Főkép

Ami a Django elszabadul és a 12 év rabszolgaság Amerikának, az a Kódjátszma Angliának: egy történelmi trauma kibeszélése, egy történelmi vétek beismerése és valamiféle jóvátétele. Alan Turing rehabilitációja az utóbbi években indult meg, és ezzel a filmmel csúcsosodott ki. Ő volt az a matematikus, aki megalkotta azt a gépet, ami a németek titkos kódját, az Enigmát megfejtette, és ezzel a modern számítógépek alapját is lefektette, de mivel az ötvenes években homoszexuálisnak lenni Angliában betegségnek és törvénytelennek számított, Turingot a bíróság libidócsökkentő hormonkezelésre ítélte, amit egy évig bírt, majd öngyilkos lett. Bár maga a film nem mond ítéletet a tett felett, mégis elmondja azt az igazságot, ami a világon egyre elterjedtebb, hogy egy embert nem az alapján kell megítélni, hogy kivel, mit csinál a hálószobában, hanem azok alapján, hogy mit tesz le az asztalra.

 

A film három idősíkon mozog: a film jelene az ötvenes években van, amikor Turing a rendőrségen egy nyomozónak elmeséli a történetét, ami döntően a 40-es évek elején a Bletchley Parkban folyik, de betekintést nyújt az iskolai éveire is – hogyan indult el a matematika és a kódok útján az ifjú Alan, és ki volt az ő első szerelme. Az iskolás évek emlékei alávetettjei a háborús emlékeknek, szabad asszociációként ugranak fel Turing fejében, és arra valók, hogy megadják a mondanivaló ívének alapjait. Olyan mondatok hangoznak el a két fiatal gyerek szájából, amik fontossá válnak a háború alatt, és majd a matematikus élete végén.

 

A Kódjátszma a rehabilitáción túl a kirekesztettségről is szól. Turing háromszorosan kirekesztett: zseni, így már az iskolában furcsának találják, Asperger-szindróma jeleit mutatja, nem képes az iróniát, a viccet felismerni, nem érti a legalapvetőbb emberi interakciókat, és meleg, ami akkor kiborító, undorító, büntetendő volt. A film másik kirekesztettje, az egyetlen jelentős női szereplő, Joan Clarke, aki bár kiemelkedő képességekkel bír, lekörözi a legtöbb vetélytársát, sem a szülei, sem a férfiak nem engedik, hogy helyt álljon egy férfiak uralta világban. Még ő maga is kételkedik abban, hogy helye lenne ebben a társaságban – de később aztán nem lehet onnan elzavarni. A különbség kettőjük között, hogy míg a világ nyitott lett a nők felé, addig a zseni, aspergeres melegek előtt az ajtót jól bevágta.

 

Kétségtelen, hogy a két Oscarra jelölt színész, Benedict Cumberbatch és Keira Knightley játéka egészen elképesztő. Cumberbatch hozza a Sherlockból ismert zsenifigurát; azt nem hiszem, hogy az akadémia tagjai neki adnák az Oscart, de hogy a BAFTA-n tarolnia kell, az borítékolható. Knightley egy olyan nőt játszik, aki bár próbál erős és önálló lenni a férfivilágban, a társadalmi konvenciókat még nincs ereje felrúgni, csak egy házassági ajánlat képes a pályáján tartani. A többi színésznek nincs ideje, hogy jobban megmutassa, mire is képes, hiszen a történet Turing alakja köré szerveződik, de abban a kis időben a többiek is hozzák a szintet.

 

Pár szó a megvalósításról: a Bletchley Park impozáns kúriájától az apró terekig gyönyörű képeket kapunk, miközben a valóságérzetet archív felvételek gazdagítják, még Churchillt is hallhatjuk. Főleg a szabad asszociációs emlékváltásoknál a vágás meglehetősen kreatív, míg a zene magával ragad, kiegészíti a történetet. A Kódjátszma nemcsak a mondanivalója, de a háttértörténete alapján is nagyon fontos alkotás – ajánlom tehát mindenkinek, aki kíváncsi a II. világháború Angliájára, és szeretne egy megható, ám mégis okos filmet megnézni egy olyan emberről, akivel nagyon elbántak csupán azért, mert nem a női nemhez vonzódott.