Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Az első ember (film)

A film címe Neil Armstrongra utal: ő volt az első az emberiségből, aki a Holdra lépett. Napra pontosan 1969. július 20-án, de a film nem „csak a holdraszállást meséli el, hanem az előkészítését is, 1961-től  s közben Armstrong életét.

Armstrong mérnök és pilóta volt egyszemélyben, de hogy jelentkezik a Gemini-programra, azt csak kislánya halála után döntötte el. Miközben végigvonul a szemünk előtt az űrverseny számos, kevéssé ismert lépése (a kísérletezések, a hibák, a tragédiák), láthatjuk egy gyászát magába fojtó, komoly és kemény férfi és családja történetét is. Előbbi döbbenetesen korhűre sikerült, utóbbi pedig mély és megindító lett.

Ez egy hosszú és lassú film, akármennyi izgalom legyen is benne (s hiába tudja a néző, hogy Armstrong és Buzz Aldrin nemcsak odament, de vissza is jött, így is torokszorító a történet ezen része). A hosszas csendek, a sokszor szinte kényelmetlenül közeli szuper plánok és az akár fotóművészeti alkotásnak is beillő nagytotálok, a film zenéje, színei mind kellenek ahhoz, hogy átadják, amit az alkotók szerettek volna. Ugyanis hiába hosszú, nagyon sok mindent nem magyaráz el vagy mond ki. És itt nemcsak Armstrong személyes életére célzok, de az űrutazás történetét, ill. az Egyesült Államok és a világ aktuális hátterét is jó ismerni hozzá. Mert amikor bevágják Kurt Vonnegutot, ahogy az űrutazás ellenében beszél, vagy az afroamerikai zenész-költőt, aki szintén, akkor azzal színesítik ugyan a képet, de nem magyarázzák meg. És ez nekem nagyon tetszik benne.

Az viszont az elején nem tetszett, hogy a képi világot totál `60-as évekre vették: sokszor pont olyan szemcsés a kép, és a színek is egy az egyben azt a hangulatot közvetítik – ami a valóságban csak a tévében, ill. filmeken volt ilyen. Ahogy a dagerrotípia idejében sem szépia színű volt minden, úgy a `60-as évek valósága sem volt ilyen fojtott, sajátos (talán nem túlzás azt mondani, Kodachrome) színvilágú. Ha viszont ugyanezt a filmet a mai csúcstechnológia tűéles képi világával csinálták volna meg, az még kevésbé tetszett volna.

Az pedig döbbenetes, hogy milyen technikai körülmények között oldotta meg a NASA ezt az egészet  és hogy mindezt milyen mélységig képes érzékeltetni és átadni ez a film. Az alkotók mindent megtettek, hogy hiteles és korhű legyen az egész, még eredeti hangfelvételeket is használtak – bár ezt sajnos csak az eredeti nyelvű vetítésen lehet megtapasztalni.

Másféle tapasztalást nyújt a 4DX, amiben én ezt a filmet láttam. Ez a néző ülését mozgató, különféle extra hang- és fényeffekteket, sőt füstöt és vízpárát is használó technológia egyfelől elképesztő, és biztos iszonyat munka van benne, másfelől jobbára parasztvakításnak érzem. Sőt, valahol nosztalgikus – emlékszem, a Vidámparkban volt réges-rég egy űrrakéta, ami hasonló élménnyel szolgált a bátraknak, akik beleültek. De emiatt csak még különlegesebb volt a holdraszállást nézni, s együtt rázkódni a székben Neillel és Buzzal. A gyermeki énem valójában nagyon élvezte ezt, a felnőtt viszont érti Armstrong tépelődését, munkába temetkezését is, azt, hogy kislánya tragédiája milyen sokféleképpen hatott rá, a feleségére és két további gyermekére is – és mindez van olyan megrázó, amilyen lenyűgöző a holdraszállás maga.

Az pedig, hogy mindeközben Armstrong figurája milyen mélységesen emberi és visszafogott tudott maradni (nem mellesleg erős kontrasztként a nagyszájú, keresetlenül őszinte Buzzal, aki a maga módján persze szintén emberi), különösen nagy erénye a filmnek. Ryan Gosling tényleg elképesztően játssza a főszereplőt, de az összes többi színész is nagyszerű. Különösen az Armstrong feleségét játszó Claire Foy, de az apróbb szerepekben is remek karaktereket láthatunk.

Ezzel együtt egyet kell értenem azokkal, akik szerint Az első ember túl nagyot markolt, és így valahogy túl hosszú. De nem ezért megterhelő, hanem mert végeredményben egy ember gyászáról szól, ami nehéz és fájdalmas út, idelenn a Földön is (avagy, modorosan szólva, az ember a Holdra lépett, de a Földön nem tud beszélni az érzéseiről). És megannyi további gondolatot ébreszt, például arról is, hogy ugyanaz az ország, amely feljuttatott embereket a Holdra, mostanában írta alá a Föld ill. az emberiség halálos ítéletét, és ahelyett, hogy a bolygó megmentésén dolgozna, az iparmágnások kénye-kedve szerint pusztítja azt tovább. Nem erről szól a film, erre szinte csak néhány mondat utal – de hát pont ez a zseniális és nehéz is Az első emberben: annyi minden van benne, hogy elsőre talán fel sem lehet dolgozni.


Uzseka Norbert - 2018. november 3.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!