Főkép

Úgy tűnik, a Dream Theater lassan minden egyes lemeze után kiad egy DVD-t az aktuális turnéjáról. Itt persze irigykedhetnénk, meg kérdezhetnénk, hogy ezt most már megint minek, de ha egyszer megtehetik, akkor miért ne? Bár ezek közül nem láttam mindet, ennek ellenére, és azon kevés számú kiadvány ismeretében, amit láttam, mégis bizton állíthatom, hogy ezúttal sem ismételték önmagukat, és megint valami újjal kedveskednek rajongóiknak.

Az anyag lényegi része ugyanis nem egyetlen koncertet örökít meg, hanem a nagyszabású világturné több állomásából szemezget, és inkább dokumentarista jelleggel mutatja be az úton levő együttes életét, megtörve az egészet itt-ott interjúrészletekkel és amatőr videókkal, ökörködésekkel, valamint a zenekar és a stáb mindennapjainak bemutatásával. Eleve a koncertrészletek sem lettek túlzottan feljavítva, így azok igen nyers formában, mégis teljesen élvezhető minőségben kerültek fel a lemezre.

Ahogy a kiadvány címe is utal rá, természetesen leginkább az utolsó lemezről vannak élő verziók, de persze felcsendülnek a klasszikus darabok is. Zeneileg csaknem teljesen tökéletes az egész, mindössze James LaBrienek vannak néha jól hallhatóan csúnya mellényúlásai, de ezt elnézhetjük neki, mivel nem hiszem, hogy sokan ezt is utána tudnák csinálni. A többiek viszont - szokás szerint - végig nagyon precízen és érzéssel játszanak, és persze bőven van meglepetés, újítás, improvizatívnak tűnő finomság is a dalokban az eredetikhez képest. Egyszerűen profik, na!

Igazából - a kisebb hibák ellenére - nekem nagyon tetszett ez az anyag. Nagyon ötletesnek tartom, hogy így vágták össze ezt a hosszú filmet (még azt sem bánom, hogy a dalokat megszakítják egy-egy kevésbé érdekes bejátszás kedvéért), mivel így egy igazán életszerű road- avagy tour movie-t kapunk. Mindehhez pedig remekül passzol a második DVD, ami további adalékokkal és érdekes, eddig nem látott elemekkel egészíti ki ezt a dokumentumfilmet, és teszi teljessé a képet.

A lemez nagy részét megint egy komplett film adja, ami a turnéról, a koncertek előkészületeiről szól, és a szakácstól a gitártechnikusig minden egyes szereplőt megszólaltat, aki a nagy gépezet része. Sőt, még John Myung is beszél egy keveset. Egy másik filmben pedig maga Mike Portnoy vezet be az öltözőjükbe, vagy épp a színpadra beálláskor. Nem láttam még olyan együttest, amelyik ilyen szinten bevezet minket a kulisszák mögé.

Az extrák között videoklippé gyúrva van pár stúdiófelvétel az új lemez dalainak rögzítéséről, valamint további videoklipek, illetve a koncert egyes dalai közben futó háttérvetítések, és persze egy fotóalbum sem hiányozhat.

Külön örömömet leltem a lemezeken a menük alatt futó kis animációkban, amik szintén nagyon jól sikerültek. Ez már a profizmus és az igényesség netovábbja. Azt hiszem, nem felejtettem ki semmit és biztos, hogy a banda sem: ennél teljesebb kiadványt talán nem is tudnának készíteni. Dream Theater rajongóknak kötelező!

Az együttes tagjai:
James LaBrie - ének
John Myung - basszusgitár
John Petrucci - gitár
Mike Portnoy - dobok
Jordan Rudess - billentyűs hangszerek

A lemezen elhangzó számok listája (a lemezek tartalma):
DVD1
Intro / Also Sprach Zarathustra
Constant Motion
Panic Attack
Blind Faith
Surrounded
The Dark Eternal Night
Keyboard Solo
Lines In The Sand
Scarred
Forsaken
The Ministry Of Lost Souls
Take The Time
In The Presence Of Enemies
Schmedley Wilcox::
• Trial Of Tears
• Finally Free
• Learning To Live
• In The Name Of God
• Octavarium

DVD2
"Behind The Chaos On The Road" Documentary
Promo Videos:
Constant Motion
Forsaken,
Forsaken (In Studio)
The Dark Eternal Night (In Studio)
Live Screen Projection Films:
The Dark Eternal Night
The Ministry Of Lost Souls
In The Presence Of Enemies Pt. 2
"Mike Portnoy Stage Tour"
"Mike Portnoy Backstage Tour"
Photo Gallery

Diszkográfia:
When Dream and Day Unite (1989)
Images and Words (1992)
Awake (1994)
A Change of Seasons (1995) (EP)
Falling into Infinity (1997)
Metropolis Pt 2: Scenes from a Memory (1999)
Six Degrees of Inner Turbulence (2001)
Train of Thought (2003)
Octavarium (2005)
Systematic Chaos (2007)
Greatest Hit (2008)
Black Clouds & Silver Linings (2009)
A Dramatic Turn Of Events (2011)
Dream Theater (2013)


Koncert kiadványok:
Live at the Marquee (1993)
Once in a LIVEtime (1998)
Live Scenes From New York (2001)
Live at Budokan (2004)
Score (2006)
Chaos in Motion (2008)