Főkép

Vörös István a Prognózis frontembereként szerzett magának nevet. A csapat a ’80-as években több nagy sikerű lemezt is megjelentetett, jó pár örökzölddel ajándékozva meg a magyar rockot. Manapság kevesebbet hallani Istvánról, pedig jó pár, egytől-egyig remek szólóalbumot is kiadott már a Prognózis óta eltelt években. Persze, nem is kimondottan divatos, amit ő csinál, hiszen az „csak” emberséges, baráti hangulatú, őszinte rockzene. Amiből igazából nagyon, de nagyon keveset találni ma Magyarországon!

Vörös Pisti és csapata ezzel együtt manapság relatíve sűrűn látható koncerten, a Kőbányai Szabadidő Központ (azaz KÖSZI) pedig az a hely, ahol a legsűrűbben előfordulnak. Mondhatni, klubjuk van ott, és persze jókora rajongói bázisuk, melyben idősebb, középkorú és fiatal; jól öltözött, hétköznapi és loboncos rocker egyaránt található. Merem állítani: a nagy átlagtól az különbözteti meg a „fan-klub” tagjait, hogy egy kicsit többet mosolyognak. És ez egyértelműen Pisti számlájára írandó!

A koncert egy László-napi, szabadtéri, ingyenes rendezvény keretében került megrendezésre, és meg is telt a KÖSZI (és a színpad) előtti tér. A dolog jellegéből adódóan nem csak Vörös István-rajongók, hanem arra járó, sétálgató érdeklődők is gyarapították a tömeget, de csalódott, nem tetszést kifejező arcot egyet sem láttam. Még szép, hiszen Pistiék hangulatos, jó kedélyű koncertet adtak! Elhangzott egy-két melankolikusabb, akusztikus gitár alapú szerzemény is, de inkább a könnyed rock dalokon volt a hangsúly, meg a nyári feelingen.

Alapvetően a falra tudok mászni a nyárt éltető, borzalmas slágerektől, amik úgy ömlenek a rádiókból, mint izzadság az emberről a legforróbb napokon, de valahogy Pisti ilyen témájú dalai (pl. „Megvár a Balaton”) is rendben vannak. Jó kedve lesz tőlük az embernek. Ha meg komolyabb (mint pl. a „Tettenérés” vagy a „Magányos utazó” című számok), akkor emberi, értelmes, ugyanakkor szívet-lelket megérintő gondolatai miatt lehet nagyon szeretni.

A szólóalbumokról származó nóták mellett persze eljátszottak pár Prognózis klasszikust is (nem is tudom, a közönség mit csinálna, ha nem tennének így! :-) A „Tele van a város szerelemmel” az a dal, amire mindenki emlékszik, ha a Prognózis szóba kerül – mindazonáltal az előtte elhangzott „Add ki magadból a feszültséget” című tételen sem fogott az idő foga. Megkockáztatom, metal-dalnak is elmenne!

Amúgy viszont a Vörös-féle rock nem annyira súlyos meg vad – leginkább Bruce Springsteenhez tudnám hasonlítani, akivel amúgy fazonilag is rokonságban áll Pisti. A fáradhatatlan frontember végig rendkívül közvetlen volt a közönséggel, látszott rajta, hogy élvezi a bulit. Zenekarának tagjai is vidáman és jól muzsikáltak, tényleg élmény volt a koncert, melynek egyetlen hibája, hogy nem tartott tovább!

Vörös István honlapja:
www.vorosistvan.hu