Főkép

Nevét a Kontroll révén ismerte meg a filmszerető közönség. A Csak szex és más semmi és a Szabadság, Szerelem sikerének köszönhetően vált a nézők kedvencévé. Csányi Sándorral új filmje, a december 10-én moziba kerülő Poligamy című romantikus komédia kapcsán beszélgettünk.
 
Andrást, a kissé alamuszi forgatókönyvírót alakítja, akinek sótlan magánéletét barátnője terhessége fenekestül felforgatja.
A Radnóti Színház színésze készségesen osztotta meg, hogy milyen volt elsőfilmes rendezővel dolgozni, hogy a karakter miben tér el eddigi szerepeitől, és hogy miért övé a világ legjobb szakmája.
 
ekultura.hu Sokak által az év legjobban várt magyar filmje a Poligamy. Gondolom, már nem először láttad. Hogy tetszik?
 
Csányi Sándor Már nem a filmet nézem, inkább a nézőket figyelem, hogy mi az, ami működik, mi az, ami nem. Nem tudom, hogy milyen lesz a fogadtatása, az emberek fogják-e szeretni, de én nagyon-nagyon büszke vagyok rá.
 
Azt érzem, hogy van szíve a filmnek, van lelke, van eleganciája, humora. Ez elsősorban a forgatókönyvnek, másrészt pedig Dininek (Orosz Dénes, rendező-forgatókönyvíró – a szerk.) köszönhető.
 
ekultura.hu Orosz Dénes eddig kizárólag rövidfilmeket és kisjátékfilmeket rendezett. Nem volt kockázatos egy elsőfilmessel forgatnod?
 
Csányi Sándor Nagyon jó elsőfilmes rendezővel dolgozni, mert iszonyatosan ki van éhezve arra, hogy csináljon valami nagyon fontosat. Nem hagyja nyugodni a film, reggeltől estig arra gondol, hogy miképp lehetne még jobbá tenni.
 
Egyébként mindig kockázatos, de találkoztunk párszor, és azt éreztem, ennek a fiúnak a fejében megvan a film és határozott elképzelései vannak a filmezésről is.
Azt nem lehetett tudni, hogy tud stábot irányítani, ötven-hatvan éves embereket instruálni, de azt gondolom, jól oldotta meg a feladatot. Fontos rendezővé fog válni a jövőben.
 
ekultura.hu Hogy zajlott a forgatás? Mészáros Bélán kívül, aki András filmbeli barátját alakítja, szinte te voltál az egyetlen férfi a szereplőgárdában…
 
Csányi Sándor Azt gondoltam, egy jó érzésű férfi biztosan meglincselne. Ez a világ legjobb szakmája! Azért kapom a fizetésemet, hogy 6 héten keresztül az ország legszebb női azt játsszák, hogy szerelmesek belém.
Nem tudok elképzelni ennél jobb munkát. Iszonyatosan sajnáltam, amikor vége volt.
 
Hat héten keresztül dolgoztunk: reggel ötkor keltem, 10-12 órát forgattunk, este hatra hazaértem; de már hívtuk egymást, hogy milyen volt a nap, hol rontottuk el, mi lesz holnap, min kellene változtatnunk. Egészen megszállottan csak ezzel foglalkoztunk.
 
Abban hiszek, hogy ha az ember nagyon sok energiát fektet valamibe, az látszódik a végeredményen. Ez az energia benne van: a Poligamy igényes, vállalható közönségfilm lett.
 
ekultura.hu Miben különbözött a szereped az eddigiektől?
 
Csányi Sándor A Rokonoknak visszafogott, század eleji hangulata volt; kimért, nagyon fegyelmezett embert alakítottam.
A Csak szex és más semmiben a karakter egy nagydumás csajozógép, ezzel szemben a mostani egy visszafogott, kissé szerencsétlen fickó. Egészen más eszközei vannak egy magabiztos, nyomulós fazonnak.
 
András szorongóbb, befelé forduló fiú. Az öltözék sokat segített az azonosulásban: kordbársony zakó, pulóver… kifejezetten visszafogott ruhatára van, soha nem volt kigombolt ingben, vagy pólóban.


ekultura.hu
Mennyi hasonlóság van közted és a filmbeli karaktered között? Emeltél át valamit a saját életedből András megformáláshoz?
 
