Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Fekete eső (DVD)

A hetvenes éveket a sci-fi filmek terén egyrészt a nagyköltségvetésű produkciók (Star Wars, Star Trek) jellemezték, ahol főként a különleges effektusok bizonyultak drágának. A viszonylag szerény látványvilággal rendelkező, mégis maradandónak bizonyult kivételek (Rollerball - 1795, Az ötös számú vágóhíd – 1972, Westworld – 1973, vagy a Logan futása – 1976) kissebségbe kerültek a megaprodukciókkal szemben, amelyek a modern világból való menekülést, a hősiességet (Superman) és az ártatlanságot keresték. Mindezt persze látens módon, a nézők szürkeállományát érintetlenül hagyva. Mert hiszen mi gondolkodnivaló van a Star Wars cikluson?

Európa minderre megvonta a vállát, és olyan filmeket mutatott fel ellenpéldaként, mint a Mechanikus narancs (1971), a Zardoz (1973), a Solaris (1971) illetve a Stalker (1979). Mielőtt teljesen elvesztünk volna a drága eredetik és az olcsó utánzatok (pl. Csata a csillagok mögött – 1980) özönében, jött egy angol rendező, aki távol a hollywoodi stúdióktól megalkotta az Alient. A hatás döbbenetes volt. Újszerű történet, idegen életforma, modern technológia, rettegés – kultikus film született, ami legalább két szereplő karrierjére hatott kedvezően (Sigourney Weaver, Harry Dan Statnon).

Ettől kezdve úgy tűnt, Scott nem tud hibázni, olyan, jobbnál-jobb, de mindenképpen egyéni hangulatú filmekkel örvendeztette meg rajongóit, mint a Blade Runner (1982) és a Legenda (1985). Aztán persze becsúszott pár, szerintem feledhető opus (a Hannibál és az 1942 – A paradicsom meghódítása), de összességében nincs miért szégyenkeznie.

Valahol a két véglet között helyezkedik el Fekete eső című krimije, amiben nagy nevek játszanak, nagyon-nagyon hangulatos a zenéje, és az operatőrnek (Jan de Bont) sikerült új szemmel látnia (és persze láttatnia) Japánt. Nincsenek gésák és tatamik, se szamurájok és banditák (ez utóbbi csoportot a látványosan tetovált jakuzák képviselik), ellenben látunk távol-keleti panellakást, munkába bicikliző acélmunkásokat, éjszakai halpiacot, karaoké bárt és más efféléket. Egyszóval a ’80-es évek Japánját úgy, ahogyan azt korábban még nem mutatták filmben. Ezen még az sem változtat, hogy a nagy finálé helyszínét Kaliforniába helyezték.

A látványon kívül kapunk némi ízelítőt a lakosság mentalitásából is, ami alapvetően érthetetlen a nyugatról érkezett látogató számára: egyén helyett közösség, jogok helyett kötelességek - hogy csak kettőt említsek a különbségek közül. Hiába no, bármit is teszünk, a szemükben barbárok, egészen pontosan gaidzsinek vagyunk, akik semmit sem értenek a látottakból.

A bunkó amerikai ember jellegzetes példányaként Michel Douglas két órán keresztül próbálja egyéni módszereit rátuszkolni a helybéliekre – mérsékelt sikerrel. Ráadásul tisztán látszik, teljesen hidegen hagyja bármiféle következmény, inkább a sértett zseni szerepében tetszeleg környezete előtt. Szóval nem igazán hőstípus – a szerep nem is áll jól az öregedő Douglasnak, alakítása valahogy nem meggyőző. De mivel messze ő a legnagyobb név a filmplakáton, a többiek csak statisztálnak mellette. Pedig Andi Garcia, Ken Takakura és Yusaku Matsuda a főszereplőnél sokkal hitelesebb alakítást nyújtanak. (Érdekességként említem meg, hogy Matsudának ez volt az utolsó filmje, a forgatás alatt már tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, számára ez a szerep jelentette a hallhatatlanságot – érződik is.)

Mindent összevetve Ridley Scott krimije nem számít korszakos alkotásnak, csak jól megcsinált mozi, ahol nincs üresjárat, emlékezetes az operatőri munka, jók a színészek és mindehhez remekül illik Hans Zimmer zenéje (itt kezdődik kettejük munkakapcsolata).

A teljesség kedvéért megemlítem a Jakuza (1975) című filmet, amiben Ken Takakura is játszott, s amely egyáltalán nem meglepő módon halovány visszfénye volt csupán Leonard Schrader hasonló című regényének. Ez utóbbi magyarul is megjelent, feltétlenül javallott elolvasása, mert azon kívül, hogy remekül megírt akcióregény, elég jól visszaadja a japán gondolkodásmódot.

A magyar DVD-kiadás extrái:
nincsenek

A magyar DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (Surround), angol (DD 5.1), német (Surround), francia (Surround), olasz (Surround), cseh (Surround), spanyol (Surround)
Felirat: angol, német, francia, olasz, török, horvát, spanyol, svéd, dán, holland, finn, izlandi, norvég, portugál
Kép: 2,35:1


Galgóczi Tamás - 2006. március 26.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!