Főkép

A meseszereplők önismereti tréningre járnak az erdőbe – valahogy így lehetne összefoglalni a Vadregény című musical lényegét, hiszen Hamupipőkétől (Anna Kendrick) Jankón (Daniel Huttleston) keresztül Piroskáig (Lilla Crawford) mindenki megtanul magáról valamit a kalandok során. Valójában persze sokkal inkább szól egy pékről (James Corden) és feleségéről (Emily Blunt), akik gyermektelenül élik életüket egy faluban, ám egyik nap a szomszéd boszorkány (Meryl Streep) beállít hozzájuk, s elmondja, azért nincs csemetéjük, mert megátkozta a családot – ugyanis a pék apja régen ellopott mindent a kertjéből, erre a boszorkány anyja megátkozta a lányát, aki elveszítette a szépségét, és az ő bosszúja ül most a pék családján. De rájött, hogyan szabadulhatnak meg mindannyian az átoktól, ám ehhez szüksége van a pék segítségére.

 

Nem kell neki más, mint egy tejfehér tehén, egy vérvörös köpeny, egy aranycipellő és szalmasárga haj, mindez az erdőből. Így a pék elindul, hogy begyűjtse, eközben pedig Jankó is az erdőbe tart, hogy a szomszéd faluban eladja a tehenét; Hamupipőke, hogy meglátogassa édesanyja sírját; és Piroska, hogy kenyeret vigyen a nagymamájának. Kirajzolódnak a klasszikus mesék, amiket a Grimm-testvérek óta ismerünk, de a musical tovább is mutat a boldog végeken, s kiderül, hogy a „boldogan éltek, míg meg nem…” nem mindig történik meg.

 

A Vadregény lehetne olyan, ami szóról szóra megismétli a klasszikusokat, ehelyett megcsavarja a történeteket, összekeveri őket, és így hozza létre a maga sajátos világát, ahol bár van egy boszorkány, mégse mondanánk őt a főgonosznak. A szereplők a saját sorsukat akarják alakítani, és ehhez olyan dolgokat is el kell követniük, amik a mesékben lehet, hogy gonosz tettnek hatnának – ha nem lenne benne mágia, könnyen integrálódhatna a történet a való világba. Ráadásul a Vadregény abból a szempontból is remek musical, hogy az elhangzó dalok nem az aktuális éneklő lelki világáról szólnak, hanem tanulságot fogalmaznak meg, vagy a történetet lendítik előre. A két herceg (Chris Pine és Billy Magnussen) duettje pedig olyan remekül mutatja be, hogy ezek a karakterek mennyire sablonosak, hogy majdnem lefordultam a székről – a hatáshoz hozzátett, hogy a két színész direkt túljátszotta ezt a jelenetet.

 

A prímet színészi téren Meryl Streep viszi, aki szeretettel töltötte meg a boszorkány karakterét – hozzá kell tenni, hogy a sminkmestere ügyesen bemutatta, hogyan nézne ki Ms. Streep, ha nem egy hollywoodi sztár lenne, hanem egy közép-nyugati farmerfeleség. A főszereplő házaspárt bármelyik faluban el tudnám képzelni – a feleség bár szereti a férjét, azért vágyik a kalandokra, a férj pedig fél az apaságtól. Emily Blunt remekelt a feleség szerepében, James Corden pedig eléggé esetlen volt. A két gyerekszereplő számomra, aki nem szereti a gyerekszínészeket, meglepően elfogadható volt, nem kiemelkedőek, de nem is zavaróak. Igen, benne van a filmben Johnny Depp, mint a gonosz farkas, és remek, mint mindig, csak kicsit unalmasnak tartom, hogy bármelyik filmben is szerepel Mr. Depp, mindig valamilyen hülye dolog van a fején (levetítették a következő filmjének trailerét, amiben egy Poirot-féle bajusszal fog feszíteni…).

 

A képi világ mesés, a zene és a dalok lehengerlőek – Tony-díjas, még szép hogy az –, a kosztümök is szépek. Külön érdekesség volt számomra, hogy az óriást sosem mutatták nagy totálban, sőt, még a fejét se nézhettük meg, pedig érdekelt volna, hogy néz ki Francis de la Tour óriásként.

 

Dicséretes, hogy a filmet csak feliratosan lehet elérni a mozikban, mert bár Galambos Attila műfordításán alapul a magyar szöveg, mégis figyelni kell az eredetire is: a felirat hajlamos elferdíteni a szereplők mondanivalóját. A mesés körítés ellenére sem mondanám, hogy gyerekeknek szól a történet, talán inkább a fiatal felnőtteknek, mivel olyan témákat érint, mint a házaspárként való funkcionálás, a gyermekvállalási félelmek aputól, míg anyu részéről a túlzott féltés. És persze a végmondat is ennek a rétegnek szól: „Vigyázz, hogy mit mesélsz, gyermeked figyel.”