Főkép

Beköszöntött végre a tavasz, és folyamatosan jönnek a különböző kulturális rendezvények. Áprilisban ismét jelentkezik a Pszinapszis, avagy a XIV. Budapesti Pszichológiai Napok. Balogh Rékával, az idei év főszervezőjével beszélgettünk.
 
ekultura.hu Azoknak az olvasóknak, akik még nem vettek részt a Pszinapszison, össze tudnád foglalni néhány mondatban a rendezvényt?
 
Balogh Réka A Pszinapszist nagyon nehéz néhány mondatban összefoglalni, de talán úgy lehetne legjobban, hogy ez az a néhány napos rendezvény tavasszal, amelynek az a célja, hogy a pszichológiát népszerűsítsük, minél elfogadottabbá tegyük, és hogy a szakmai közönségnek, azon belül a pszichológushallgatóknak is bemutassunk olyan területeket, amelyekkel a képzésük során nem igazán találkoznak.

A rendezvény alatt mindenki szerezhet saját élményeket a workshopokon, rengeteg kulturális eseménynek lehetnek az érdeklődők részesei.
Évek óta próbálkozunk közelebb hozni a pszichológiát más határszakmákkal, így idén a divat világába pillanthatunk be pszichológiai szemszögből. Emellé egy egész divatbemutatót szerveztünk, az elméletet gyakorlatban illusztrálva.
Úgy gondolom, ez egy jó példa arra, hogyan próbálja meg a Pszinapszis a hétköznapokba illeszteni a pszichológiát.
 
ekultura.hu Hogyan kerültél először kapcsolatba a Pszinapszissal?

Balogh Réka
Már a gólyatáborban is hallottam a Pszinapszist szervező Pszichodiák Alapítványról, és nagyon megtetszett, amit a rendezvényről meséltek.
Mikor szeptember környékén megtudtam, hogy szervezőket keresnek, egy hirtelen ötlettől vezérelve néhány ismerősömmel fogtuk magunkat és jelentkeztünk. Szerencsére pont volt még néhány szabad hely a Kultúr stábban, így onnantól kezdve ott dolgoztam.
 
ekultura.hu Mindig kultúros voltál?

Balogh Réka
Igen, de azon belül sok különböző feladatom volt már: kerekasztal-beszélgetést szerveztem, dekorációt, kiállításokat, és tavaly vezettem is a stábot.
 
ekultura.hu Mit szeretsz legjobban a Pszinapszisban?

Balogh Réka
Nagyon élvezem, hogy minden évben új arcokkal találkozhatok, egy újabb évfolyamot ismerhetek meg, amire egyébként nem sok alkalom adódik.
Azt is szeretem benne, hogy mivel a stábok nem csak ELTE-sekből állnak, hanem károlis, pázmányos hallgatók is részt vesznek a szervezésben, a rendezvény kitágította a látókörömet a pszichológiaoktatás terén is: jó tudni, hogyan zajlik az oktatás más pszichológiai karokon.
 
ekultura.hu Mi a legkedvesebb emléked a Pszinapszissal kapcsolatban?

Balogh Réka
Nehéz egy kedvencet kiválasztani, mivel már öt éve vagyok szervező, és rengeteg élményem kapcsolódik a rendezvényhez. Szakmailag és emberileg is nagyon sokat kaptam a Pszinapszistól.
 
ekultura.hu Végzősként már biztos rengeteg terved van a jövőre nézve...

Balogh Réka
Tulajdonképpen csak az őszi félévben fogok végezni, mivel a Pszinapszis mellett kevés időm van a szakdolgozatra, de én szeretnék több időt fordítani rá, ezért elhalasztom kicsit.
Egyébként egészségpszichológiából írom, ezen a területen szeretnék is elhelyezkedni.
 
De mivel úgy gondolom, egy mai fiatalnak több lábon kell állnia, ezért több módszert is igyekszem kitanulni, például évek óta pszichodrámázom.
Ha pedig még így sem tudnék azonnal pszichológusként elhelyezkedni, akkor a hivatásos rendezvény- illetve konferenciaszervezésbe is szívesen belekóstolnék, hiszen már van benne némi tapasztalatom.

