Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Bohém rapszódia (film)

Milyen biztos jelek utalnak arra, hogy ősz van? Sötétben kell hazamenni, nem lehet úgy öltözködni, hogy a fagyhalál vagy a hőguta egyikével se kelljen megküzdenünk a nap folyamán, valamint elkezdenek megjelenni a mozik műsorain azok a filmek, amiket a készítőik annyira komolyan gondolnak, hogy mindenképpen díjakra akarják jelöltetni őket. Ez főleg a történelmi és/vagy életrajzi ihletésű alkotások esetében van így; e halmaz legújabb, Neil Armstrongot követő darabja a Queen énekesének, Freddie Mercury-nak történetét feldolgozó Bohém rapszódia.

 

Az nem probléma, ha egy film őszintén szórakoztatni kíván, az empátiámat és a csodálatomat próbálja felébreszteni a tárgya iránt, de mindig sajnálom, ha ezért azt az árat kell megfizetnie, hogy ne legyen egy kicsit más, kicsit merész és eredeti. Úgy érzem, a Bohém rapszódia is inkább a működő, de ezzel együtt kiszámítható lépéseken megy végig, már ami a forgatókönyvet illeti. Nem mondom, hogy ettől unalmas vagy elhibázott lesz, de e téren elbírt volna valamivel nagyobb bátorságot, így most csak biztonságos döntések egész sorozatát nézhetjük végig. Ugyanakkor kész vagyok elfogadni azt is, hogy nem egy Freddie Mercury-filmen kell kísérletezni, nem ezt kell arra használni, hogy megújítsuk az életrajzi film műfaját, hiszen az ő történetének a mélyén valóban meghúzódik a klasszikus hősi út, így ezt a hiányérzetemet igyekszem, amennyire csak lehet, félretenni, annál is inkább, mert sok minden van még itt, amire koncentrálhatunk.

 

A cím kiváló választás, mert 1) nagyon jól cseng, 2) egy ikonikus, esszenciális Queen-dalt jelöl, ráadásul azt is összefoglalja, hogyan kezeli a film magát a főszereplőt: nagy hangsúlyt fektet Freddie bohém, excentrikus, extravagáns személyiségére, valamint az ennek köszönhető mennybemenetelekre és megsemmisülésekre is. A zene természetesen szervesen épül a történetbe – koncertjelenetek, próbák, dalírás, stúdiómunka, mindez olyan sokszor szerepel, amennyire csak lehetséges. Ezekhez általában az eredeti, lemezeken hallható felvételeket használták fel, és mi tagadás, elég jó érzés a mozi adta minőségben hallani Queen-slágereket, amelyek közül többről is megemlékeznek így vagy úgy. Izgalmas látni, milyen ötletekből születtek, milyen eszement módon vették őket fel, ezen keresztül pedig a tagok interakcióit, egymáshoz való viszonyulásukat is be tudták mutatni. Megtalálták az egyensúlyt, sikerült elérni, hogy kétségkívül Freddie Mercury maradjon a főszereplő, de ne tűnjön úgy, mintha a másik három tag csak gidákként jöttek-mentek volna a háttérben. Sőt, erre kifejezetten reflektál a történet, ami a mai napig aktív Brian May (gitáros) és Roger Taylor (dobos) bevonásának hatása is lehet.

 

Javítson ki az, akinek sokkal vájtabb a füle, mint nekem, de egy-két alkalommal mintha Rami Malek maga is énekelne néhány sort. Ebben azért nem vagyok biztos, mert nem tudom eldönteni, mivel téveszt meg, a hangjával vagy a játékával, de a castingfolyamat során állítólag szempont volt a Freddie-t játszó színész énekhangja, úgyhogy semmi sem kizárt. A munkát egyébként Sacha Baron Cohennel kezdték el, de különböző konfliktusok miatt ő elhagyta a produkciót, úgyhogy örökre érdekes gondolatkísérlet marad, ő hogyan oldotta volna meg a feladatot. De Malek szerződtetése nekem az első pillanattól kezdve, már csak ránézésre is zseniális döntésnek tűnt, nem is okozott csalódást. Nagyszerű teljesítmény nyújt: belehelyezkedett Freddie minden korszakába, képes volt karizmával és súllyal megtölteni a szerepet, amennyire csak lehet, közel hozni.

 

Az egész szereplőgárdát dicséret illeti, különösen a zenekar tagjait játszó színészeket. Pedig a forgatás nem volt zökkenőmentes; állítólag a rendező, Brian Singer körül keletkezett némi feszültség, de ha ez így is volt, nem látszik a végeredményen. Ránézésre azt mondanám, ezt a projektet biztosan mindenki nagyon szerette, ha meg nem, hát legalább profin álltak hozzá, mert a sminkestől a hangmérnökökig mindenki nagyot ment benne. A koncertjelenetek alatt próbálkoztak némi vagány kameramozgással, ami vélemény szerint nem adott túl sokat az élményhez, inkább csak nagyon kidomborította, hogy valami számítógépes trükk is lehet a dologban – ezt szükségtelennek érzem, ha egyszer ilyen alakításaink és ilyen zenei alapanyagunk van.

 

Tehát hiába a checklist-szerű történetvezetés, nagy odaadással és energiával összerakott film ez. Túl hollywoodi? Lehet. De egy unalmas perce sincs, és ha valaki egy kicsit is kötődik a Queenhez vagy magához Freddie Mercuryhoz, vagy csak szeretné megérteni, hogy mások miért kötődnek hozzá, annak mindenképpen érdemes nemcsak meghallgatni, hanem megnézni is a Bohém rapszódiát.


Horváth Vivien - 2018. november 1.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!