Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Másodvélemény: Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

Nem mindig egyezik a véleményem a keményebb vonalas Star Wars rajongókéval – az eredeti trilógiából például a mai napig az Egy új remény a kedvencem, az előzménytrilógia esetében pedig úgy érzem, határozottan jó irányba ment tovább a történet, habár A Sith-ek bosszújának képregényes előkészítése nekem sokkal többet adott, mint maga a film –, ezért érdemes tényleg magánvéleményként kezelni a témában tett minden megnyilatkozásomat. Tehát, amikor azt mondom, hogy a Zsivány Egyes valószínűleg az eddigi legsikerültebb az összes Star Wars-film (és rajzfilm) közül, e kijelentés szigorúan az én – talán kificamodott – ízlésemet tükrözi. Ennek ellenére érdemesnek érzem elmondani, miért gondolom így.

 

Mindenki tudja, emlékszik rá, hogy az eredetileg egyszerűen Csillagok háborújaként vetített film a mese tipikus elemeiből és toposzaiból épített fel egy sajátos univerzumot, amely ugyan fantasztikus, de szigorúan véve nem sci-fi. Ehhez képest az előzménytrilógia sokkal több sci-fire jellemző vonást mutatott: a legfontosabb, hogy az időtlen, mitologikus hangvétel helyett jóval nagyobb hangsúly került a jelenben zajló folyamatok kivetítésére (elég Palpatine szenátor császárrá – lényegében diktátorrá – választására gondolni). Az Ébredő Erő és még inkább a Zsivány Egyes pedig amellett, hogy a női hősök előre tolásával egy manapság jól érzékelhető törekvést karol fel, összehasonlíthatatlanul árnyaltabban foglalkozik a hősök indítékaival, mozgatórugóival, és ezáltal jóval valóságosabbak, realistábbak a korábbi alkotásoknál, a szereplőgárdát tekintve pedig minden eddiginél sokszínűbb, kozmopolitább. A Zsivány Egyes emellett összehasonlíthatatlanul komorabb is a korábbi Star Wars filmeknél.

 

Komorságon nem kizárólag a cselekményt értem, hanem a néhol egészen csodálatos fényképezés milyenségét is, amit szintén meglehetősen sötét kísérőzene fest alá, ennek különlegessége pedig abból adódik, hogy ez az első olyan egész estés Star Wars mozi, melynek zenéjét nem John Williams komponálta – igaz, Michael Giacchino az ő motívumaiból is építkezett.

 

Ehhez adódik hozzá, hogy a főbb szerepeket ezúttal megint nem viszonylag ismeretlen, kezdőnek tekinthető színészek kapták, mint az eredeti trilógiában és Az Ébredő Erőben, hanem befutott, jó nevű sztárok. Azt nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy Felicity Jones vagy Diego Luna fényévekkel felülmúlnák Daisy Ridleyt és John Boyegát, sőt, a magam részéről nem éreztem igazán számottevő különbséget az alakításaik között, a komoly profizmus valahol mégis előnyt jelent. A Zsivány Egyes szereplőinek ráadásul nem is kellett kifejezetten sok jelenetben együtt mutatkozniuk – mondhatni: vetélkedniük – a régi nagyokkal. Ez tehát a cameók és az easter eggek ellenére sokkal inkább ennek a gárdának a filmje, valóban önmagában megálló, lekerekített történet, még ha nyilvánvalóan közvetlenül előkészíti is az Egy új reményt. És ami még különösebb, szigorúan véve egyetlen jedivel sem találkozhatunk az egész filmben. Vagyis a Sith Nagyúr, Vader fenyegetően félelmetes jelenléte ellenére a hangsúly nem a jó és a rossz örök küzdelmére helyeződik, így aztán nem kell fekete-fehérben látnunk, értelmeznünk a karaktereket, mint például a Birodalom visszavágban.

 

És azt hiszem, számomra éppen ez a döntő momentum. Az, hogy az inkább művészfilmekre jellemző visszafogottabb tempóban előkészített csatajelenetekig – sőt, valamennyire még utána is – a vívódás jellemzi a szereplőket. Jyn Erso lényegében akaratán kívül sodródik bele az eseményekbe, akárcsak Philip K. Dick számtalan (anti-)hőse vagy Arthur Dent a Galaxis útikalauzból, mégis felvállalja a rá háruló feladatokat, Cassian Andor pedig a Birodalom, de voltaképp bármilyen szabadságkorlátozó rendszer elleni lázadás egyik legfontosabb kérdését fogalmazza meg abban a kulcsjelenetben, amikor néhány „zsiványnak” (a „rogue” jelentésmezeje az angolban jóval kiterjedtebb, mint a szó magyar megfelelőjének, de ez itt nem a nyelvészkedés helye) el kell döntenie, hogy felülbírálják-e, felülírják-e a szövetség tanácsának demokratikusan meghozott döntését. Egyszóval jóval bonyolultabb ez a képlet, mint a jelentől elszakadó, a valóságból menekvést kínáló mesék – a szépséges hercegnők megmentésére siető, egyszerű párakertész fiúk – fantáziavilágánál. Hiszen az élet igenis állandóan átláthatatlan – vagy legalábbis megoldhatatlannak ható – morális dilemmák elé állít minket, és a válaszokat igenis nekünk kell megtalálnunk, méghozzá az adott helyzetben.

 

Talán, sőt, szinte biztosan leszűkítő olvasata ez a Zsivány Egyesnek, de úgy érzem, érvényes olvasat. És ha ebben igazam van, akkor eddig valóban ez a film a legrealistább, és személy szerint engem ez szólított meg leginkább az összes eddig elkészült Star Wars történet közül. És nekem ennél többet nem is adhatott volna.

 

Annál inkább George Lucasnak, hiszen az egész megálmodója a kezdetektől fogva szinte megszállottja volt a különleges effektusoknak, minden új kiadásnál felújította, digitalizálta az eredetileg még bábok és makettek felhasználásával forgatott jeleneteket, az előzménytrilógiában aztán egészen új szintre vitte a számítógépes grafika használatát. Ám ennek ellenére többször is az a benyomásom támadt, különösen A klónok támadásában, hogy nem látok többet viszonylag jól, de közel sem tökéletesen megvalósított számítógépesjáték-betéteknél, és hogy a színészek nem igazán képesek hitelesen játszani a tényleges és a CGI világok egymásba olvasztásakor. Most ellenben e téren nehéz lenne hibát felfedezni (a valóban hozzáértőknek persze biztosan sikerül, de nekem, laikusnak semmi sem szúrt szemet), és ha hinni lehet a szóbeszédnek, nevezetesen, hogy Az ébredő Erő készítésekor visszafogottan használták a számítógépes grafikát, akkor Lucas nagy álma ezzel a filmmel valósult meg végre maradéktalanul, méghozzá a Disneynek köszönhetően.

 

És amennyiben bárki hajlandó lemondani a 3D-ről, és kellően jól ért angolul, mindenképp tanácsos eredeti nyelven megnéznie a filmet, mivel a karakterek már említett változatosságának köszönhetően hatalmas élmény eredetiben hallani a különböző akcentusokat (habár Mads Mikkelsen dános színezetű kiejtése néhol kissé fura). Érzésem szerint így lesz teljes az élmény, és ha már rászánjuk a pénzt és az időt, feltétlenül érdemes erre a verzióra (is) beülnie a moziba.


Galamb Zoltán - 2016. december 23.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!