Persze most még a Pszinapszis szervezése a legfőbb – nagyon igyekszem, hogy minél sikeresebb legyen a rendezvény idén is.
 
ekultura.hu Főszervezőként bizonyára sok dolgod van a rendezvény alatt is. Van azért egy kis időd bepillantani az előadásokba, vagy nagy rohanás számodra ez a három nap?

Balogh Réka
Őszintén szólva évek óta nem sikerült beülnöm előadásokra. Két éve, még mikor nem voltam stábvezető, eljutottam néhány előadásra és műhelyre, ám tavaly már, mint a Kultúr stáb vezetője, nem volt erre lehetőségem.
Idén pedig végképp úgy érzem, hogy főszervezőként mindenhol ott kell lennem, ami nem is baj, hiszen mindig felmerül egy-egy váratlan helyzet, ahol a szervezőknek fontos a teljes odaadása.

Nagyon kíváncsian várom, milyen lesz főszervezőként megélni a rendezvényt, hiszen eddig kultúrosként egyfajta háttér-koordinátori szerepet töltöttem be, ez nyilván most másképp lesz. Ezt megtiszteltetésnek érzem, de nagyon izgulok is.
 
ekultura.hu Azért jut időd másra is a Pszinapszis szervezése mellett?

Balogh Réka
Nem sok mindenre. Szabadidőmet többnyire a főstáb tagjaival töltöm, emellett persze igyekszem azért a tanulmányaimra koncentrálni.
 
ekultura.hu Hogyan választottátok ki az idei főcímet?

Balogh Réka
A főcím kiválasztása mindig egy hosszabb folyamat a főstáb életében. Ez úgy történik, hogy mikor már kicsit közelebbről megismerkedtünk egymással, az egyik stábgyűlés alkalmával elővesszük azokat a témákat, amelyek minket foglalkoztatnak és még nem kerültek idáig a Pszinapszis fókuszába.

Megpróbálunk kulcsszavakat találni, és ezekből összegyúrni egy témát, egy központi gondolatot, és ezután próbálunk egy frappáns címet adni ennek.
Idén ez az Utak labirintusa lett, amit azért szerettünk meg, mert a labirintus egy szerteágazó metafora, nagyon sok mindenhez köthető, hiszen rengeteg választási helyzetbe kerülünk az életben.

A szervezők között sok a végzős, illetve az elsőéves hallgató, így mind személyesen is érintettek vagyunk ebben az útkeresésben.
A döntéshez a végső löketet a közben elkészült arculati terv adta, amit szintén nagyon megszerettünk, s ennek jegyében alakítottuk ki mind a honlapot, mind a plakátokat.
 
ekultura.hu Mit vársz az idei rendezvénytől?

Balogh Réka
Egyrészt azt, hogy a nemzetközi vonal erősödjön, minél több külföldi látogató érkezzen az angol nyelvű előadásokra, valamint a szervezőknek egy jó élmény legyen, és vasárnap együtt lélegezhessünk föl, hogy igen, megcsináltuk!

Azt is várom, hogy sok vendégünk legyen annak ellenére, hogy a rendezvény utolsó napjára esnek a választások, bár igyekszünk ezt a körülményt is a lehető legjobban kezelni – a honlapunkon a „Szavazz a közelben” menüpontnál már megtalálhatóak azok az információk, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a látogatók átkérhessék magukat egy, a József Attila Művelődési Központhoz közel eső szavazóhelyre.
 
ekultura.hu A Pszinapszis szervezéséről, a szervezői munkáról tudnál mesélni kicsit?

Balogh Réka
A szervezés abszolút önkéntes alapon működik, a hallgatók lelkesedése az, ami létrehozza a Pszinapszist.
Persze többféleképp is profitálunk belőle mindannyian: kapcsolatokat építünk ki, nem ritkán barátságok szövődnek, és nem utolsó sorban az önismeretünket is fejleszti.

