Főkép

Irvine Welsh nem a cizellált megfogalmazásokról, barokkos körmondatokról és finom sejtetésekről híres, hanem szókimondó, brutális, mégis humoros stílusáról, ami sok más könyve mellett a kult-regénnyé avatott Trainspottingot és a belőle készült filmet is egyaránt jellemzi.

A különféle járatszámú vonatok numerikus azonosítóinak feljegyezgetése a semmiféle komoly életcéllal nem rendelkező fiatalok kedvelt, ártalmatlan időtöltése Nagy-Britanniában. Ez az, amiről még véletlenül sem esik szó a filmben. A „trainspotting” ugyanis metafora: a drogkultúra, mint a lét más értelmét nem találó, lázadó generáció többnyire passzív, önmagukat, agyukat mégis romboló életvitelének csupán a címben megjelenő, épp ezért talán még hangsúlyozottabb, ámde cseppet sem szájbarágós vagy túljátszott jelképe.

A történet főszereplője Renton, egy sodródó, a tömegfogyasztás, a tökéletes szépségű test istenítésének lélekromboló kultúrája elől jobb híján a kábítószerhez menekvő skót srác, akinek barátai hasonlóképp nem képesek megfelelni a külvilág, a felnőtt társadalom elvárásainak, nem képesek beilleszkedni egy kizárólag a birkaszelleműségűeket befogadó világba. Az életigenlés a lehető legtávolabb áll tőle, valahol mélyen mégis vágyik a harmóniára, a kapcsolatokra, a valódi élményekre, a heroin-függőség azonban igencsak megnehezíti a dolgát.

Akárcsak a Gépnarancs - Anthony Burgess leghíresebb, leghírhedtebb regényének - főszereplője esetében, végül a pusztító lázadás lángja itt is kiég, Renton lenyugszik, leszokik a drogról, hogy megtegye az első lépéseket a becsületes emberek társadalmához való idomulás felé. Ám a szabadulást csupán becstelenség árán sikerül elérnie, tettét pedig mindössze az menti, hogy barátai, mindenekelőtt Francis Begbie, a rendkívül agresszív sörvedelő, aki folyton csak a bajt, a bunyót keresi, összehasonlíthatatlanul romlottabbak, elviselhetetlenebbek, undorítóbbak nála.

A képi megvalósítás, vagyis maga a film William S. Burroughs és David Cronenberg Meztelen ebédjének szürrealizmusát, valamint Terry Gilliam filmjeinek, elsősorban a Brazil című korszakos - noha mára a terrorizmus állandó fenyegetése miatt átértékelt mondanivalójú - alkotásának abszurd álomszerűségét juttatja eszünkbe, de ez nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen az előbbi mű szintén a kábítószer-fogyasztásról, az utóbbi pedig a saját akaratát mindenkire ráerőltetni igyekvő társadalomba való beilleszkedés nehézségeiről szól.

A színészi alakítások ugyancsak, vagy még inkább fenomenálisak. Ewan McGregor talán ebben a filmben hozta legnagyszerűbb formáját, játékára legfeljebb a zseniális jelző illik - ennél alább nem adhatjuk, ha méltatni óhajtanánk. A Francist megformáló Robert Carlyle-nak ugyancsak sikerült megfognia a gusztustalan pitbullhoz hasonlítható jellem lényegét. Valamivel halványabb, ám még így is csupán szuperlatívuszokban jellemezhető Ewan Bremner, Jonny Lee Miller és Kelly Macdonald alakítása - hiszen a tökélytőli lemaradás kizárólag viszonylagosan, e két remekléshez képest értendő.

Drogellenes propagandának nem ajánlanám a filmet, érett, kiforrott egyéniséggel bíró felnőtteknek azonban felettébb tanulságos, és - amennyiben bírják a gyomorforgató poénokat - szórakoztató a skót filmművészet eddigi legközismertebb és legnépszerűbb portékája, amit nyelvi ínyenceknek az eredeti hanggal is érdemes végignézniük.

A DVD-kiadás technikai adatai:
Hang: magyar (DD 5.1), angol (DD 5.1)
Felirat: magyar, angol
Kép: 1,85:1 (16:9)

A kétlemezes magyar DVD-kiadás extrái:
Rendezői kommentár
A film előzetese
Werkfilm (Így készült...)
kimaradt jelenetek
Interjúk

Kapcsolódó írás:
Irvine Welsh: Trainspotting