Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Kszi, Simon (film)

Az utóbbi évek termése megmutatta, hogy a látszólag telített coming-of-age filmkínálatban is lehet újat alkotni – elég a Én, Earl és a csaj, aki meg fog halnira vagy akár a tavalyi év egyik legjobbjára, a Lady Birdre gondolunk, de számos minőségi példa felhozható. A külföldi cikkek alapján a Love, Simon (ami magyarul a kissé idétlen Kszi, Simon címet kapta) tökéletesen passzol az ezen alkotások által kitaposott nyomvonalba, nem csoda, hogy tűkön ülve várják a mozinézők az idén júniusi hazai premierjét. Nekem most egy különleges(en előrehozott) sajtóvetítésen volt alkalmam megtekinteni, és összességében nem volt okom a csalódásra.

 

Pedig a Love, Simon alapjaiban nem tűnik egyedi vagy kiemelkedő filmnek, a sztorijának vázát pontosan ugyanazon coming-of-age toposzok adják, amelyekre a fent említettek is támaszkodnak. A történet egyetlen igazán és első látásra kiemelkedő eleme az, ami tulajdonképpen hősünk kalandjának gerincét is alkotja: Simon meleg.

 

Ez a viszonylag „szokatlan” főhősválasztás lehetne valamiféle öncélú darab védjegye is, de Greg Berlanti mindössze a történet alapjaként használja Simon nemi identitását – erre építkezve lesz a film egyszerre unikális és hétköznapi. Bár Berlanti eddig szerintem meglehetősen gyenge filmeken dolgozott, aktuális munkáját igen erős kézzel és tudatos gondolatokkal vitte végig. A Love, Simon egyik jelentős érdeme az, hogy végig egyenes vonalon halad, és bár a hangulata néhol árnyalásra kerül, a sztori egészét az átgondoltság lengi körbe.

 

Némileg ellentmond ennek a kijelentésemnek a film egyik legnagyobb (és talán egyetlen) hibája, hogy a végére utat tör magának a monodráma: Berlanti látszólag szándékosan hagyja, hogy a giccs elemei erőteljesen feltörjenek a színfalak mögül, azonban szerencsére még épp időben zárja le a filmet a jóízlés határának áttörése előtt. Ezen felül kifejezetten erős a már említett történetvezetés: Simon útja végig olyan megalapozott elemek mentén halad, amelyek ugyan a műfaj sajátjai, itt valahogy mégis frissnek és újszerűnek hatnak.

 

A frissesség egyébként összességében is áthatja hősünk sztoriját, a máshol ezerszer átrágottnak tűnő poénok valahogy kifejezetten erősen csapódnak le, a sokszor megjelenített tinidráma pedig sokkal felnőttebbnek és erőteljesebbnek „tetszeleg”, mint Berlanti korábbi vagy akár a műfaj átlagos műveiben. Ez a kiforrottság és kiemelkedő minőség leginkább a rettentően erősen vázolt karaktereknek köszönhető – szereplőink végig hús-vér emberek maradnak, a forgatókönyv pedig ahol teheti, nem zökkenti ki őket mindenféle abszurd történéssel csak azért, hogy a nézőjét szórakoztassa. A közönség az ilyen szituációk nélkül is végig jól szórakozik, elvégre jól működnek a karakterkomédiák – bátor és tisztánlátó döntés volt az, hogy a szélsőséges paneleket kigyomlálták a sztoriból.

 

Egyébként is a hétköznapiság emeli igazán piedesztálra Simon történetét. A fiatal srác személyiségében ugyanis minden benne van, amelyet én te átélhettünk hasonló korunkban: az útkeresés, a többieknek megfelelés, a szülőkkel és a testvérrel való kapcsolat, meg úgy általában a felnövés kérdésköre. Berlanti ezekben a kérdésekben is erős eszközökkel dolgozik, ahol lehet, igyekszik mindkét oldalt megvilágítani, ebből adódóan legalább annyira szól ez a történet a szülői nehézségekről és csodás pillanatokról, mint a fiatalok helyéről a világban.

 

A legérdekesebb témafelvetés persze mindenképpen Simon nemi hovatartozása. Az, hogy főhősünk meleg, igazából pont amiatt lesz hangsúlyos témakör, mert a film csak picit emeli ki – a Love, Simon jóízléssel és kellő érettséggel dolgozza fel a coming outot, valamint az önmagunkban dúló, sokszor nehezen feldolgozható vágyakat is.

 

A Love, Simon tehát leginkább a hús-vér karaktereinek és az emberközeli történetének köszönheti az erős sajtóvisszhangokat, viszont ezek az elismerések egyáltalán nem érdemtelenek: Berlanti filmjének talán az év egyik legjobb élményét köszönhetem, úgy, hogy ehhez csak a műfaj alapvető toposzait sorakoztatta fel, azonban ezeket olyan jól helyezte tornasorba, hogy azok egy lehengerlően erős, friss és szórakoztatóan vicces filmet alkottak meg. Azt hiszem, csak így érdemes.


Szucsik János - 2018. április 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Greg Berlanti)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!