Én már öt éve vagyok szervező, és a pszichodráma mellett ez a legnagyobb önismereti forrásom, hiszen sok területen kellett már kipróbálnom magam.
A szervezés folyamán egy sor olyan helyzetben kell talpraesettnek, kreatívnak lennünk, amiben még sosem, hiszen a hagyományos oktatásban nem sok lehetőségünk van erre.

A rendezvény végére, abban reménykedem, mindenki kap egy metaforikus kis batyut, amit magával vihet – tele új képességekkel, lehetőségekkel.
 
ekultura.hu Hogyan épülnek fel a szervezői stábok?

Balogh Réka
A Pszinapszis tizennégy éves története során alakultak ki ezek a stábok, amelyek mostanra már hagyománnyá váltak.

Elsőként a Szakmai stábot említeném meg, akik a rendezvény szakmai programjáért felelősek. Ők lépnek kapcsolatba az előadókkal, műhelyvezetőkkel, ők szervezik az Ízelítők a pszichológia világából elnevezésű részt.
Az se árt a stábtagoknak, ha jól tudnak angolul, hiszen évek óta érkeznek előadók külföldről is.

A következő a PR és marketing stáb, rajtuk múlik, hogy létrejön-e a rendezvény, hiszen ők szerzik meg a szükséges támogatást. Továbbá ők tartják a kapcsolatot a médiával, tehát a reklámozás is hozzájuk tartozik.

A Kulturális stábhoz tartozik minden olyan program, amely az előadások között, alatt, illetve után fut: a koncertek, a kiállítások, a színház, az Élő Könyvtár és a Civil Utca, tehát szinte minden, ami nem sorolható a szakmai programba.
Ők dekorálják ki a művelődési központot, így kreatív feladataik is vannak. Idén nyilvános pályázattá tették a mozit és a kiállítást, teret engedve a lelkes művészeknek.

A Helyi Rendező, azaz a HR stáb a rendezvény motorja, ők felelnek a Pszinapszis gördülékeny lebonyolításért. Hozzájuk tartozik a jegyeladás, az információs pult, és a teaház.

Végül a Technika stáb foglalkozik a különböző műszaki berendezések üzemeltetésével, valamint a logisztikai feladatokat is ők látják el.

A különböző stábok vezetőiből áll össze az úgynevezett főstáb. Rajtuk kívül vannak még úgynevezett kilenc órás segítőink is, akik a rendezvény alatt kilenc órában vállalják a segédkezést a legkülönfélébb feladatokban.
 
ekultura.hu Már csak egy hónap van a rendezvényig. Hogy álltok a szervezéssel, milyen feladatok vannak még hátra?


Balogh Réka Most kezdődik csak az igazi hajrá, most fixálódnak a programok, folyamatosan töltődik fel a honlapunk, a Helyi Rendező stáb most kezdi a műhelyekkel való egyeztetést kellékek, illetve berendezés tekintetében, ugyanígy a Kultúr stáb is most kezdi a dekoráció pontos kidolgozását.

Most válik igazán fontossá a reklámkampány is: igyekszünk minél több emberhez eljuttatni a Pszinapszis hírét. Többek közt a plakátolás is a szervezők feladata, ezért idén azt találtuk ki, tartunk egy plakátolási versenyt a szervezők közt, hogy legyen egy nap, amikor a feladatok végrehajtása mellett kimondottan a csapatépítésre helyezzük a hangsúlyt.
 
ekultura.hu A Pszinapszis könyvek kiadása hogyan történik? Idén mikorra várható az új megjelenés?

Balogh Réka
A Pszinapszis könyv nem közvetlenül a szervezők feladataihoz tartozik, hanem háttérszervezetünk, a Pszichodiák Alapítvány munkájának gyümölcse. Még nem állt össze a következő kötet tematikája, de az biztos, hogy az eddigi könyvekhez idén is kedvezményes áron lehet majd hozzájutni a rendezvény három napja alatt.
 
ekultura.hu Lesznek idén újítások a rendezvényen?

