Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Titanic Filmfesztivál 2017: Anya / Kereszttűz / A lélek saját társat választ

Idén is megrendezik, immár 24. alkalommal a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, én pedig továbbra is lelkesen próbálok minél több filmre eljutni, akárcsak az előző években. A „brazil Mad Max”-től Oscar-jelölt filmeken át ázsiai elefántos road movie-ig idén is rengeteg alkotás található a kínálatban – reméljük, most is találhatunk köztük új kedvenceket. A vasárnapot egy észt tragikomédiával, egy őrült akciófilmmel és egy szellemes költő-életrajzzal folytattam.

 

Anya

(Ema / Mother, rendezte Kadri Kõusaar)

 

Van-e nagyobb tragédia, mint a fiadat kómában fekve látni, és minden nap minden órájában ápolni? Laurit meglőtték, aminek következtében, hiába a sikeres műtét, kómába került. Édesanyja ápolja egész nap, és közben vár arra, hogy Lauri felébredjen. Közben pedig nyomoznak az elkövető után, ráadásul a történetbe egy egész szép vagyon is belekerült, amit Lauri a lövés előtt vett ki a bankból. A rejtély részletei pedig szépen lassan kiderülnek a kómában fekvő ágyához zarándokoló barátok, ismerősök, rokonok látogatásai után...

 

Aki a fenti leírás után nem tudja, hogy komoly tragédiát, szövevényes krimit, netalán abszurd komédiát várjon, az ne lepődjön meg, én a film megtekintése után sem tudom, hogy mit láttam. Egyfelől ugyanis az Anya mögött nem is csak egy olyan fájdalmas esemény áll, ami a nagyon mély depresszió felé vihetné el a koncepciót (ráadásul szinte minden szereplőnek van valami olyan drámája, ami valamilyen módon kapcsolódik a kómában fekvő fiúhoz); másfelől pedig az eltűnt pénz és a rejtélyes támadó utáni nyomozás miatt könnyedén a válasz-központú történetmesélés lehetne a választott irány. Szerintem azonban az Anya sokkal inkább egy groteszk tragikomédia, egy fekete komédia – valódi komédia nélkül.

 

Nehéz megfogni a lényeget, de van abban valami végtelenül abszurd, ahogy a szereplők egymás után járulnak a fiú ágya elé, elmesélve saját gondjaikat. Ahogy látjuk ezt a szinte ismerős kisvárosi közeget, ahol semmi sem marad titokban, csak épp a legfontosabb, közben pedig éppen csak nem csetlenek-botlanak burleszk-módra, annyira a „poén”-ra van felépítve minden jelenet – de hiába várjuk a nevetést, az csak nem akar kibuggyanni belőlünk. Nem „vicces” az Anya, de nem is akar az lenni. Inkább csak érzékelteti azt a rémisztően nyilvánvaló humorfaktort, ami ott van a mindennapokban, még egy ennyire tragikus szituáció mögött is (a szokatlan zeneválasztás pedig csak még jobban rásegít erre). Emiatt nagyon furcsa film lesz ezt az észt darab, de azt egy pillanatig sem állítanám, hogy nem élveztem a megtekintését.

 

Kereszttűz

(Free Fire, rendezte Ben Wheatley)

 

Vegyünk egy tetszőleges akciófilmet – lehetőleg mondjuk Quentin Tarantinótól vagy Guy Ritchie-től. Mindenkinek megvan a lövöldözések fékezhetetlen, egy bizonyos idő után már abszurd áradata? Mindenkinek eszébe jutottak a zseniális egysorosok, a paródiába hajló mondatok? Ugye mindenki nagyon szélsőséges figurákat vizionált? Most képzeljük el azt, hogy ez az akciójelenet másfél órán keresztül tart. Ezzel pedig eljutottunk Ben Wheatley legújabb filmjéig, a Kereszttűzig.

 

Nem lehet tagadni, itt tényleg nincs másról szó, mint egy másfél órán át tartó lövöldözésről, amit csak néha szakítanak félbe a röhejes szituációk és mondatok. Innentől pedig szinte mindegy is, hogy kik állnak az egyik meg a másik oldalon, de azért nézzük: a hetvenes évek második felében járunk, Bostonban, ahol pár ír alak (Cillian Murphy, Michael Smiley, Sam Riley) szeretne egy adagnyi fegyvert venni a helyi gengszterektől (Armie Hammer, Sharlto Copley, Jack Reynor). A közvetítő az egyetlen hölgy a csapatban (Brie Larson), és mindenki legnagyobb sajnálatára kiderül, hogy a két oldal egy-egy alakjának van némi közös múltja egymással... Eldördül az első fegyver, ami szépen be is lobbantja a már így is elég magas fokon hevülő feszültséget.

