Főkép

Valami egészen furcsa, megdöbbentő kavalkád helyszíne volt szombaton az Ady Endre Művelődési Központ Újpesten.
Sőt, legelőször meg kell köszönnöm a beengedő lánynak, aki elhitte, hogy én vagyok én igazolvány, és bármilyen irat nélkül, ugyanis minden ilyesmit, sőt a gondosan összehajtott és kinyomtatott levelezést is otthon hagytam, és csak az tudtam hebegni (mégsőtebb, hebegve nyüszíteni), hogy felhívom a főszerkesztőmet aki majd jól igazol.
Szerencsére ilyen izgalmak után volt időm megnyugodni, hiszen a terem ajtói még zárva voltak.

A programot a P.O.T kezdte a nem túl sűrű közönségnek. Ők a zenéjüket a weboldalukon „grunge és a modern metál zenei műfajait ötvözi angol és magyar nyelven”-nek mondják, ami biztosan igaz is. Sokáig éljen a modern metál.
Az a jó, hogy ők simán pörögtek már akkor, amikor én, és ahogy elnéztem a közönség jó pár tagja, még egy nagy adag kávéra gondoltunk. Nagyon jó, tényleg pörgős zenéjük van, ideális bemelegítést szolgáltattak.
Az énekes mindent meg tett, hogy az álmatag közönséget rávegye mindenféle énekléses üvöltéses dologra, nem az ő hibája a majdnem matiné kezdési időpont, ami majdhogynem lehetetlenné teszi az ilyesmit.

Őket a Variola követte. Szerettem volna megnézni az ő weboldalukat is, de vagy nincs, vagy az Internet egy távoli és elérhetetlen szegletébe bújt egy 404-es és egy 403-as hiba közé.
Ők is komolyan vették a feladatukat, így újabb pár számnyi jó zenében volt részünk. A Variola zenéje egy teljesen más végéről közelítette a fémzenét, pont annyi kontrasztot biztosítva, hogy ne unatkozhassunk.

Időközben elkészült és elérhető az együttes nevét viselő weboldal - a szerk.

A Klimt 1918 folytatta feszesebb, de sötétebb tempóban a koncertek sorát. Na ők határozottan az este fiatalosabb vonulatához tartoztak, ennek megfelelően a jelen levő közönség kajolta őket rendesen.
Ez a fajta, a nyolcvanas évek dark-wave-jéből kinövő rockos metálos zene mostanában nagyon menő. Ami igazából érdekes, hogy ennek a stílusnak messze a Sisters Of Mercy a legnagyobb mestere, akik mondjuk nem számítanak friss feltörekvő együttesnek.

Ez a fajta stíluskeveredés nekik és a Klimt-nek is jól áll, úgyhogy nagy bajom nem volt velük, habár én a Muse-t és a Placebo-t sem szeretem igazán. Lévén már öreg állat vagyok, inkább a metálosabb részre igyekszem ilyenkor koncentrálni, mert a „szar ez a világ és én szenvedek” rész annyira már nem hat meg.
Akiket még igen, azok rettenetesen élvezték a koncertet, énekelve a számokat, ami azért egy valamilyen elmélyedést azért jelez.
Az eredeti forgatókönyv szerint a Kaliforniai Crüxshadows-nak kellett volna következnie, de engem azért három koncert után nem zavart, hogy hamarabb kapom meg a hónapok óta várt Katatoniá-t.

Ha lenne konzervatívabb vonala az estnek – legalább annyira van, mint fiatalos – akkor ők oda tartoznának, ami azért így leírva elég furának hangzik. Ők svédek, és ha más nem, ennek általában elégnek kell lennie, hogy jó metálzenét halljon az ember.
Igyekszem elnyomni az előítéleteimet, de ha egyszer van olasz opera, akkor van skandináv metálzene is. Rám meg süssék rám a sznobizmus bélyegét nyugodtan.

Mintha egy sötét felleg szállta volna meg a termet amikor elkezdtek játszani. Az első pillanatban megteremtették a zenéjükkel az enyhén világvégi, de leginkább az arra váró sötét, pesszimista hangulatot.
És a közönség még mindig tudja a szövegeket és énekel és énekel. Mivel szokásommal ellentétben hátul maradtam, nem tudnám megmondani, hogy milyen volt elöl, de amilyen tombolás hátul volt, szerintem a színpadhoz közelebb is volt némi küzdelem.
Nekem határozottan rövidnek tűnt a koncert, habár nem hallottam ilyen véleményeket magam körül, úgyhogy ez inkább a telhetetlenségem lehetett.

Lényegesen hosszabb árszerelés és várakozás előzte meg a Crüxshadows koncertjét, amit a jelentősen leapadt közönség is bizonyított. Róluk csak jókat hallottam, így meglehetősen kíváncsian vártam őket.
És itt jött a megdöbbenős rész, ugyanis ilyen sóra egyáltalán nem számítottam. Az együttes két énekes – táncos (inkább táncos), egy hegedűs egy billentyűs lányból, egy énekes és egy gitáros fiúból áll.
Sajnos ez utóbbiból nem túl sokat hallottam – sőt igazából a Katatonia egy két mozzanatából is kimaradtam gitárilag. Az ő koncertjük már tényleg olyan későn kezdődött, hogy csak az igazi fanok és az igazán részegek maradtak. Ja, meg én.

Az első három szám alatt megdöbbenten figyeltem, ahogy az igazán fémes hangulat dalesté alakul és az úri közönség táncol. Dallamos dark zenét hallhattunk a legjavából, ami ilyen késő este kifejezetten jólesett mindazoknak, akik ott maradt. Ja és nekem.