Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Whiplash (film)

Abban a pillanatban, amikor először ülsz dobfelszerelés mögött, amikor először fogod kezedbe az ütőt, és amikor először használod, megváltozik az életed. Onnantól kezdve nem tudsz másnak élni: ez a cél hajt előre az utadon, bárhová is vezessen. Nem tudsz szabadulni, de nem is akarsz, hiszen a dobolás kitölti szabad perceidet, a dobolást tanulod, a dobolásra gondolsz, a dobolás válik az egyetlen életcéloddá; csupán a dob képes éltetni. Mert mindig, amikor megütöd a membránt, újra és újra tudatosul benned: erre születtél. Mert imádod, ahogy elönt az adrenalin, ahogy birtoklod, megzabolázod és kiengeded magadból azt a tömény energiát, ami mindig is benned rejtőzött, ami mindig is ott volt benned. És ez nem csupán valami futó hóbort: erre teszed fel minden perced. Ha elbuksz, vége, nincs tovább, értelmetlen is lenne. Mindig a legjobbat kell adnod, mindig a legjobbnak kell lenned.

 

Ne legyen kétséged afelől, hogy egyedül vagy ezen az úton. Ezt senki nem értheti meg, még a családod sem, noha jelentős részben ők felelősek az állandó megfelelési kényszerért és a rendszeres szorongásért. Részben miattuk is csinálod, de ez csak az első lépés az úton. Magad miatt kell a legjobbnak lenned. Ez nem valamiféle elfuserált verseny, ahol a részvétel a fontos. Itt a „jó munka volt” már rossz teljesítményre utal. Arra, hogy bár nem volt hibátlan a teljesítményed, azért olyan rossz sem. De ez már kevés. Ez nem az a hely, ahol megelégedhetünk az „elég jó” színvonalával. Túl kell szárnyalnod önmagad. Nemcsak mindenki másnál kell jobbnak lenned: még önmagadnál is. Egy pillanatra sem elégedhetsz meg a teljesítményeddel. Mindig jobbá és jobbá kell válnod. Még akkor is, ha nehéz. Még akkor is, ha fáj. Még akkor is, ha mindenki utál. Még akkor is, ha már moccanni sem tudsz, ha eleged van mindenből és mindenkiből, ha már sírsz a dühtől és a fáradtságtól. Az igazi zseni még csak itt kezd belejönni.

 

Ha most valami olyan hülyeség jut az eszedbe, hogy mindenki elérheti az álmait, hogy mindenkiben ott rejtőzik valami zseniális, hogy elég csak akarni, és mindent elérhetsz, hát baromira nincs igazad. Ehhez kevés az, ha úgy döntesz. Erre fel kell tenni az életed. Nem lehetnek akadályozó tényezők, akármilyen rosszul is esik. Nem érdekes, ha elveszted közben a barátaidat, ha a szemükben helytelenül cselekszel. Ezt senki más nem értheti, csak te. Itt nincs olyan, hogy erkölcs vagy gyökerek. Ez csak a dobolásról szól. A kíméletlen, zsigeri, gyilkos, fájdalmas dobolásról. Az állandó, folyamatos gyakorlásról. Arról, hogy nincs egy szabad perced, hogy nincs egy nyugodt másodperced, hogy minden pillanat, amit másra vesztegetsz, eltékozolt idő. Ezt nem érheted el másként, csak vérrel és verejtékkel. A tehetséged nélkülözhetetlenül fontos, de csak kiindulási alap. Erre építened kell, nem tart ki örökké.

 

És ha van egy mestered, aki ösztönöz, lehet, hogy sikerülni fog. De egy pillanatra se bízd el magad: ha egyet is hibázol, lehet, hogy vége. A mestered pedig mindezt pontosan tudja. Neki nem az a célja, hogy jó legyél, hanem hogy még a tökéletesnél is jobb. Hogy érezd a súlyát minden ütésnek, minden eltévesztett ritmusnak, minden elkalandozott pillanatnak. Mert egyedül ő képes belőled még többet is kihozni, mint a maximum. Még ha érzelmileg és fizikailag terrorizál, ha kikészít, ha dühít, ha idegesít, ha látszólag értelmetlenül is viselkedik. Ő nem egy jó tanár, de ő az, akire szükséged van. Ha dühös vagy, használd fel. A dobokon vezesd le a mérged. És mutasd meg neki: képes vagy a lehetetlenre. Képes vagy arra, hogy még annál is jobb legyél, mint amit ő akar. Nem fogsz hibázni, nem fogsz téveszteni, nem fogsz sietni vagy késni az ütemben: olyan jó leszel, mint még egy dobos se korábban. Mert tudod: neki még ez is kevés.

 

Damien Chazelle filmje olyan, mint amikor úgy érzed, napok óta nem aludtál, és minden testrészed ólmos a fáradtságtól, de mégis mész tovább, mégis folytatod tovább megszállottan, mert egyszerűen erre vagy kódolva. A Whiplash annyi feszültséget, annyi mélyről jövő, harcias és dühös energiát szabadít fel, hogy magadhoz sem térsz a látottaktól. Piszok jól van összerakva, minden apró momentum tökéletesen van kiszámítva, hibátlanul mesél a versenyről, az álmokról és a célokról, még amikor azt hiszed, hogy agyon nyom a fájdalom, akkor is visz magával tovább ezen az elképesztően nehéz úton. Miles Teller dobosa és J. K. Simmons tanára olyan párost alkot, amire még sokáig fogunk emlékezni – kettejük közül Simmons a látványosabb, pedig Tellernek van nehezebb dolga. A lelkét is kiadja dobolás közben, mi pedig nem tehetünk mást, mint lélegzetvisszafojtva figyeljük, vele szenvedünk, vele örülünk és vele nevetünk az akadályok közepette. A Whiplash igazi zsigerből jövő, kíméletlen és ütős alkotás – nem csak jazz-rajongóknak.

 


Szabó Dominik - 2015. február 11.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!