Főkép

Egyetlen együttest megnézni egy közel félnapos fesztiválon, tudom: vétek. Márpedig kizárólag a tatabányai Ideas kedvéért zarándokoltam ki a gótikus pokolba, a Gothica Fesztivált idén ősszel kiváltó monstre eseményre.
Ám ha már ott jártam, bekukkantottam a zúzós-hörgős színpadra is, ahol sötét és súlyos art metallal döngölte földbe a közönséget a Sin Of Kain.
Csak „bekukkantottam”-ot írhatok, mivel a két produkció kissé egybecsúszott, és mire átértem a tömött rockkocsma másik végébe, már csak az oszlopokon kívül - vagyis a hangzás megítélésére alkalmatlan helyen - sikerült letáboroznom.
Az élmény ennek ellenére teljesnek nevezhető, mert amennyit látni lehetett a gigászok játékából, azt szemmel követhettem, a zene pedig önmagáért beszélt.

Ám ha már azt írtam, egyetlen zenekar vonzott oda, rögtön vissza is térnék az Ideas rövid, de annál tartalmasabb bulijára.

Kezdésként, hogy senkinek kételye ne maradjon a banda ízlésével és beállítottságával kapcsolatban, egy régi Ideas-nóta után azonmód egy Nightwish-feldolgozás következett.
Ha nem tudom, hol vagyok, és a szememet lehunyva hallgatom a dalt, bizony mondom, nehéz lett volna megállapítani, hogy nem a finnek nyomják a színpadon.
Kun Anita hangja minden tekintetben vetekedik Tarjáéval, a fiúk pedig ugyanúgy mesterei hangszerüknek, akár a szimfonikus metál sokak szerint legjobbjai.
Legfeljebb a helyszűke miatt kevésbé elemi erejű hangosítás utalhatott volna a „csalásra”, de adott helyzetben még a Nightwish sem tudott volna ennél jobbat kihozni a lehetőségeiből.

De nem ezért jöttem el, hanem az Ébredés album dalaiért, melyekből sajnos kevés hangzott el a szűkre szabott időkorlátok miatt. Amik viszont megszólaltak, kárpótoltak minden korábbiért.
A saját számok, ha lehet, még ütősebbek, elevenebbek, mint a lemezen; de ezen nem kell különösebben elcsodálkozni, végtére is e szenvedélyes és lendületes dalok valódi terepe a koncert, az élő, látvánnyal megtámasztott megszólaltatás.

Ráadásként a készülő új album egyik „slágergyanús” szerzeményét is megismerhettük. A „Kardok királya” hamisítatlanul nightwishes nóta - fülbemászó, mégis igényes; nem túl bonyolult, még sincs híján az intellektuális kvalitásoknak. Sokat ígérő, remek dal.
De ha lehet, még többet ígér, hogy végre azt láthattam: ha nem is arénányi, de egy egész klubteremnyi szép és kevésbé szép arcú gót gyűlt össze (ennyi csipkés feketébe öltözött gyönyörű lányt már rég láttam egy helyen - a fiúkról inkább nem nyilatkozom), hogy végigtombolja a valóban nemzetközi szintű metálprodukciót.

Hogy minden jóban legyen valamicske rossz is, a koncert után azonnal és könyörtelenül szembesítettek kívülálló mivoltommal.
Úgy tűnik, mire életemben először elszántam magam, hogy klubkörülmények között nézzek végig egy rockkoncertet, szemmel láthatóan túlkorossá lettem. Történt ugyanis, hogy egy véletlenül odakeveredett, és frissen „áttért” Ideas-rajongó nekem szegezte a kérdést, hogy az együttes melyik tagjának az apukája vagyok.
Ha eddig nem esett volna le, most kérlelhetetlen egyértelműséggel kinyilatkoztatott, hogy műélvezőként immár semmi keresnivalóm egy hasonló rendezvényen.
Vagy merhetem azt hinni, hogy tévedek?