 

Wheatley-nek nem lehetett egyszerű dolga: egyrészt egy olyan akciójelenetet kellett vezényelnie, ami nem lesz unalmas, még akkor sem, ha másfél órán át tart; másrészt pedig nem lesz kínos a sebesülések és az ember feletti teljesítmények nagy számától (nem véletlen, hogy nagyjából az első öt percben mindenki magára szed valami olyan sérülést, amitől kezdve csak csúszva-mászva tud közlekedni). A végeredményen látszik is a precíz tervezés eredménye (bár azért egy kicsit kevesebb vágást el tudtam volna képzelni), alkalmanként pedig olyan szintű menőség tör elő ebből a helyzetből, amit lehetetlen nem szeretni – nagyrészt a zseniális párbeszédeknek és a remekül eltalált karaktereknek (a Copley-Hammer páros egyszerűen hibátlan) köszönhetően. Egy picit talán ott motoszkál bennem, hogy lehetett volna még fentebb tekerni a komédia-faktort, de azért ez így is órási szórakozás volt: pedig tényleg nem más, mint egy tucatnyi szereplőt folyton mozgató akciójelenet.

 

Még megtekinthető: április 12-én este az Ódry Színpadon (SZFE) felállított pop-up moziban.

 

A lélek saját társat választ

(A Quiet Passion, rendezte Terence Davies)

 

Emily Dickinson (1830-1886) kevéssé ismert Magyarországon, pedig az Egyesült Államok egyik legismertebb költőnőjéről van szó. A fiatal lány elég hamar otthagyta az egyházi iskoláját, hogy aztán Amherstben telepedjen le, Massachusetts államban, amit haláláig nem is túl sokszor hagyott el. Életében nem érte el sem a nagy siker (alig pár versét adták ki, a legtöbbet ráadásul névtelenül), sem az igazi boldogság – önálló, független természete mindvégig gátja volt annak, hogy valóban meg tudjon felelni a kor (és a férfiak) által rákényszerített konvencióknak.

 

Ennyit a szikár tényekről, hiszen az életrajzi filmeket általában pont azért szeretjük, mert hús-vér figurákat állítanak az unalmas adatok elé. Márpedig Terence Davies-nek ez nagyon egyszerűen sikerült, pedig nem igazán gondoltam, hogy valóban élvezni fogok egy Emily Dickinsonról szóló filmet. Davies azonban megtalálta annak a módját, hogy nemcsak lenyűgöző szellemességgel, de mély érzékenységgel mutassa be a költőnő életét – úgy, hogy tényleg betekinthessünk a sorai mögé, ahol egy korát meghaladó, keserű, makacs lélek rejtőzik.

 

Nehéz lenne persze tagadni, hogy A lélek saját társat választ főként párbeszédekből áll. Elképesztően intelligens és vicces, döbbenetes sebességgel sziporkázó dialógusokból – ez tényleg az a film, ahol mindenkinek rögtön a lehető legerősebb, legkétértelműbb, leghumorosabb riposzt jut az eszébe, márpedig nagyon szórakoztató élmény ezt figyelni. Davies nem semmi munkát végezhetett a forgatókönyvvel, ugyanis ezek a szövegek ráadásul tényleg korhűnek tűnnek: mai fülünknek már modorosak, de mégis teljesen természetesnek érződnek, még azzal együtt is, hogy sokszor olyan, mintha verset hallanánk. A film közben egyébként is szép számmal hangzanak el (nem csak direkt monológban, hanem Emily szájából is) Dickinson-versek, amik tovább segítik azt a hangulatot, ami hihetetlenül szerethetővé teszi az első másfél órát.

 

Onnantól viszont úgy érzem, kissé megfárad a mű: részben azért, mert Emily életében elérkezik a keserűbb, rosszindulatúbb, zárkózottabb korszak (amit Davies mintha nem alapozna meg eléggé), részben pedig azért, mert egymás után érik Emily-t a tragédiák, amik a korábban kellemes magasságban lebegő lelkünket eléggé beletiporják a földbe. Ezt sokkal kevésbé „szórakoztató” látni: Cynthia Nixon ugyan minden tehetségét beleadja a beteg, szenvedő, magányos Dickinsonba, de itt már sokkal nehezebb dolga van megnyerni az érdeklődésünket. Ha unalmassá talán nem is válik a film, már biztosan nem tudunk olyan mosolyogva kisétálni a moziból – ami természetesen nem baj, csak nekem feküdte meg a kelleténél jobban a gyomromat ennyi fájdalom. De persze ki tudja, így talán csak még emlékezetesebb marad A lélek saját társat választ...


Szabó Dominik - 2017. április 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Kadri Kõusaar)

Nincs találat kapcsolódó tartalomra a szerzőtől: (Terence Davies)

  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!