióban. Guy Laliberté pedig nem csak a Soleil igazgatója, milliomos és pókerbajnok lett, de ő volt az első kanadai űrturista is.