Főkép

A sok éves tapasztalat alapján fél órával a meghirdetett időpont után érkeztem a Wigwamba, ahol harminc, netán hatvan perc csúszás sem jelent gondot senkinek, hiszen mindig akad mivel elütni az időt. Leginkább persze a mindenféle alkoholtartalmú italok fogyasztásával.

Mivel a koncert csak éjfél körül indult, volt lehetőségem némi „bemelegítésre”, valamint a koncertre érkező emberek tanulmányozására. Elmondható, hogy a koncertet végighallgató társaság meglehetősen vegyes képet mutatott. Voltak a Wigwam-addiktok – akik minden szombaton itt vannak –, volt a Dirty Dance kemény szurkolói magja, voltak rockkerek, darkok, egy kupac középiskolás, két-három ötven körül járó házaspár, valamint egy csapat nyolc-tíz éves gyerek. Plusz a többiek, akiket nem tudok, és bevallom, nem is nagyon akarok kategorizálni.

Aztán elindult a buli, amiről az első pillanatban levettem: itt nem nagyon lesznek összeborulós-belassulós nóták. A Juhász Attila - ének, Csatai Gábor - basszusgitár, Jung Norbert - gitár, Nagy Roland – dob alkotta négyes a húrok közé csapott, és a már fentebb említett dögös rockzene elborította a Wigwamban lévő 300-400 fős tömeget.

Attila hamar megtalálta a hangot a közönséggel. Miután megnyugtatott minket, hogy a Sosem elégről minden nótát hallani fogunk, egy kis közös kiabálásra invitált bennünket, ami persze osztatlan sikert aratott. Ezt a koncert folyamán többször megismételte, volt pacsiosztás, némi beszélgetés, és énekeltetés is. Ezek után azt hiszem, nem lehetett panasz a zenekar-közönség viszonyra.

A koncert folyamán egymást váltogatták az előző (Black or White) és az idei lemez nótái. Ami mindenféleképpen örömteli, hogy a megjelentek nagyon nagy része ismerte a nótákat és önfeledten együtt énekeltek a zenekarral. Ami viszont sajnálatos volt, hogy a koncert harmadától a feléig a közönség közel fele távozott a színpad elől. Így nyugodtan felugorhattam volna a levegőbe egy köríves rúgás végrehajtása végett, senkinek nem szakadt volna le a feje. A keletkező helyet mi, a maradék próbáltuk kitölteni; kisebb-nagyobb sikerrel. Hála égnek a koncert végére és a ráadásokra visszatértek az eltűntek, és ismét tele lett a színpad előtti táncparkett.

Sajnos bajom volt Juhász Attila énekes hangosításával. Nem volt teljesen érthető az ének, ami nem az ő hibája, hiszen nagyon is jól képzett ő hangilag. Persze a hangosítás így is fényévekkel jobb a Wigwamban, mint pl. a Zöld Pardonban, ahol az idén jó, ha négy együttes szólt rendesen az általam látottak/hallottak közül. Ezek után nézze el nekem a kedves olvasó, hogy nem térek ki a Dirty Dance szövegvilágára, inkább a zenével foglalkoznék.

A nótákat első hallásra négy típusba tudtam sorolni. Voltak a „slágerek”, amikkel sikerrel lehet célba venni szélesebb hallgatói rétegeket; a hasonszőrű együttesekre (Sex Action, Hooligans) nagyon emlékeztető számok; a zeneileg a The Cult alapjaira építő nóták (ezekből jól kicsengenek a Cultra oly jellemző egyszerű, mégis nagyszerű megoldások), és végül voltak azok a számok – amik szerintem – a Dirty Dance egyedi stílusát hordozzák.

Mindent figyelembe véve jó kis koncert volt, amelynek során a Dirty Dance megmutatta a nagyérdeműnek, hogy milyen is a dögös rockzene, illetve, hogy ők is rendelkeznek mindazzal, ami képes lehet őket olyan magasságba emelni, mint a többi, hasonló stílusban zenélő csapatot.