Balogh Réka
Újításokat a szervezési folyamaton belül hoztunk létre, igazából a rendezvényen nem sok minden változik, hiszen idén, úgy érzem, nem ez volt a legfőbb feladatunk.
A Pszinapszis külső anyagi támogatásokból, különféle szponzorációkból tartja fenn magát, ám idén nagyon kevés támogatást kaptunk, így leginkább az a célkitűzésünk, hogy mindennek ellenére megpróbáljuk azt a színvonalat nyújtani, mint az elmúlt években.

A szűkös források ezt eléggé megnehezítik, így a szervezőknek sokkal több áldozatot kell hozniuk, mint eddig, sokkal több munkát kell a szervezésbe fektetnünk idén.

Mégis, talán annyit tudnék megemlíteni, hogy a kulturális pályázatok nyilvánossá tétele újításnak számít, valamint az orientációs tanácsadás, amit tavaly vezettünk be, idén még több szakemberrel indul, és az idei témához is szorosan kapcsolódik.
Ennek lényege, hogy aki úgy érzi, valamilyen pszichológiai természetű problémája van, és nem tudja, hova forduljon, a tanácsadó szakemberek egy fél órás konzultáció során igyekszenek útba igazítani a hozzájuk forduló látogatókat.

Ami talán valóban újdonság, az a Pszinapszis hivatalos blogja lesz, amit a szervezők nemsokára elindítanak, remélhetőleg a rendezvény előtt pár héttel már működni fog.

A Pszinapszis hamar felismerte a különböző internetes közösségi portálokban rejlő lehetőségeket, ezért többek között a Facebookon is nyitottunk rajongói oldalt, ahol folyamatosan hírt adunk a fejleményekről.
 
ekultura.hu A rendezvény kulturális programjairól tudnál mesélni egy keveset?


Balogh Réka Az idén némileg más lesz a program felépítése, mint az elmúlt években, például sokkal több program lesz napközben, az előadások közti szünetekben illetve az ebédszünetben, többek között táncos előadások, különféle performance-ok.
Az egyik legérdekesebb újítás szombaton és vasárnap a szerenád lesz, amit egy fiatalembertől kérhetnek a látogatók.
 
Ezen kívül több ponton is igyekszünk majd a divathoz kapcsolódni: lesz ugyebár egy szakmai előadás a témában, valamint egy divatbemutató is.
Az Utak labirintusa főcím által megihletett fiatal ruhatervezők újrahasznosított anyagokból készült ruháiban fognak a modellek az aulában élő szobrokat alkotni, és a látogatókkal interakcióba kerülni.
Ezt ugyanúgy várom, mint a szerenádot, hiszen ez is újításaink egyike lesz idén.

Koncertek és más előadások is lesznek persze, pénteken az Apollogika és a Rorschach zenekar játszik, szombaton a Willany Leó Improvizációs Táncszínház előadását láthatjuk, utána pedig buzogányosok következnek.

Vasárnap Bábiczki Boglárka ad majd jazzkoncertet, színházi műsor gyanánt pedig a Fónay Társulattól láthatjuk Az ember tragédiáját.
Reméljük idén is sikerül megőrizni a fesztivál-hangulatot, és sokan fognak velünk bulizni esténként.
 
ekultura.hu Szerinted hogyan alakul majd a Pszinapszis jövője?

Balogh Réka
Idén leszünk tizennégy évesek – én nagyon várom már a huszadik születésnapot. Amikor először szerveztem Pszinapszist, akkor ünnepeltük a tizedik évfordulót, és nagyon jó volt látni az összes addigi szervezőt együtt örülni a rendezvény sikerének.

Remélem a Pszinapszisnak sikerül fenntartania ezt az összhangot a pszichológusnemzedékek között, ami az egész szakmának kedvezne.
Remélhetőleg a nemzetközi kapcsolataink is erősödni fognak, és továbbra is ki tudjuk elégíteni a látogatók különféle igényeit a programok tekintetében.

Én azt gondolom, a Pszinapszisnak van tere és közönsége, sokan szeretik, így az évek múltán is fontos közéleti esemény marad.