Csányi Sándor Nem volt sok hasonlóság, de a színésznek nem is dolga, hogy saját magát játssza. Az a dolga, hogy eljátsszon egy másik embert, és belőle próbáljon meg minél többet felfedezni magában.
Alapvetően másfajta ember vagyok, mint Andris, de ahhoz, hogy el tudjam játszani, fel kellett fedeznem a félelmeket, a szorongásokat, a bennem lévő görcsöket.
 
András abszolút töketlen, de olykor én is az vagyok. Nincs ezzel semmi gond, mindenki szokott töketlen lenni. A szerep idejére bizonytalannak, megalkuvónak, önbizalom-hiányosnak kellett lenni - ez mind-mind megvan bennem is.
 
ekultura.hu A párkapcsolati témájú alkotások sikere a főszereplők összhangján áll vagy bukik. Milyen volt Tompos Kátyával dolgozni? Ez volt az első filmfőszerepe.
 
Csányi Sándor Egyértelműen azon múlik, hogy akarja-e a néző, hogy a szereplők összejöjjenek a film végén vagy sem. Kátya elképesztően jó színésznő, iszonyatosan figyel, rettenetesen jó koncentrációja van.
 
Felszabadult, örömteli érzés volt vele játszani. Amikor valaki ennyire figyel és koncentrál rám, azt érzem, hogy szabad vagyok, bármit csinálhatok. Ráadásul kevesen tudják, de rettenetesen jó a humora.
A Valami Amerika 2-vel futott be, a Poligamy egy újabb nagyon fontos filmje, és hamarosan az ország meghatározó színésznője lesz.
 
ekultura.hu Kiknek készült a Poligamy?
 
Csányi Sándor Alapvetően a húszas-harmincas éveikben járóknak szól. A mi generációnkat kifejezetten foglalkoztatják a feltett kérdések. Szerintem a filmnek van levegője, van „húzása”, van egy összehasonlíthatatlan íze.
Az emberek vágynak arra, hogy beléphessenek egy olyan világba, ahol boldogoknak lehet lenni. Azoknak szól, akik másfél órára szeretnének boldogok lenni.
 
ekultura.hu Beszéljünk kicsit a műfajáról! A romantikus vígjáték nem tipikusan magyar specialitás. Miközben vállaltan zsánerfilm, nagyon erős szerzői jegyeket mutat.
 
Csányi Sándor A műfaj most kezd meghonosodni. Az emberek nagyon egyedül vannak és vágynak arra, hogy legyen egy kis melegség, valamifajta szerelem a filmen. Csehov mondta, hogy az a történet, amelyikben nincs egy kis szerelem, azt megette a fene.
 
András karaktere Dini élményeiből épült fel. Nyilván másképp néz ki attól, hogy én játszom, de a szorongó sorozatíró, aki fél a felelősségtől, az egyértelműen Dénes. Így egyrészt szerzői film, másrészt műfaját tekintve romantikus vígjáték, aminek megvannak a szabályai, és annak meg is kell felelnie.
 
Ha úgy vesszük, a művészfilm is egy zsáner, hisz megvannak a maga paneljai: lassú kameramozgások, nagytotálok, kevés zene. Aki művészfilmet akar nézni, az nem várja, hogy pörögjön, és tele legyen happy zenével.
Legyen lassú, mély és tartalmas, legyenek benne csöndek, ami egy vígjátékba nem fér bele, de egy Tarr Bélába vagy Mundruczóba igen.
 
ekultura.hu A rendező nagy kedvence Woody Allen.
 
Csányi Sándor Magában Diniben nagyon sok van Woody Allenből. Nagy rajongója, én is imádom. Sok párhuzamot lehetne vonni, mert a világa, az eleganciája, a humora hasonló. Ez is városi film, értelmiségi közegben játszódik, és párkapcsolati problémákról szól.
 
ekultura.hu Jelenleg milyen produkciókon dolgozol?
 
Csányi Sándor Szász Jánossal készítjük a Boldogtalanokat, ami lenyűgöző munka, és nem egy tipikus vígjáték. Karrierem eddigi legnagyobb és legnehezebb szerepe. Fantasztikus, iszonyatosan szeretem csinálni, de rettenetesen nehéz.
 
Korábban nagy munka volt a Liliom is, vagy hasonlóan nagy kihívás volt Kopjáss István szerepe a Rokonokban.
Ott ráadásul az elvárás is nagyon nagy volt, mert Szabó István akkor már 12 éve nem forgatott Magyarországon, és meg kellett felelni egy ilyen kaliberű rendezőnek.
 
A Boldogtalanokon kívül Török Ferivel csináljuk a színházban már bemutatott Apacsok tv-film verzióját.