Főkép

Születhet szerelem egy vágóhídon? Az idősödő Endre még csak nem is reménykedik ilyesmiben: elváltan, magányosan, egy lebénult karral inkább csak békében szeretné élni az életét, törődni a saját dolgával, este meginni egy sört, és elaludni a tévé előtt. Monoton mindennapjait azonban felborítja az új minőség-ellenőr érkezése: Mária (de semmiképpen sem Marika!) teljesen más, mint az átlagos nők a vágóhídon. Rendkívül precíz, szótlan és zárkózott természete Aspergert vagy valami hasonlót feltételez, így aztán a páros két mondatot is alig tud váltani egymással, annyira különbözőek. Amikor azonban egy furcsa munkahelyi esemény hatására mindenkit pszichológiai vizsgálatnak vetnek alá, kiderül, hogy éjjelente mindketten szarvasként járják az erdőt. Közös álmukban olyan összhangot találnak, ami a nappalokon szinte megismételhetetlennek tűnik – de vajon tényleg az lenne?

 

Nemcsak költői kérdésnek szánom, tényleg ezen gondolkodok egy ideje. Lehetetlen lenne, hogy két ilyen alak, mint Endre és Mária a „szokványos” világban egymásra találjon? Mindkettejüket gátolják saját csalódásaik és félelmeik, nem mernek és nem tudnak már úgy közeledni a másikhoz, hogy ne váltsanak ki magukban vészreakciót. Minden apró jelnek, minden rövid mondatnak jelentősége van: vajon megéri a küzdelem, vajon a másik is hasonlóan érez, vajon tud ez működni? Mindannyian hasonlóval küzdünk egy kibontakozó szerelemben – Endrének és Máriának azonban sokkal nehezebb dolga van. Nem is lehet más a megoldás, mint a csoda, akárcsak Enyedi Ildikó legtöbb filmjében. A látszólag egyszerű, de mégis szinte elképzelhetetlen csoda: a közös álom, ami megadja a lehetőséget, hogy az egyező élmények a megfelelő mederbe tereljék a kapcsolatukat. Ám a folyamat csak elmondva tűnik magától értetődőnek...

 

Enyedi hiába nem készített közel két évtizede új játékfilmet, cseppet sem veszített tehetségéből: sajátos látásmódja és érzékenysége a régi. A Testről és lélekről azonban mégsem hasonlít korábbi filmjeihez – itt nincs olyan komplex filozófiai tartalom, mint mondjuk a Bűvös vadászban, ez sokkal letisztultabb, sőt, finomabb alkotás. Mégsem merném „egyszerű”-nek hívni: a mostani filmjében pont az az elképesztően érdekes, ami nem jelenik meg a vásznon. Endre és Mária kapcsolatából sokkal több zajlik a mélyebb rétegben, sokkal többet élnek át, gondolnak, éreznek, mint amit ebből kimutatnak – ezek a „kihagyások” viszont óhatatlanul is eltávolítják a nézőt. A szavak, amiket nem tudnak kimondani, az érzések, amiket nem tudnak kimutatni, mind-mind ott rejtőznek a filmben, de nehéz dolgunk van, ha mindezt át is akarjuk érezni.

 

Pedig Enyedi sokat segít nekünk. Szépen összeállnak a különböző alkotórészek, magával ragadó, ahogy megrajzolja saját világát. Kifejezetten erős kontrasztot eredményez, amikor az „állatos” jelenetek (ideértve az erdő szarvasai mellett a vágóhíd érzékeny nézőknek nem ajánlott mindennapjait) realizmusa áll szemben a páros álomszerű, töredezett, „lebegő” jeleneteivel, főként, hogy utóbbiakat Borbély Alexandra és Morcsányi Géza párosa tényleg csodálatosan játszotta. Tekintetek, szemek és apró rezdülések filmje ez: egy-egy pillantásukban minden benne van, ami csak számít. Ráadásul remekül oldja a feszültséget a felskiccelt mellékszereplőkben megjelenő humor – Jordán Tamás terapeutája, Schneider Zoltán kollégája, Mácsai Pál rendőre, Békés Itala takarítónője, sőt, még Nagy Ervin nagyarcú munkása is hibátlan, emlékezetes figurák egytől-egyig; talán csak Tenki Réka pszichológusa lett egy kicsit eltúlozva.

 

Ellentmondásos gondolatok kerülgetnek a Testről és lélekrőlkapcsán: értem, hogy mit látok, értem, hogy miért remek az, amit látok, értem, hogy mit kellene éreznem – ám mégsem érzem. Nem tud meghatni a főszereplő-páros története, nem tudom igazán élvezni kibontakozó kapcsolatukat, nem tud sem lekötni, sem elvarázsolni az alkotás. Pedig látszólag minden megvan ahhoz, hogy én is beleszeressek ebbe a filmbe, és nagyon zavar, hogy mégsem sikerül – és hogy igazán én sem értem, miért nem. Örülök, hogy másoknak ez jobban sikerül (legalábbis ezt bizonyítja a szinte egyöntetű pozitív visszhang és a berlini fődíj, az Arany Medve is), úgyhogy bátran biztatnék mindenkit, hogy adjon neki egy esélyt.