Főkép







Való igaz, hogy az A Hundred Miles Or More (Live From The Tracking Room) címet viselő DVD a tavalyi év zenei termését gazdagítja, de a közelmúltban lezajlott esemény mégis aktualitást ad neki, hogy az előadójával foglalkozzunk.
Néhány nappal ezelőtt ugyanis a Grammy díjátadón az amerikai származású bluegrass énekesnő, Alison Krauss - ahogy mondani szokás - mindent vitt.

Robert Plant - a Led Zeppelin egykori frontembere - társaságában az év felvétele és az év albuma mellé egy-egy pop, country és folk trófeát is elvitt a Raising Sand címet viselő 2007-es közös albumért.

Az énekesnő már az ünnepség előtt is világelsőnek számított a hölgyek között az általa birtokolt - gramafont formázó - Grammy szobrocskák tekintetében. A mostani díjeső egy újabb hajóhosszal növelte az előnyét a riválisokkal szemben.

Alison Krauss
már szinte gyerekfejjel profi előadónak számított. 1987-ben már a bemutatkozó korongon (Too Late to Cry) is túl volt, de szerencsére nem került be a gyorsan felbukkanó és hirtelen - kiégve - eltűnő sztárok sorába.

A debütálás óta eltelt bő húsz év alatt rendre szállította a jobbnál jobb albumokat, amelyekkel kivívta a tengerentúlon a bluegrass megmentője képzeletbeli címet. Amerikában ugyanis mindenki egyetért abban, hogy Krauss produkcióinak köszönhetően a `90-es évek óta ismét egyre népszerűbb a bluegrass.
 
2007-ben az énekesnőnek megjelent egy audio lemeze, az A Hundred Miles Or More, amellyel első albuma megjelenésének 20. évfordulóját ünnepelte. Ennek a visszatekintő albumnak jelent meg 2008-ban a DVD változata.
Annak, aki ismeri az audio változatot, ha nem is csalódást keltő, de mindenképpen hiányérzetet ébresztő lesz a mostani kiadvány.
 
Egyrészt azért, mert a hajdani 16 számnak csak a fele került át a látható anyagra; másrészt a lemaradók listáját olyan remek dalok erősítik, mint a Sting által írt és vele közösen előadott – a 2004-es Oscar díjon a Legjobb eredeti filmdal címért versengő – You Will Be My Ain True Love”, valamint a veterán rocker, John Waite által fémjelzett Missing You. Sajog értük a szívűnk, mert helyük lett volna a lemezen…
 
A most látható és hallható repertoár kilenc dalból áll és egyedül csak a Shadows olyan, ami nem szerepelt a CD-n.

Krauss tipikusan az az előadó, akit csak egyszer kell valahol, valakinél meghallani és garantáltan beszavazzuk lemezeit a gyűjteményünkbe.
Annak ellenére, hogy a DVD-nek van egy bizonyos fajta előképe, nagyon izgalmas és szórakoztató produkciót kapunk - egyrészt az énekesnő lenyűgöző hangjának, másrészt a jól megírt daloknak köszönhetően.

Végül, de nem utolsó sorban átélhetjük azt az érzést, amelyet egy hajdani tv-s zenei műsor vezetője, Juhász Előd így fogalmazott meg: Ez az élő adás varázsa.

A lemezen egymást követik a jobbnál jobb számok. Miközben Sawing on the Strings-et (Tony Rice-al), a Whiskey Lullabby-t (Brad Paisley-vel), a Lay Down Beside Me-t (John Waite-val) hallgatjuk, egy kicsit kiszakadhatunk a világgazdasági válsággal terhelt külvilágból.
Bár a problémáink nem oldódnak meg, de legalább hosszú perceken keresztül nekünk is jut a jóból.

Előadó:
Alison Krauss
 
Közreműködők:
Barry Bales
Ron Block
Sam Bush
Steve Cox
Jerry Douglas
Stuart Duncan
John Hobbs
Abraham Laboriel Sr.
Greg Morrow
Gordon Mote
Brad Paisley
Tony Rice
Dan Tyminski
 
A lemezen látható / hallható számok listája:
1. You`re Just a Country Boy
2. Away Down the River
3. How`s the World Treating You
4. Sawing on the Strings
5. Shadows
6. Whiskey Lullaby
7. Jacob`s Dream
8. Lay Down Beside Me
9. Simple Love
 
Diszkográfia:
Too Late to Cry (1987)
Two Highways (1989)
I`ve Got That Old Feeling (1990)
Every Time You Say Goodbye (1992)
I Know Who Holds Tomorrow (1994)
So Long So Wrong (1997)
Forget About It (1999)
New Favorite (2001)
Lonely Runs Both Ways (2004)
A Hundred Miles or More: A Collection (2007)
Raising Sand (2007)
A Hundred Miles Or More: Live From The Tracking Room (2008) DVD